Evangéliumi Hírnök, 1978 (70. évfolyam, 1-24. szám)
1978-03-01 / 5. szám
4. oldal EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1978. március 1. BIBLIÁMMAL A KEZEMBEN Eltöltöttük a szilveszter estét kedves, meleg gyülekezeti légkörben. Az év utolsó perceiben a gyülekezet az Úr előtt állt és imádsággal mentünk át az új esztendőbe. Amikor hazaértünk, folytattuk. Most kettesben borultunk az Úr elé hálaadással a múltért, a jelenért és kéréssel a jövőért, hiszen nekünk külön is szükségünk van arra, hogy világosan lássuk az Úr vezetését. Az Úr egy gyülekezetei bízott reánk. Kezünkbe tette annak kormányát. Milyen oktalanok lennénk, ha magabízóan, tapasztalatainkra hivatkozva akarnánk vezetni aztl Az ilyen gondolkodás sok súlyos problémának, sok gyülekezeti válságnak lett már az okozójává. Menynyire igaz a régi ének: “Vezetni úgy tudok, ha Szentlelked vezet!” Ilyen gondolatokkal eltelve vettük kezünkbe Bibliánkat és kértük Isten újévi üzenetét. Az én igekockám 1 Pét 2:5. “Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.” Őszintén szólva meglepett ez az ige. Mintha nem ezt vártam volna. Villámgyorsan peregtek a gondolataim. Hát én nem vagyok beépülve? Valami szép, megnyugtató ígéretet vártam, és kaptam egy komoly figyelmeztetést. Azt is megtanultam, hogy az Ige elé mindég nyitott szívvel álljak, akkor lesz az élő üzenet számomra. Csodálatos könyv a Biblia. Még a kövek által is tanít. Itt élő kőről beszél. A kő a megtestesült tehetetlenség, hogy lesz a kő élővé? Amikor a kőre gondolok, felidéződnek előttem az Óhazám szép tájai. Városokon, falvakon egyaránt minden felé kőrakás, építkezés látható. A gonosz háború sok romot hagyott maga után és nagy erőfeszítéssel takarodnak el a romok és épül helyükbe az új. Jó érzés ezt az átalakulást látni. A kő az ember kezében alakul. Van aki ütésre használja, de van aki alakítja, formálja. A mesteri szem egy halom kőben már látja a szép falat, a házat, az épületet, amelyben a kő már nem sebez, hanem védelmet nyújt. A kő sok életet kioltott már, de beépülve életet véd, oltalmat nyújt. Máris itt a felelet arra, hogy lesz a kő élővé! Amikor a mester keze beépíti, a kő a többivel együtt házzá, templommá lesz, akkor éri el célját, akkor lesz élővé a kő. Különösen, amikor beköltözik a család, vagy a lelkes gyülekezet és a valamikor rideg-hideg kövekből kialakul a meleg családi otthon, vagy az Isten dicséretét visszhangzó templom épület. Aki épített már, az tapasztalatból tudja, hogy néha egy-egy kő elgurul. Ez rendszerint kimarad a falból. Egy darabig egyedül árválkodik, majd benövi a gyom, a gaz. Nyáron égeti a Nap, télen lepi a hó, porlasztja a fagy. A járókelők csak botladoznak benne. Szomorú az elgurult kő sorsa. Most kezdem érteni az ige aktuális üzenetét. Hála érte, van jó meleg testi lakásunk, igyekszem is otthonossá varázsolni, de milyen a lelki házunk? Szép, új templomunk is van már, de az Úr ma azt üzeni: Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá...! Vizsgálgatom magamat, hogy annak ellenére, hogy lelkipásztorné vagyok, be vagyok-e épülve eléggé a lelki közösségbe? Vagyok-e mások számára oltalom, melegség, áldás? Azt mondja az írás, legyetek: szent papsággá! A papság értelme és jelentősége a szolgálat. Szolgálni többféleképpen lehet. Lehet kényszerűségből, mint a rabszolgák tették, lehet érdekből, fizetésért, mint a napszámosok, akik nem azt nézik, hogy a munka el van-e végezve, hanem, hogy mikor lehet abbahagyni a munkát. Lehet kérkedésből az Oember hiúságára, mint a farizeusok. De lehet szolgálni boldog örvendezéssel, mint az édesanya gyermekei körül, lehet hálás alázattal, mint akit a Megváltó szeretete kötelez a szolgálatra, lelki áldozatra. Kezdjük ez új évet új elhatározássokkal. Legyünk ez évben még hűebbek, buzgóbbak, mint eddig. Beépült élő kövek, olyan szolgáló lelkek, akikre mindég számíthat a gyülekezet és akivel mindég számolhat az Úr! Ahogy a költő, Szigeti Ferenc mondja: “Csak helyeden állj és soha ne mozdulj, Sőt őrhelyedre büszke légy, vigyázz! A kövek hogyha összebeszélnének, Egymást elhagyva szanaszét mennének, Ó, hogy omlana össze az a ház!?” Herjeczki A ndrásné Tavasz felé Barna még az erdő, de az avaron áttör már a győztes, ifjú hatalom: ibolya, fűszálak . . . és a mogyoró barkája a szélben vidám lobogó . . . Tavasz tűzte oda: harcos akarat. És mozdul az élet fában, föld alatt. Bár barna az erdő, kopár a jelen: amit még nem látok, azt énekelem. Kertek néma hantja titokzatosan hallgat arról, ami alatta fogan. Millió magocskát ölel, rejteget, rá a szürke felleg könnyet ejteget. Esőcsepp leperdül, a kis maghoz ér, kemény burkot pattant . . . kihajt a gyökér. Bár barnák a kertek, kopár a jelen: amit még nem látok, azt énekelem. Kihajt a legszentebb mag, az Ige is. Kizsendül a szívek halott kertje is, s Krisztus tavaszában új élet terem! Amit még nem látok, azt énekelem.
