Evangéliumi Hirnök, 1963 (55. évfolyam, 1-16. szám)

1963-03-01 / 5. szám

1963. március 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5. oldal A samáriai asszony JÁNOS 4:1-30, 39-43. Az Ür Jézus a farizeusok és írás­tudók irigysége miatt, Judeából is­mét visszatért Galileába. Az Igében azt olvassuk, hogy Samárián kell át­mennie. Vajon ez a „kell” csak arra vonatkozna, hogy ez volt a legrövi­debb út Judea és Galilea között? Aligha, inkább arra gondolhatunk, hogy azért kellett az Ür Jézusnak erre mennie, mert tudta: ezen az úton egy bűnös, házasságtörő asszonnyal fog találkozni, aki lelke mélyén vá­gyódik a tisztaság, a szent élet után. A Megváltó tudta, hogy az Atya előtt egy lélek is nagyon drága, ö pedig az Atya akaratát teljesítette minden­ben. Tudta az Ür Jézus azt is, hogy az Atya előtt nincs személyválogatás hanem egyformán üdvözíteni akar zsidót és pogányt. Ezért kellett az Ürnak Samárián átmennie. Samária eredetileg Izrael fővárosa volt, mint Judának Jeruzsálem. Erről a városról később elnevezték az egész tartományt Samáriának. Kr. e. 722-ben Sárgon asszír ki­rály elhurcoltatta az országból a zsi­dókat és helyettük pogányokat tele­pített he. (Kir. II. 1:7.) Ezeket a be­telepített pogányokat megtámadták az oroszlánok. Emiatt panaszkodtak és ez eljutott asszírja királyának fülébe. Ugyanis az oroszlánok támadását arra magyarázták, hogv nem ismerik a föld-istene tiszteletének módját s ezért kell szenvedniök. Asszíria kirá­lya megparancsolta, hogy vigyenek oda papokat, akik megtanítják a né­pet az Ürnak törvényére és tisztele­tére. A papok el is végezték felada­tukat, és a betelepítettek átvették a zsidó vallás külső formaságait, de (Folytatás a 4. oldalról) rejecting the false worship of, science Nazism, Communism, and Materialism will lose their strongest support. What we need, then, in meeting the challenge of the unknown god of our times is just one more crash program — one more crash program before it is too late. Under this program, we will not build a bigger bomb or send more rockets to the moon. We need a crash program that will give us a spiritual rebirth to the world. A rebirth that will bring the peoples of the world down on their knees to the one true God. Only God can truly save mankind. There is no other God before Him! Speech delivered at Fulton Road Baptist Church; Cleveland, Ohio, July 14, 1962. — By ALEX BOROS NŐK ROVATA Rovatvezető: Szerencsy Mária 17S40 Lorain Ave., Cleveland 10. Női konf. elnöke: Steg Mária Alelnök: Szabó Istvánná. Pénztáros: Kurtz Lajosné. Jegyző: Német Lajosné. erkölcseikben és lelkületűkben meg­maradtak pogányoknak. Éppen ezért a hithű zsidók jobban kerülték őket, mint a többi pogányokat. A jeruzsá­­lemi tengerparton, vagy a Jordán völ­gyében mentek át Judeából Galileá­­va, avagy fordítva. De az Ür Jézus szakított ezzel a hagyománnyal és átment Samárián. Érdemes egy pillantást vetni Palesz­tina térképére és rögtön szembetűnik, hogy Samária Zsidóországot ketté osztja, Judeára és Galileára. így ver ma is éket a Sátán, hívő és hívő, testvér és testvér közé. így osztotta meg az egész keresztyénséget is. És akár pénznek, érdeknek, vagy hitté­telnek nevezzük is ma Samáriát, meg­állapíthatjuk, hogy milyen nehéz át­menni azon. Pedig csak akkor talál­hat testvér a testvérre, ha átmegy Samárián, de ehhez jézusi lelkűiét kell. Nézzük meg most igénk alapján, mi is volt a következménye annak, hogy az Ür átment Samárián. Először is azt olvassuk, hogy hat órakor — a mi időszámításunk szerint