Evangéliumi Hirnök, 1964 (56. évfolyam, 2-24. szám)
1964-02-15 / 4. szám
1964 február 15 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3-IK OLDAL mondja az Ur Jézus Krisztus. (Máté 12:30.) 'A hitetlenség küzdelmes rohama serkentésül kellene szolgáljon a keresztyénség számára. Az atheizmus kardélesítése és szuronyfelszegezése riasztó mozgalmat kellene eredményezzen az Isten oldalán levők táborában. Mikor fog ez jelentkezni ? Mikor hangzik el a szó és mikor fog arra hallgatni a száz felé forgácsolt keresztyén tábor, hogy fogjunk kezet, alkossunk egységes frontot az Egyház Fejének, Jézus Krisztusnak tanításai szerint az Isten országa érdekében? Nehéz volna megjövendölni, hogy a most készülő összecsapás az utolsó és döntő küzdelem lesz-e, vagy csak előjátéka annak. A népvezérek nyilatkozatai nagyon zavarosak, ellentmondók és bizonytalanok. Néha azt mondják, hogy a mind két oldalon felhalmozott titkos fegyverek miatt egyik fél sem mer neki rohanni a másiknak, mert azzal önmagát is elpusztítja,. Ez az érvelés alig állja meg a helyét, mert tudjuk azt is, hogy csak egy félőrült, istentelen ember kell az élre, aki előtt semmi sem számít és a legvégzetesebb pusztulásba sodorja a világ népét. Tehát, most mikor az egész világ népe a félelem határtalan feszültsége alatt vergődik, mikor bizonytalanság, a fenyegetődzés halálfélelmének ágyúi lövöldöznek és szorongatják az embermilliók kebelét és sűrű, fekete felhők borítják a jövő egét, az Istenben hívők ne féljenek, bízzanak, imádkozzanak és munkálkodjanak. Aki dolgozik és készül, azt nem érik meglepetések, rajtaütések és zűrzavarok. A világ összeomlása, az ég és a föld megégése, az Istenben hívő emberek megváltásának nagy napja lesz s hazahívásuk a vándorúiról az örök hajlékokba: a megígért örök életre. Nem érdeme ez senkinek sem. Az üdvösségért megdolgozni nem lehet. Kiérdemelni sem lehet. Isten ingyen ajándéka az azoknak, kik elhitték az ígérteket és akik a hitetlenségből a hithez jöttek. * Egy nagyon régi, kedves zsoltárének versével teszek pontot soraimra“Higyjed ezt és bízzál nevében. Néked is szól a kegyelem. Oh higyj, fogadd el a megváltást, Mely adatik, neked s nekem”. Olvasd! Terjeszd! Szerezz új előfizetőket az EVANGÉLIUMI HIRNÖK-nek!! A legáldottabb szolgálat Isten igéjének terjesztése. Lapunk terjesztésével .Isten igéjét terjeszted! Levél Bolíviából Ezt a levelet Rév. Cserepka János misszionárius munkaföldjéről, Bolíviából írta Dr. Haraszti Sándor testvéreinknek. Sok tekintetben információt ad utazásuk, megérkezésük és fogadtatásuk stb. körülményeiről, azért méltónak és áldásosnak találom közlését lapunkban. (Szerk.) 1963 október 27 (Dániel 6:23.) Kedves Sándor és Rózsika: Dánielnél a hit útja a kockázat vállalásának az útját jelentette és ezen az úton a hite életté vált számára. Sőt másokban is élő hitet ébresztett. A legdrágább névben küldjük testvéri és baráti köszöntésünket. Tudjuk, sokan várják az első levelünket. mint mi is. A kezdet ismeretlenségein áttörve, a rendszeresebb levelezési formánk ki fog alakulni. Az Ur iránti őszinte hálaadással írhatjuk, hogy a hosszú tengeri és hajó út után szerencsésen megérkeztünk új szolgálati helyünkre, ahol igen sok és meleg szeretettel vártak reánk, úgy a misszionáriusok, mint a bennszülött testvéreink a Krisztusban. Úgy gondolom, hogy utunkról egy-két dolgot megírok. 