Evangéliumi Hírnök, 1972 (64. évfolyam, 1-24. szám)
1972-09-01 / 17. szám
1972. szeptember 1. EVANGÉLIUMI HÍBNÖK 3. oldal RENDELD EL HAZADAT “Rendeld el házadat, mert meghalsz és nem élsz" (Kir. II. 20:1.) "Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet." (Zsid. 9:27.) I. NÉZZÜNK SZEMBE Az elmúlásról mindenki tud, de senki sem szeret róla beszélni. Nem beszélünk, pedig ez az egyetlen bizonyos dolog az életben. Isten megajándékozta az embert értelemmel, előrelátó és számító képességgel. Nagy kincs ez az adó mány, de sok gonddal, félelemmel és aggodalommal fizet érte. Az állatok — a megfigyelés szerint — érzik közelgő kimúlásukat és csendben elvonulnak valamilyen helyre, ahol zavartalanul befejezhetik életüket. “Késik az Evangéliumi Hírnök” Ez a panasz érkezik a szerkesztő ségünkhöz. Augusztus 3-án telefonon jelentette egy testvér, hogy a július 15-i számot két nappal a jelentés előtt kapta meg. A panaszok jogosak. A lapot tényleg késve kapják olvasóink. A következő felvilágosításra most szükség van. Az Evangéliumi Hírnök majdnem minden esetben kikerül a nyomdából a kitűzött időben: a hó 1-én és 15 én. A szerkesztő a lapot zárt borítékban kapja, mint rendes levelet. A lap kézhezvétele az ún. "First Class” postával igazolja, hogy 1, v. 2-án, ill. 15, v. 16 án postára került. A lap az előfizetőknek úgy megy, mint lap, "Second Class” postával. A "Second Class” postával küldött lapok pedig a postahivatalokban fekszenek 10—15 napig. Ez egy általános jelenség. Minden kis lappal így bánnak. Erről sem a szerkesztő, sem a nyomdász nem tehet. Ügy a szerkesztő, mint a nyomdász szigorúan betartja lapunkban jelzett határidőket. A postahivatal késedelmeskedésével szemben azon ban tehetetlen. Szíves megértést kér a Szerkesztő. Érzik a véget, de nem tudják, hogy az az érzés a véget jelenti. Nem így az ember. Nap nap után látja a temetési meneteket, s tudja, hogy az ő vége is eljön. A logikai okfejtést (szillogizmus), hogy: "Minden ember halandó, én is ember vagyok, tehát én is meghalok”, kényelmesen elfelejti. Ha gondol is néha rá, azzal hessegeti el a gondolat maró élét, hogy előbb a másikra kerül a sor, s őreá csak valamikor később. Nem tudtuk, hogy megszülettünk. Erre az életre csak születésünk után kezdtünk úgy-ahogy felkészülni. Azt azonban tudjuk, hogy meghalunk. Elkészültünk e erre a nagy változásra? A Biblia int. A Biblia nem takargatja a fájdalmas tényt: elvégezett dolog, hogy egyszer meghaljunk. Rendeljük el házunkat. A testi életet nem szabad úgy élnünk, mintha örökké élnénk. Az írásnak ez az in telme szól az ifjakhoz és szól az idősebbekhez. Az ifjak meghalhatnak, az öregeknek meg kell halniuk. MIBŐL ÁLL A RENDEZÉS? 1. Az életről való magasabbrendű felfogásunkról. Arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a testi lét az életnek csupán egyik megnyilatkozása. Ameddig a test bírja, az élet hozzá van kötve. Amikor a test működése és létezése megszűnik, az élet elválik tőle és megy tovább. Ennek az alapvető tételnek a felismerése és elfogadása a halandó ember elsőrendű feladata. A felismerés meghatározza a teendőt és a kérdéseket: ha az élet megy tovább, hol, hova, hogyan fog menni? Isten igéje pontos útbamutatást és felvilágosítást nyújt az embernek a nagy kérdésnek a megoldásában. A halál pontot tesz a földi életre, de halál nem a vég. Hogyan nézzen az az ember az élet végére, aki az írásból megtudta és gyakorlati lelki élete alapján meggyőződött arról, hogy a testi halál után jön egy másik élet? A testi életnek az átmenetiségét kell szem előtt tartania az értelmes, de halandó embernek. Nincs itt maradandó városunk, mezítelenül jöttünk, mezítelenül megyünk, s semmit nem vihetünk magunkkal. Ha ilyen szemekkel nézzük a jelen éle tét, azaz, hogy a testi halál után az élet megy tovább, akkor a testi élettől való eltávozás nem tűnik olyan rettenetesnek. És ha arra gondolunk, hogy van folytatás, akkor már a félelem is kezd oszlani. A rendelkezés első és legfontosabb része az élet Teremtőjével és Urával való viszonyunk rendezése. Ha viszonyunk jó, akkor szerető kezekből szerető kezekbe megyünk. 2. A rendezés másik része embertársainkkal való kapcsolatunk helyes elintézése. A rómaiak azt mondták: "De mortuis nil, nisi bene.” — A halottakról vagy jót, vagy semmit. Ezt a figyelmeztetést kegyeletből és emberi tisztesség érzetből az emberek legnagyobb része tudomásul veszi és aszerint él. Rendezzük ügyeinket és viszonyunkat úgy, hogy hátramaradt szeretteink, lelki testvéreink és barátaink az öröm és hálaadás érzésé vei gondoljanak ránk és emlegessék nevünket. Van az előbb említett római mondásnak egy árnyoldala. És pedig az, ha nem rendezzük viszonyunkat, akkor az emberek a figyelmeztető mondás második részéhez tartják magukat és hallgatnak. A hallgatás ebben az esetben hangos vád! Ügy éljünk, hogy testvéreink örömmel, minden hátsó gondolat nélkül jót mondhassanak rólunk. Van rendezni való! Erre a rendezésre nem a halálos ágyat, hanem az életet kell felhasználni. Ez életben kell jót cselekednünk, ez életben kell embertársaink hasznára lennünk, ez életben kell a megbocsátás erényét gyakorolnunk és ez életben kell arra törekednünk, hogy embertársaink bocsánatára minél kevesebbszer szoruljunk. 3. Rendelkezésünknek három irányba kell terjednie. Az első az örökkévalóság, a testi elmúlás után jövő élet. A második a test halála, a temetkezés körülményei. A harmadik a hivő emberhez méltó emlék felállítása. Ez nem emléktábla, nem szobor felállítása, hanem olyan helyzet kidolgozása, hogy emlékünket utódaink áldják és nevünket szeretettel említsék, életünkről valami szép
