Evangéliumi Hírnök, 1972 (64. évfolyam, 1-24. szám)
1972-01-01 / 1. szám
1972. március lő. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK ű. difi.'ll Kilátásaink IV. KÖZLEMÉNY A NAP MÉG NEM HANYATLOTT LE! Előző három cikk írására az az örvendetes tény adta az okot, hogy az észak-amerikai kontinensen még mindig él, működik és egyik-másik helyen virágzik a magyar baptista misszió. Ez a misszió és szervezete a Magyar Baptista Szövetség még sokunkat túl fog élni. Túl fogja élni a kishitűeket és a lelkesedőket egyaránt. Túl fog élni minket, mert van elég szeretet és lelkesedés az Ür ügye iránt és van még tettrekészség. Túl fog élni azért is, mivel még vannak és lesznek magyarok, akik között hirdetni kell az evangéliumot. Az Egyesült Államokban és Kanadában még mindig él kb. 800.000 első és másodgenerációs magyar. Ez a szám rohamosan csökken. Az elangolosodó és az elkallódó magyarok számát azonban kis mértékben még mindig pótolja a csak magyarul beszélő új bevándorlók érkezése. A magyar gyülekezeti élet szempontjából ez a kis számú magyar bevándorló létfontosságú. Ezek miatt érdemes a munkát fenntartani és ezek segítenek a munka továbbvitelében. Többek megítélése szerint egyik másik helyen lehetne még ma is új magyar baptista missziót kezdeni. Ezek a misszióállomások a 40—50 év előtti időkhöz hasonlóan kicsik lennének. A huszas években több gyülekezet létezett 20—25 taggal és csak úgy élhetett, hogy az American Baptist Convention, vagy valamelyik állami, ill. városi szervezete anyagilag támogatta. Hogy 1972-ben található elég magyar, különösen a nagyobb amerikai és kanadai városokban, azt sok magyar katolikus, református és evangélikus egyház bizonyítja. Igaz, hogy ezek az egyházak saját bevallásuk szerint borral, sörrel és bállal "tartják” fenn egyházukat. Akár így, akár úgy, ezek a közösségek igazolják, hogy van magyar! A mi részünkre a kérdés az: igaz lenne, hogy borral-tánccal fel lehet tartani a magyar egyházi életet, de evangéliummal nem? Bármennyi szót ejtünk is helyzetünk leírására és a jövő kilátásainak az ecsetelésére, két súlyos probléma marad, amit le kell küzdenünk, ha tovább kívánunk haladni. Az egyik a már többször említett lelkipásztor hiány, a másik a pénzügyi (prédikátor fizetés) kérdés megoldása. Ezek nagy kérdések, de nem megoldhatatlanok. Ha megoldhatatlanok lennének, akkor kár lenne velük foglalkozni. Az első kérdéssel szövetségünk vezetősége komolyan és eredménnyel kecsegtető módon foglalkozik. Miszsziómunkás kérdésben oda kell mennünk, ahol a magyar missziómunkás található: Magyarországra. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy prédikátoroknak az Óhazából való kihozatala nem olyan egyszerű, mint a második világháború előtt volt. A magyar baptista lelkipásztorok kijövetele magyar állami engedélytől függ. Az állami engedély megadását több más ajánlat és javaslat előzi meg. Dr. Haraszti Sándor testvérünk, a Misszióbizottság elnöke már két év óta foglalkozik a magyar prédikátorok kijöveteli ügyével s személyesen tárgyalt szövetségünk képviseletében a magyarországi baptista vezető testvérekkel, a Szabadegyházak Szövetségének az elnökségével,, valamint más érdeklődő egyénekkel. E sorok írásakor remélünk és várunk a megoldásra. Torontó és a clevelandi Bethánia gyülekezet várja a Szövetség útján megtett lépések eredményét. Egyenlőre csupán az a nem pozitív pont látszik biztosnak, hogy a megoldási lehetőségek, tudomásunk szerint, nem zárultak le. A másik nagy kérdés: bírják e a kisebb közösségek a prédikátori fizetések fedezését? A válasz erre a kérdésre az, hogy a segítségre van komoly kilátás. 1910—40 év között a legtöbb magyar gyülekezet hasonló helyzetben volt. Anyagilag nem lehetett önálló. Megoldás mégis lett. Az anyagi nehézség nem látszik elháríthatatlan akadálynak. A fő misszió kérdés az: van-e munkamező? Ha munkamező, azaz magyar nép van, akkor a fentebb említett két probléma erős munkával megoldást nyer. Cikksorozatunk végén természetesnek hangzik a kérdés: ha a magyar baptista munkának még van jövője, mit tehetünk most a magyar baptista lelkesedés ébresztésére és fenntartására? Reméljük, hogy kap a magyar misszió néhány lelkes, új munkást, aki majd éleszteni fogja a miszsziószellem lángját, de mi lesz addig? Missziómunkánk ma követel terveket és tetteket. Közlünk néhány gondolatot. 1. Tegyünk meg mindent, hogy még az elangolosodott gyülekezetekben is legyen egy magyar vasárnapi iskolai osztály. Ennél a pontnál különös hangsúllyal kell kérnünk a főképpen angolul beszélő, de magyar származású baptista testvéreinket, hogy úgy a gyülekezeteikben élő idősebb magyar testvéreik iránt való szeretetből, mint a városban találha tó magyar népért igyekezzenek minden áldozat árán alkalmat adni egy kis magyar lelki közösség fenntartására. A vasárnapi iskolai magyar osztály egy ilyen lelki közösség. A "minden áldozat árán” azt jelenti, hogy keresni kell szorgosan egy megfelelő vasárnapi iskolai tanítót és különleges gondoskodást és figyelmességet kell fordítani arra, hogy a magvar osztály megfelelő helyet és időt kapjon. 2. Magyar imaórák tartása. Minden külföldről származó egyén ismeri azt a jelenséget, hogy az “elamerikaiasodásban” az angol nyelvű imádkozási készség az utolsó helyen áll. Beszélnek magyar testvéreink jól angolul, de lelki élvezettel, csak magyarul imádkoznak. Ami a testi életben az "anyanyelv”, az a lelki életben az "atyai nyelv”. A mennyei Atya nyelve. Magyarul imádkoztak először s magyar nyelven mintha közelebb kerülnének az Úrhoz. 3. Lehet még magyarul evangélizálni. Ott is lehet, ahol a gyülekezet elangolosodott. Ne a gyülekezetekre, a szervezetekre gondoljunk, hanem a lelkekre. A lelkekért érdemes még kilátástalan vállalkozásba is fogni. A nagy városokban, mint New York,