1963 augusztus 28-án délután 3 órakor indultunk el Vadász János testvér kocsijával New York felé. Különös érzés volt búcsút venni hat éves szolgálati helyünktől, Toronto-tól és a sok szerető testvéri és baráti szívtől. De az érzéseinkről ne beszéljünk. Utunk szép volt. Éjfél után érkeztünk Mátrai testvéreinkhez New Yorkba, majd Bánkúd testvéreinkhez mentünk át, akik szintén a nyári füllesztő melegben felváltva vártak, az utcán várakozva érkezésünkre. Másnap megtudtuk, hogy hajónk az eredeti tervtől eltérően, szeptember 8-án fog indulni. így egy hétnél tovább a Bánkuti család igen meleg “gájusi” vendégszeretetét élvezhettük a többi new yorki kedves testvéreink szeretetével egyben. Az Ur drága ajándékának tudjuk ezt, az annyi szeretetben eltöltött hetet. Még most is — és sokáig — erősségünk fog maradni. Az Ur fizesse meg a testvéri szives áldozatos szeretetet ama napon. Szeptember 7-én, szombat este Fülöp, Bánkuti, Mátrai családoktól és Tapolyai Katalin nővérünktől kísérve a kikötőbe mentünk, ahol csomagjainkat elrendeztük. A társalgóban leültünk, a válás érzéseinek fájdalmai nehezedtek sziveinkre és mégis e percek különösen ünnepivé váltak. A magyarországi protestáns mártír misszionáriusokra emlékeztünk és a magyar baptista külmisszió úttörőire. Molnár Mária. Panta Erzsébet, Kunst Irén. Babos Sándor, Döbrössy Lajos, Nagy Pál, Mészáros Sándor, Király Júlia, Bretz^Vilmosné, Dr. Haraszti Sándor és született Bán Rozália, Haraszti testvér feleségéről. Kalkó József, valamint a Mónus családból való Öt miszszionárius gyermekről és az afrikai Congoban munkálkodó Katona Hildáról. Fülöp ArpaiTtestvér elmondta az Ur Jézus miszsziós parancsát a Máté evangéliumából és áhítattal imádkozott. Pár perc múlva könynyeink fátyolén keresztül láttuk, amint búcsút integető testvéreink eltűntek az óriási rakodó térség csomagjai között. — Magunkra maradtunk. Még egy darabig néztük, amint a rakodó munkások parkolták a hajónkat. Reggel 8 órakor háromszor felbúgott a hajónk ködkürtje, jelezve az indulást. Vasárnap reggel volt. Reggeli szürke ködbe burkolódzott az óriási város, amint távolodtunk tőle. Méltóságteljesen húzott el hajónk az óriási szabadság-szobor mellett és csakhamar a nyílt tengeren voltunk. 21 nap húzott délnek a nagy óceánokon, az Atlantik s majd a Csendes Óceánokon. Utunk tele volt érdekességekkel- és sok-sok látnivalóval. A panamai Cristobál kikötőben tettük a lábunkat először szárazföldre, az új kontinensre. Különös gondolatok és érzések forogtak bennünk. Dél- Amerikában vagyunk! Egy kicsit tengeri betegek is voltunk a viharos napokban. Margitkám érezte inkább. Katika és Barnuska viszonylag jól birták. Nem sok utas volt rajtunk kívül a hajón. Kosztunk, valamint a helyünk is igen jó volt. Két helyen kötöttünk ki. — Ilyenkor alkalmunk volt elhagyni a hajót, és ismerkedni a számunkra annyira új délamerikai viszonylatokkal s valamint az emberekkel és a sok különleges tropikus virágokkal, fákkal és növényekkel. Szeptember utolsó vasárnapján délután kötöttünk ki Csil/ében, Antofagostán, ahol a Bolíviában dolgozó kanadai misszionáriusok megbízásából, a déli baptista miszszió egy misszionáriusának a felesége várt xeánk gyermekeivel együtt. Most már végleg szárazföldre léphettünk. Még napokig éreztük a hajó ringását. Egy hetet kellett várni a bolíviai vonatra. Ugyanis az Andonokon hetenként csak egyszer indul a vonat. Nem is csodálkozom. Különleges élmény átvonatozni a kísértetiesen kopár, köves, furcsa, szokatlan színekben gazdag vulkanikus hegygyűrődéseken. — Hosszú, keskeny kocsik és még keskenyebb vágányokon bámulatosan emelkednek fel utasaikkal a magas altitudra. A fennsíkról majd újból le, szédületes szakadékok szélén a völgybe. így vonatoztunk 37 órát az Andok hegyei között. — Sehol nem találtunk kies erdőt, vagy csak tenyérnyi legelőt. Amerre a szem elláthatott, mindenütt téglavörösre és feketére megégett vulkánt láttunk végig a hosszú (Folytatás az ötödik oldalon)