déli 12 órakor — az Ür Jézus fáradtan le­ült a Jákob kútjánál. Valaki azt kér­dezhetné, hát még az Ür is elfáradt és neki is szüksége volt a pihenésre? Sohasem szabad elfelejtenünk, hogv ö önmagát megüresítette, emberi, sőt szolgai formát öltött magára (Fii. 2:7.) Éppen ezért Ó is elfáradt, meg­éhezett, megszomjúhodott, stb. Szük­sége volt hát a pihenésre, az üdítő forrásvízre és szüksége volt arra is, hogy tanítványai elmenjenek .a város­ba ennivalót venni. Közben egy asszony jön a kúthoz, vizet meríteni. Bizonyára talált volna közelebb is ivóvizet, de ez igen híres forrás volt. Azt a kérdést is feltehet­jük: miért éppen déli 12 órakor jött a napnak legforróbb órájában a for­ráshoz? Valószínűleg azért, mert nem akart senkivel sem találkozni. De ép­pen így kellett találkoznia az Ür Jé­zussal. Az Ür megszólítja és inni kér ettől az asszonytól. Nem csodálatos, hogy az ég és a föld Ura kér! Kér ö itt és most is: „Fiam, add nekem a te szívedet.” De egy pillanatig se felejt­sük el, hogy az Ür mindig csak ak­kor kér, mikor adni akar. Most is azt mondja ennek az asszonynak: „Ha ismernéd az Isten ajándékát és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom! te kérted volna őt és adott volna néked élő vizet. Az Ür mikor szóba áll ezzel a kétes erköl­csű asszonnyal, csak azért teszi, hogy a legdrágábbat: az élő vizet, a drága Igét felkínálhassa néki. Jézus nem a bűnt nézi, hanem a bűnöst akarja megmenteni. Most egy merész fordulat követke­zik, az Ür felszólítja az asszonyt: „Menj el, hívd a férjedet”. Ez az asszony eddig nem fedte fel életének sötét titkait. Modern nőként igyeke­zett eltakarni a külsővel a belsőt. Rá kellett azonban döbbennie, hogy az előtt áll, aki előtt nincs titok. Hiába próbált kitérő választ adni az Ür pa­rancsára mondván: „nincs férjem". Az Ür Jézus így válaszolt: „igazad van, mert volt öt férjed, de a mostani nem az." Az asszony megdöbbent és azt mondta: „Uram, látom, hogy pró­féta vagy.” De sokszor kellett rá­jönnünk nekünk is arra a nagy igaz­ságra, hogy az Ige és annak igazsága minket is állandóan leleplez. Most azonban az asszony is egy merész fordulathoz folyamodik, hogy szabaduljon magánéletének a lelep­lezésétől, rátér a zsidók és Samari­­tánusok általános vitájára. Elmondja, hogy a samaritánusok a Garizim he­gyén imádkoznak, a zsidók pedig Je­ruzsálemben. De az Ür Jézus hamaro­san véget vet ennek a mellébeszélés­nek, mondván: „Eljő az óra, amikor, sem ezen a hegyen, sem nem Jeru­zsálemben imádják az Atyát... az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az Ö imádóiul.” Gyakran mi is érezzük, hogy az Ige kellemetlen kérdéseket szegez ne­künk: mi van a bűneiddel? Van-e békességed Istennel és testvéreiddel? Rendszeresen olvasod-e Bibiliádat? Ilyenkor talán te is megpróbálsz ki­térő válaszokat adni: járok a gyüle­kezetbe, résztveszek az istentisztele­teken ... van Bibliám ... imádkozni és énekelni is szoktam ... Sohase feledd el, hogy Az előtt állsz és Az kérdez, Akinek a szemei olyanok, mint a tűz-láng. Aki tudja a te dolgaidat. Az asszony is rájön erre és most már nem csak a prófétát látja meg az Ür Jézusban, hanem megsejti ben­ne a Messiást, aki mikor eljő, meg­jelent mindent. És az Ür Jézus most bemutatkozik neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Az asszony most már feltétel nélkül engedelmeskedik az ürnak, még a vedrét is otthagyta és futott be a városba, hogy megmondja az embe­reknek: Jertek, lássatok egy embert, (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom