Evangéliumi Hirnök, 1959 (51. évfolyam, 2-24. szám)
1959-03-15 / 6. szám
1959. március 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK S-IK OLDAL demleges választ a fent feltett fontos és lényeges kérdésre. A szamárnak a hátán ülve, az (örvendező tanítványoknak az őtet dicsőítő énekével, értésére adja a kétségbe esett Jeruzsálemnek, az egész emberiségnek, hogy az Ő működésében, megváltói személyiségében, semmi idegen vagy földi változás nem történt, hanem pontosan és időszerűen csakis az, “amit Isten a mennynek dicsőségében eleve elrendelt, a Jézus Krisztus örökké való királyságáról. (Ésa. 62:11.), (Zs. 118:26.), (Zaka. 9:9.). Azért az Isten megváltott népéhez illő dolog az ma is, hogy Jézus Krisztust dicsőítsük. A szeretetnek hangján önömmel énekeljük: “Dicsőségnek nagy királya. Győzedelmes szent felség, Magasztos lényed nagysága. Alattad áll mindenség“. Boldogító és onnan felülről jövő igazi isteni ajándék tudni azt, hogy Jézus Krisztus nem jött egy földi, nemzeti királyi trónnak az igénylésére. Sem nem jött azért, hogy az embereket, népeket az Ő isteni parancs szavával az Ő országának az “ANYASZENTEGYHÁZNAK" birodalma alá kényszerítse. (Máté. ev. 5:17.) Az őszinte és hü tanítványait csak is arra kérte és kéri ma is, isteni Igéjének áldott szavaival: “Kövessetek engem, Egymást szeressétek, mint én szerettelek titeket. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én taniványaim vagytok“. (Ján. ev. 13:34-35.) Az Ur Jézus ellenségeinek az egyik legsúlyosabb vádpontja az volt, hogy a “Názáreti“Jézus királlyá dedikálta (önmagát. A lelkesedő tanítványainak ajkairól felzendült: “Üdvözlő Hozsonnát“ önmaga dicsőítésére fogadta el. (Luk. ev. 19:39-40.) AZ IGAZ ÉS ÁMEN. De nem abban a nemzeti és fizikai realitásban, amellyel a kétségbe esett ellenség vádolta őtet, amikor a római helytartó, Pilátus elé állították, azt kérdezte a vádló Jézustól: “KIRÁLY VAGY-E HÁT TE?“ Jézus nyugodtan, érthető nyíltsággal válaszolt: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem,azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Az én országom nem e világból való“. (Ján. ev. 18:36-37.) Oh milyen dicső és örök igazság ez, amiről a költő olyan szépen énekelt: “Ott túl a csillag tengeren, egy szép ország vagyon, ahol a megfáradotra vár nyugalom, harc helyett“. Az Evangéliumnak a fényében és Szent Léleknek világosságánál látjuk, sőt rendületlenül hiszük azt, hogy az Ur Jézusnak Jeruzsálembe való bevonulása alkalmával amaz, első Virágvasárnapján, az (örvendező tanítványokkal sokan osztoztak az örömben, az Ur Jézus dicsőítésében azok is, akikkel az “Áldott Király“ jót tett, a bethániai Lázárral egyben, akit életre hivott, megvigasztalt és boldoggá tett. Ha azért az “Üdvözítő“ Jézus Krisztus velünk is jót tett, megváltott, a bűn és az élet sorsa által ejtett sebeinket bekötöző és megvigasztal, akkor a hivő keresztyénhez illő cselekvés az, hogy csatlakozzunk azoknak seregéhez, akik e magasztos emlékünnepen hitbeli meggyőződéssel, örömmel dicsérik Jézus Krisztust, a “Dicsőségnek Áldott Királyát“. Kovács Miklós Nyugalmazott prédikátor ---------o---------SUNDAY SCHOOL CORNER Mrs. M. Major THE MEANING OF EASTER Currently I am taking a refresher course in some phase of Sunday school work. I suppose we teachers and leaders should avail ourselves of such opportunities. In fact we should seek such. There is always something new to be learned or relearn and while doing it, we enrich our own personal spiritual life. A SPURGEON PRINCIPLE. You know what he said once about teaching? I may not be able to quote him verbally, but it runs something like this: “He who would teach, first must be taught“. This should not frighten us. After all, it does not mean we all have degrees before we can speak and teach in the blessed name of the Lord. We do appreciate those who succeeded to such levels. But let's get back to where we started. AN EXPERIENCE. The other evening as I was attending this class in my refresher course at the end of the lesson our teacher produced a beautiful picture on the flannel board. It represented the resurrection of Jesus. There was the glorius sunrise, the garden, the sepulchre, the sokLers, the angels, the women, Simon Peter, John whom Jesus loved, then Mary to whom the Master said: “Why weepest thou?" As we were sitting there under the spell of the wonderful scene I could almost see the leaves come to life, almost smelled the blessed perfume of the flowers and, to complete everything, the Rose of Sharon — Jesus appeared on the inspiring scene ... ALL HAD A PART. Everything and everyone in that picture had a part to play and did play its, his or her part, and naturally the risen Lord was the center and the real glory of it all. It should be that way in our Sunday school and for that matter, in every phase of our work we do for and in the name of our ever living Christ. Easter is so rich in meaning. But for all of us teachers and workers for the Lord and for all those we work with should have this personal touch which Paul had: “Christ liveth in me" (Gal. 2:20). Evangélizálni annyit jelent mint a szélhámosból becsületest, a kéjencből erkölcsöst, a könnyelműből megfontoltat, a fösvényből bőkezűt, a gyanakvóból jóakarót, az iszákosból józant, az ármánykodóból őszintét, a ridegből szeretetteljest és a gyülölködőből emberbarátot faragni. SEGÍTSE HOZZÁTARTOZÓIT! IKKA, TtlZEX, pénz és gyógyszerküldeményekkel, élelmiszer, déligyümölcs, ajándék és jóminőségü használtruha csomagokkal. Készséggel állunk testvéreink és minden honfitársunk szolgálatára. Kérje részletes, hivatalos árjegyzékünket. COMPLETE HUNGARIAN TRANSPORT CO. 191 Agusta Ave., Toronto 2|B. Ont.