Evangéliumi Hirnök, 1964 (56. évfolyam, 2-24. szám)

1964-02-15 / 4. szám

2-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1964 február 15 nak ezekkel, mint a hajósok Pál apostol­lal. Csak fogolynak tartották őt a Rómá­ba siető' hajón s nem látták életében azo­kat az elrejtett isteni erőket, melyek meg­mentették az utasok életét. Vagy mint Jónás esetében. Csak akkor látták meg a pogányok, mikor Jónást a nagy hal part­ra vetette, hogy ő az élő Isten szolgája, aki minden istenek felette az egyedüli élő Isten. Az Isten gyermekei és a világ fiai kö­zött nagy különbség van. Aki ezt nem ismeri, nem ismeri az Istent. A harmadik nagy igazság az Isten gyer­mekeinek jövendőbeli boldog élete. “Hasonlókká leszünk Őhozzá.” A túlvilági életet emberi elménkkel fel­fogni lehetetlen. Sok esetben a földieket sem bírjuk felfogni, megérteni, pedig a­­zok körülöttünk az anyaghoz tartoznak. Hát akkor csodálkozunk azon, hogy a mennyei titkok megértéséhez nincsen ele­gendő képességünk? Ne csodálkozzunk! Itt a hitre van szükség. Aki kételkedve és hit nélkül keresi az Istent, az soha meg nem találja. A tudományt nem szabad leértékelni, mert annak minden ágazata hasznos. De a sokféle tudomány között a legnagyobb és a legfontosabb tudomány a hitnek és a léleknek mindeneket felülmúló ismerete s ez által látta János apostol és ez által az ismeret által látjuk mi a jövőt, a túl­világi életet. Mi meghajtunk az orvosi, matematikai, geológiai tudományok előtt s elfogadjuk azoknak fölfedezéseit. Miért nem fogadja el a világ a hitben és lelki tudományban jártas embereknek bizony­ságtevő felfedezéseit? Az utolsó befejező gondolatban mondja meg az Isten Igéje ennek okait: A lelki tisztátalanság miatt nem ké­pes elfogadni. A különböző bűnök leigázták, békjókba verték az embereket s még az erkölcsösek élete is annyira be van folyásolva, hogy képtelenek felfogni az Istennek igazsá­gait. Van örök élet, van jövő! Jézus Krisztus azt tanítja: “Elmegyek, hogy helyet készítsek nék­­tek ... és ismét eljövök és magam­hoz veszlek titeket; hogy ahol én va­gyok, ti is ott legyetek.” Elkészültél-e erre az életre? EMERITUS Szükséges a, mérték, ami a barát érté­kére mutat. Szükséges a próbatétel, ami a te saját értékedet mutatja. (Friedrich Rückert) "Mégis te győztél, Galilei" Két óriási táborra szakadva, élet-halál harcot vív a világ népe. Nem igaz, hogy a tőke és a munka, vagy államrendsze­rek harca ez. Nem igaz, hogy a magán­­tulajdon bálvány és a rongyokba göngyölt semminélküliség, vagy a diktátorság és a demokrácia párbajoznak. Mindezek és a többi látható és hallható lármák csak mel­lékzörejei az igazi okot és célt letagadó csete-paték az emberiség megtévesztésé­re. Isten és a belzebub nagy csatája fo­lyik már régen és robban ki valamelyik pillanatban minden legelképzelhetetlenebb borzalmával. Az istentelenség fekete lo­bogóját a kommunizmus viszi a hitetle­nek nagy táborának élén s Isten nevében a “Galileai” Jézus követői, az Istenben hí­vő lelkek szállnak síkra végső leszámo­lásra. Nem a véres harctereken fog eldőlni a csata. Nem, mert az egyik félnek nincsen fegyveres hadserege, nincs egyetlen hadi­hajója, ágyúja, gépfegyvere. Nincs atom­vagy hydrogénbombája. Nincsen öldöklő fegyvere, mérges bacillusa és csapatának egyetlen tagjában sincs halálos gyűlölet az ellentáborral szemben. így nem lehet gyilkos rohamokat intézni egymásra. Ha igen, csak egyik fél részéről lehet. De egyszer mégis döntőre kell vinni a dolgot. Van-e Isten, lélek, igazság és örök­élet, van-e isteni parancsolat és törvény, lesz-e egykor igazságos ítélet? A hitetlen — a Biblia szerint a bolond — azt mondja, hogy nincs Isten. (Zsoltár 