Evangéliumi Hirnök, 1959 (51. évfolyam, 2-24. szám)
1959-03-15 / 6. szám
2-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1959. március 15. dik mondása a 22-ik Zsoltár első verse: Én Istenem én Istenem miért hagytál el engemet? ötödik szó: Szomjuhozom. Hatodik: Elvégeztetett. Hetedik szó: Atyám, a te kezeidbe teszem le a lelkemet Ezt a hét kiáltást hallották a tanítványok, Jézus sokszáz követői, rokonai, barátai, titkos tisztelőig az utca népe. De hallották a népvezérek polgári és katonai hatóságok is hallották ellenségei is, gyilkosai is. Azóta isi hallja az egész világ, hívők és kételkedők egyaránt. Vájjon azok, akik kételkednek a feltámadásban, kételkednek istenségében, de nem kételkedhetnek 33 éves földi életében és nem kételkedhetnek halálában, mit mondanak a haláláról? Aki tagad, mindent tagad, ami Jézust nemcsak emberfeletti emberré teszi, hanem Istenként mutatja be, mit szól az illető a Jézus haláláról, hogy véleményezi? Ki halt még meg úgy, hogy legnagyobb gondja az legyen, hogy a gyilkosainak bocsáson meg az Isten, mert azok nem tudják mit csinálnak? Ki o s z t o g a t ott bünbocsánatot, kegyelmet, ki osztogatott szeretetet, ki adott méltatlannak örökéletet haldoklása kpzben, kínjainak legmagassabb fokán? Kit hagyott el az Isten rajtakivül, aki hozzá kiáltott hittel és elhagyta akkor, mikor legnagyobb szüksége lett volna az isteni segítségre? Kinek nem adtak haldokló lázában egy korty ivóvizet, hanem ahellyett mérgezett ecetet? Ki mondhatja e'l halála pillanatában, hogy mindent elvégezett,ami rábizatott ebben az életben? És az igazságtalan halál, a minden jóért való rossz elszenvedése után ki ajánlta fel lelkét olyan nyugodtan, minden lázongás nélkül, a mennyei Atyának? Ki tett ilyeneket? Soha, senki! Soha a legszentebbéletü mártír sem, soha, soha ember. Születése pillanatától, halála pillanatáig minden az “írások szerint“ történt. Évezredeken át hangzott jövetelének hire, az emberiség legjobbjai egyengették az ő útját. Megszületésével uj naptár kezdődött, uj népszámlálás, megszerveződött a földön az Isten országa. Kialudt a régi oltár, de millió szivekben ég egy uj, melyen mindennap folyik az Istentisztelet és az egyetemes papság láthatatlan gyülekezetében hangzanak a zsoltárok. És a kereszten elhangzott Krisztus Hét Szava mialatt zsolozsmák formájában zengedez a hívők lelkében, szakadatlanul döngeti a hitetlenek szivének kapuit, de senkisem menekülhet előle, mert azt a hét szót mindenki csodának, szentségnek és a világ megváltásának hiszi, az is aki nem vallja be, hogy hiszi. Aki igaz husvétot akar ünnepelni valaha életében^ az ne kerülje el a keresztet, a Golgotát, ahol a később feltámadott Megváltó előbb meghalt és megnyitotta áldozatával a menyország kapuit. Ne azon okoskodjunk, hogy ki ölte meg Jézust, legyünk őszinték és valljuk be, hogy a mi bűneink szegezték őt a fára, sőt szegezik ma is, ha nem szolgáljuk Őt, ha vétkezünk parancsolatai ellen. Husvét előtt olvassuk el a nagypénteki történetet és mikor figyelemmel és hittel elolvastuk a hét szavát, csak egy szót mondhatunk mi is, mint a pogány százados: “Bizony, ő Isten fia volt“! M.K. VIRÁGVASÁRNAPRA “Hozsánna — Áldott a Király Aki jött az Urnák nevében Békesség a Mennyben, és dicsőség a magasságban!“ (Luk. ev. 19:38.) A szent történelem, a Biblia és a világtörténelem egyenlően igazolja azt, hogy Jézus Krisztus mint a dicsőségnek királya, husvét előtt hat nappal: “VIRÁGVASÁRNAP“-ján, az örvendező tanítványaitól körül övezve — “Hozsánnát“ énekelve — az eddigi szokásoktól teljesen eltérve, feltűnő magatartással vonult be a Szent városba: Jeruzsálembe. A VIRÁGVASÁRNAPI TÖRTÉNET melynek egyedüli ünnepelt magasztos személyisége Jézus Krisztus, az Isten Szent Lelkének ihletése által mind a négy Evangéliumban megirattatott és pedig azért, hogy világossága és tudomása legyen az emberiségnek arról, hogy Jézus Krisztus, aki az “Élő Istennek egyszülött FIA“, az ő földi Élete és működésének ideje, még a menny dicsőségében elhatároztatott. (Ján. ev. 12:46.) Ha az Evangéliumnak világánál őszintén és éber figyelemmel kpvetjük isteni “Megváltónk földi életének magasztos működését: akkor világos lesz előttünk, hogy virágvasárnapja előtt három (3) évvel korábban, az általa megkezdett lelki és az erkölcsi áldásokban gazdag munkájával, az “Istennek országa eljött“ (Márk.ev. 1 :15.)és az Ő kévetőinek hitéletében alapot vetett. (Luk. ev. 17:21.) A virágvasárnapi történtekből még is az a lényeges és fontos kérdés kíván méltó és érdemleges választ: Miért volt szükségszerű az Ur Jézusnak, hogy az ő földi életének és működésének ezen utolsó periódusában Ő is a földi — a nemzeti: Fejedelmekhez hasonló metódust követett? A szamárnak hátán ülve, mint a dicsőségnek királya, közeledik Jeruzsálemhez. Az előtte és az utánna menő, hodoló sereg útját pálma ágakkal díszítette. Ruháikat, a mély tiszteletnek a jeléül a vemhének hátára és az útjára terité. Az örvendező tanítványoknak ajkain felcsendült a “HOZSÁNNA, ÁLDOTT A KIRÁLY, AKI JÖTT AZ URNÁK NEVÉBEN. BÉKESSÉG A MENNYBEN ÉS DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN“. Óh, milyen mélységes tanulság sugárzik felénk az Ur Jézus magatartásából, amig az örvendező tanítványok, a lelkűkből felfakadó örpmnek énekével üdvözölték őtet, addig Jézus az ÜNNEPELT KIRÁLY SÍRT. Jézus Krisztus sirt, mert Ő tudta, hogy Jeruzsálem “nem becsülte meg azt, aki jött az Urnák nevében“. (44. v.) “Vigyázzunk és Imádkozzunk“, kér minket is az Ur, hogy eine vétessen tölünk az: “Üdvözítő kegyelme“ (Titus. 2:11-12.) Az Ur Jézus, aki az Ő küldetésének magaslatán állva, a virágvasárnapi magatartásával ad méltó és ér-
