Evangéliumi Hirnök, 1962 (54. évfolyam, 1-18. szám)

1962-02-01 / 3. szám

2-IK OLDAL A bölcs elnök így felelt: — Engem sokkal inkább érde­kel az, hogy vájjon mi Isten ol­dala mellett vagyunk-e? Isten régi választott népét ki­véve, a történelemben alig talá­lunk egy nemzetet, vagy nemze­teket, melyek a nagy világkrízis­ben Istenhez fordultak volna se­gítségért. Mindig hatalmas hadse­reggel, karddal és a legjobb hadi­eszközökkel, egymást fenyegetve, gyűlölve csináltak békét. Olyan békét, mely a legtöbbször egy ú­­jabb háborúhoz vezetett. Mit tesznek most a nemzetek? Mit tesz Oroszország, az Egyesült Államok és a többi nemzetek? — Az igaz békességet hirdető, igaz­ságos Isten mellett harcolnak-é Istennel a békéért, vagy pedig Is­ten nélkül akarnak megint emberi békét csinálni? A felelet egyszerű: Isten nélkül. A tartós világbéke Istennel, ve­led és velem kezdődik! Nem New Yorkban, Washingtonban, Moszk­vában, Londonban, hanem az em­bereknek szivében. Nincs nagyobb és sürgősebb kérdés ezen a vilá­gon ennél: Miként lehetne a bűn által tönkre tett társadalmi életet, rettentő károkat okozó, testi, lelki nyomorúságot előidéző, haszonta­lan, bűnös szokásokat megváltoz­tatni? Egyesek, családok, sőt az egész társadalom pusztul! A legtökéletesebb Isten-ember­nek igazságait, békérevezető gon­dolatait kell az emberiség milliói­nak a szivébe hinteni . . . Ezért kellene milliókat áldozni, nem fegyverek készítésére, abban a tudatban, hogy ha az emberek élete megváltozik, a társadalmi élet is más lesz s ha a társadalmi élet is Isten akarata szerint átvál­tozik, akkor az egész ország, sőt az egész világ ISTENNEL MEG­TALÁLTA AZT AZ UTAT, MELY A TARTÓS VILÁGBÉKÉHEZ VEZET! EMERITUS Lapunk hátralékos előfizetőit szeretettel kérjük, küldjék be az előfizetésüket a lapra és a Biblia Magyarázóra. A számlákat csak úgy vagyunk képesek fizetni, ha gyülekezeteink és olvasóink pénzt küldenek a pénztárba. Irodalmunk csak úgy szolgálhat Isten or­szágának építésében, támogassuk minden erőnkkel. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK Emberségtan Irta: TATTER VILMOS Életemnek legátjáróbb sóvárgá­sa volt megtudni: milyen az igazi ember? A pesti kövezeten nőttem fel. Sok mindent láttam ott, amikért felelősséget nem vállalhattam, — mert nem voltam okozója annak. De azért mindig éreztem, hogy a legcsekélyebb megmozdulás, jele­net, állapot, magaviselet is mély­séges hatással volt belvilágomra és ami ott megfogant, akarva-nem akarva, személyes ügyemmé vált, és nem hagyott nyugton. Még ál­maimat is zavarta, ébrenlétemben pedig képzeletemet szította. Hal­lottam a Vásár-téren a kereskedők beszédét; láttam az inasok incsel­­kedéseit, a segédek fennhéj ázását, a rendőrök erőszakoskodását, kü­lönösen razziák alkalmával. Fölvonulások és tüntetések al­kalmaival én is belesodródtam a tömegbe; a lovasrendőrök elől én is elfutottam. A tömegek tombolá­­sa és hullámzása nem ritkán cső­cselék szellemet dobott felém. De láttam a népet is, bámulatos fel­emelő fegyelmezettséggel! Amikor a körúton Rákóczi, Munkácsi és Kossuth hamvait kísérte ki szá­mos csoport,, hemzsegő' szemlélő jelenlétében a “nemzet” temető­jébe, mindig a képzeletet felülmúló szívjósággal és pazar áldozatkész­séggel temette el a magyar tár­sadalom nemzetének nagyjait. És még sem tudtam tiszta fogalmat alkotni az emberről . . . Az emberek világának fényes zsarnokai, sőt zege-zuga is mély­ségesen érdekelt, mindazáltal bi­zonytalanság gyötört, midőn az emberre gondoltam. Mert láttam embert a korcsma előtt kábultan a sárban heverni. Egy ember a járdán feküdt -elterülve. Egyik munkatársa szivenszúrta. Más megrázó esetek is rémítgettek. — Láttam civakodásokat, veszekedé­seket, átkos haraggal és gyűlölet­tel. Ilyenkor nagyon kerestem egy igazi embert. Serdülő koromban aztán megtörtént, mert megláttam az igazi embert ABBAN, aki az első karácsonnyal megérkezett. — Azóta tudom, ki az ember és mi az emberségtan. Jézus nélkül nincsen igazi ember és nincs emberségtan. Jézussal van igazság, jóság, szeretet — emberértékelés! Krisztus munkásokat hív és kiosztja a talentumokat... Az Amerikai Magyar Baptista Diakónus Szövetség konvenciójára írta: Fülöp Árpád Szeretett Lelkipásztor és Diakó­nus Testvéreim! Az üdvösségre mindenki hivata­los és aki elfogadja az Ur hívását, felveszi a maga keresztjét és kö­veti Krisztust, üdvözül. A külön­féle szolgálatokra viszont az Ur kiválaszt egyes személyeket, hogy azokon keresztül véghezvigye is­teni, szent akaratát. így pl. elhívja Mózest népének Egyiptomból való kivezetésére; Ézsaiást, Jeremiást és másokat prófétákul; Esdrást különleges időbeni papságra; Nehémiást Je­ruzsálem kőfalai megépítésére; Máriát, hogy általa Szent Fiát a világra adja; Keresztelő Jánost, hogy kiáltó szó legyen a pusztá­ban, stb. . . . Isten nemcsak elhív, de elő is készít, sőt talentumokat is ad a szolgálatra. Akiket Isten elhív, azokat mun­kába is akarja állítani, ha nem is talán valami rendkívüli dolog véghezvitelére . . ., hanem talán csak egyszerű szolgálatra. De az elhívás milyensége szerint adja Isten a talentumokat ... És ta­lentumot MINDENKI kap, tehát mindenkinek valamilyen módon sáfárkodni kell! Isten megköve­teli a sáfárkodást! Isten nem igazságtalan. “Min­denki az erejéhez képest” kap ta­lentumot. (Máté 25, 14—30.) Is­ten nem akarja, hogy több talen­tummal sáfárkodjunk, mint a­­mennyi talentumot kaptunk. Abból sok baj származik, ha több talentummal akarunk sáfár­kodni, mint amennyit kaptunk. De abból is baj származik, ha más talentumával akarunk sáfárkodni. Láttam olyat, hogy valaki szólót akart énekelni, de hangja kelle­metlen volt; olyat is láttam, hogy valaki mindenképpen tanítani, pré­dikálni akart, de erre nem kapott Istentől talentumot. Fiatalember koromban szobatársam minden­képpen hegedűvel akarta Istent dicsérni és gyakorlásával szörnyű órákat szerzett éveken át a köze­lében levőknek, de jó hegedűs so­sem lett belőle. Nem kapott Isten­től a hegedülésre talentumot. — 1962 FEBRUÁR .1

Next

/
Oldalképek
Tartalom