53:2.) Szerinte nincs, de egész életét, min­den erejét és tudományát arra fordítja, hogy harcol Isten ellen; valaki ellen, aki — szerinte — nincs. Az emberiség történelmének legelejétől kezdve a mai napig mindig folyt a harc az Isten ellen, akiről az ellene harcolók azt állították, hogy Isten nem létezik. A hitetleneknek sokkal könnyebb dolga volna, ha nem volna Isten és az eszme vezérei jól tudják ezt s azért mindent el­követnek az istentagadásra. De ha van egy reménye ennek a világnak, hogy nem lesz áldozata a kommunizmusnak, az csak azon az egy dolgon épülhet fel, hogy a kommunizmus istentelen dolog. Kihagyja terveiből és munkájából a min­deneket teremtő és fönntartó Istent, sőt letagadni igyekszik a létezését is. Nagyon nehéz dologra vállalkozik, aki Istent akar­ja letagadni, Kinek munkájával, hatásaival minden nap és lépten-nyomon találkozunk magunk körül és magunkban. Próbálja meg valaki tagadni azt, hogy építészek vannak a világon, mikor körül vagyunk véve házakkal. Bizonygatni, hogy nem lé­teznek bútorkészítő emberek, mikor körül vagyunk véve bútorokkal, nincsenek autó­készítő szakemberek — sohase voltak — mikor autókon szaladgálunk. Előttünk a létező, megteremtett nagy vi­lágegyetem, de nincs teremtő. Nem is volt» soha! De azok a jelek nem a legerőseb­bek, amelyek körülöttünk vannak. Az em­bernek van egy belső embere, egy lelki vi­lága is. Mit tehetünk és mit felelhetünk annak az érzelmei és érvelései ellen, akik egyenesen kapcsolatban vannak az Isten­nel? Mindezek az érzelmek és lelki tör­vények meg vannak a hitetlen emberben is. A hitetlen ember ezek ellen küzd és harcol, a győzelem legkisebb reménye nél­kül. A hitehagyott római császár, Juliánus kiabálta e cikk címének szavait halála óráján, ég felé szórva kiomló vérét: — “Mégis te győztél, Galileai”. Csak Isten tudja, hányán halnak meg így napjainkban is az atheisták, elismer­ve nemcsak azt, hogy van Isten, hanem azt is, hogy Isten az egyetlen szuverén hatalom, örök igazság, örök szeretet, Aki nélkül nincs élet, nincs boldogság. A ha­lálos ágyon már késő a megadás. Ködbe­­vész a láthatár s érvénytelenek a kijelen­tések. Ha valaki egész életében, ereje, tu­dása, józan esze teljes birtokában Isten ellen él, dolgozik és tanít, a halálfélelem borzalmai közötti kijelentése sem önmagá­nak, sem pedig környezetének nem hasz­nálnak. De ez nem jelenti azt, hogy a végső győzelem a hitetleneké lesz. Nem, a győ­zelem a Galileaié, az Ur Jézus Krisztusé lesz, aki maga az Ut, (Élet és Igazság. A Krisztus vezérsége tökéletes taktika. Elvei, tanai, jelszavai nem üres frázisok, múló jelszavak. Erősebbek az ellenség és a po­kol tüzes nyilainál. Katonáinak hűsége, élete, imája és szeretete hatalmasabb erőt jelentenek, mint a gonoszság minden bom­bája, vagy hadfelszerelése. Nagyon szo­morú kép, hogy a keresztyén tanok kétezer év alatt az emberiség egyharmadához ju­tottak el, viszont az istentagadás egy em­beröltő alatt az emberiség kétharmadát fertőzte meg. Ennek oka nem a Krisztus tanításaiban keresendő és nem annak élet­jogosultságával magyarázandó, hanem a gyarló ember tökéletlenségével, aki nem mindig elég okos ahhoz, hogy a jobbik részt válassza. A hitetlenség nagy és gyors hódítása nem a maga erejével ma­gyarázandó mindég, sok esetben a keresz­­tyénség gyengeségében, széthúzásában elősegíti a hitetlenség győzelmét. A szembenálló ellenfelek között van egy nagy “semleges” tábor. Azok, akik nem istentagadók, de nem is keresztyének. Nem tudom, tudják-e ezek a semlegesek, hogy ők is az ellenfél malmára hajtják a vi­zet? Annak segítenek. “Aki nincs velünk, az ellenünk van, aki velünk nem takar, tékozol az”,

Next

/
Oldalképek
Tartalom