Evangéliumi Hirnök, 1964 (56. évfolyam, 2-24. szám)
1964-03-01 / 5. szám
VOLUME 56. MÁRCIUS 1, 1964 No. 5. szám. — 1964 március 1 JÉZUS mondá: ‘‘De előbb hirdettetnie kell az evangé- Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja Hornnak minden pogány népek között.” (Márk 13:10.) Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America Az örökéletre vezető ismeret TURMEZEI E.: A nagy titok A beteg arcán béke, nyugalom. És feje felett a falon selyemre hímzett különös szavak; Középen nagy hitűkkel ez: “Szenvedni...” és közötte virágok köze rejtve: “kell . . . tudok . . . szabad!” Elmondja, ha értelmét kérdezed, a szive mennyit lázadt, vétkezett, míg csak azt tudta, hogy szenvedni KELL, Elébe állt az elkerülhetetlen, és látta, hogy nem menekülhet el, nem segít könny és keserű miért, hogyha szenvedni KELL, szenvedni KELL! Azután lassan, elcsendesedett, s megtanulta, hogy szenvedni lehet békén, a keresztfára feltekintve nem úgy, mint eleinte. Hisz a tövisek áldást rejtegetnek, halálba hullt mag gyümölcsöt terem! S mint akit szent erő erősített meg, . . . vallotta már merészen, mosolyogva: TUDOK, TUDOK szenvedni, Mesterem! Ma már többet is tud. Szenvedni SZABAD! Ma már énekel a kereszt alatt. Hisz földi vak szemek ha nem is látják, az övé látja: szenvedni kiváltság, Krisztussal, Krisztusért! És ma már tudja, hogy a tövises út a Krisztus útja! Nem is kíván mást, csak menni, amerre Mestere lábnyomai látszanak. Szivében zeng a diadalmas ének, hogy: szenvedni SZABAD, SZABAD, SZABAD”, Nincs gát, nincs akadály, nincs tilalom. — Ezért ragyog ott a különös írás, a nagy titok, felette a falon. Amíg szemem csodálja csendesen, szivem mélyén egyért esedezem, Hisz a tövisek senkit sem kímélnek . . . Előbb vagy utóbb tűzbe vet a Mester, A fenti igét az Ur Jézus főpapi imájából vesszük, mely imában az Atyjához esedezik halála, feltámadása és mennybemenetele előtt. Ha ez az Ige nem volna az Ur imádságában, akkor is nagyon fontos és tanulságos igazságokat találnánk az Igében, de amennyiben az Ur imádságába foglalta e gondolatokat, azzal még erőssebbekké és fontosabbakká tette előttünk. Úgy vélem, nagyon is érdemes röviden itt megemlékezni az örökéletre vezető ismeretekről. A Jézus Krisztus megismerése az egyedüli egy igaz Isten megismerése és az örökéletben való részesedés, elválaszthatatlanul összekapcsolódik egymással. Az élő Isten megismerésének egyetlen feltétele és kikerülhetetlen útja az Ur Jézus Krisztus megismerése. Hiszen az emberi értelemmel felfoghatatlan, mindenható és mindent tudó Isten Krisztusban és Krisztus által jelent meg e világon, az emberi megismerés törvényeihez alkalmazkodó véges formában, mint emberi személyiség. — Az örökéletet összeköti, illetve határozottan kijelenti, hogy abban csak akkor lehet része az embernek, ha az Ur Jézus Krisztus által — és nem valaki más által — személyes összeköttetésbe kerül a mindeneket csodásán megteremtő örökkévaló Istennel. “Én vagyok az U-t, az Igazság és az Élet”, tanítja az Ur. úgy akarja hitünket edzeni. “Szenvedni kell . . ., tudok . . ., szabad!” Nehéz órákban kipróbált szavak! Oh, Mesterem!' f Úgy szeretném a “Végén kezdeni! (“Útjelző tövisek’’ c. kötetből.) (1950) (János 17:3.) Amikor valaki az Ur Jézus Krisztust befogadja szivébe és életében helyet ad az Urnák, abban a pillanatban megnyeri az örökéletet s már itt e földi létben átérezi, hogy az örökélet az övé lett. Ez az élet a túlvilága életnek tökéletesebb formában csak folytatása lesz az örökkévalóságban. De ki kell hangsúlyoznunk: Csak akkor számíthatunk az üdvösségre, ha már itt e földön Jézus Krisztus által megismertük az Istent és az Ur engedelmes gyermekeivé váltunk. Ellenesetben csak a kárhozat vár az emberre. Szerezd meg ezt a fontos ismeretet s ismerd meg az Istent, hogy részese lehess az örök boldogságnak. Elmondok itt egy igaz történetet, mely segítséget nyújt e fontos ismeretben. Két úriember utazik a repülőgépen New Yorkból Califomiába. Az egyik egy előkelő külsejű, tiszteletre méltó öreg ember, a másik egy fiatal tudós, aki utitársának sok mindenféléről beszél, amit tanult az egyetemen. Közben meg-mégkérdezi az úriembert: “Ismeri Nietzschét?’ — “Nem ismerem” — feleli közt nyösen az öreg. — “Ismeri Schopenhauert?’ — “Nem ismerem” — hangzik ismét az egyhangú felelet. — “Ismeri Gerhart Hauptmant?” — “Nem ismerem” — hangzik ismét a felelet. Erre a fiatal tudós szinte bosszúsan kérdezi: “Kit ismer hát az úr?” — Megszólal az öreg úriember és így szól a fiatal tudóshoz: “Amikor én olyan idős voltam, mint ön, három fakultás doktora voltam. Sok és sokféle ismeret fölött rendelkeztem. Most azonban csak egy valakit ismerek, őt ismerem, a Világ Megváltóját, Akit ismerni boldogság és örökélet. Erre a fiatal tudós elhallgatott, mert
