Evangéliumi Hirnök, 1958 (50. évfolyam, 2-24. szám)

1958-03-15 / 6. szám

1958 MÁRCIUS 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3-IK OLDAL MIÉRT JÖTT AZ UR JÉZUS KRISZTUSNAK születését, neveltetését, tanításait, szenvedését, halálát és dicsőséges feltámadását az Evangélisták Írták meg. 12 éves korától 30 éves koráig, csak annyi van megjegyezve, hogy “gyarapodik hölcseségben és testének állapotá­ban és az Isten és emberek előtt va­ló kedvességben. Luk. 2:52. Harminc éves korában megkeresz­­telkedett és megkisértése után nyil­vánosan elkezdett prédikálni, taní­tani, betegeket gyógyítani, csodákat mivelni; úgy hogy rövid időn belül, Galilea, Judea és a körüllevő tarto­mányok lakosai nagytömegben gyűl­tek össze, tanításait hallgatni és szemlélni csodatételeit. Máté 4:23- 25. Beszédei oly egyszerűek voltak, hogy még a tanulatlan népek is meg­értették és még a bölcsek is csodál­koztak rajta. Jézus mint tanító fe­lülmúlta kortársait és minden idők tanítóit és a vezetők közül is sokan elhitték, hogy Isten van vele. János 3:2. Mint csodatévő és betegek gyó­­gyitója, felülmúlt minden orvost és orvosságot és mindazokat, akik az Ő nevében gyógyítanak. Jézus nem­csak a testet, de a lelket is meggyó­gyította. Példa rá a vakonszületett. Ki mindjárt, hogy látni kezdett, cso­dálatos lelki értelemmel felelt meg a kérdezősködő farizeusoknak. Já­nos 9:24-30. A 38 évig szenvedő em­ber meggyógyulása után a tem­plomba sietett, ahol Jézus találko­zott vele és figyelmeztette, hogy töb­bé ne vétkezzen. János 5:14. Mégis 3 évi csodálatos munkája után bará­tai fogytak, az ellenség pedig meg­szaporodott, kik készek voltak meg­ölni Őt. János 8:40. Jézust kortársai nem értették meg. Még a legközelebb hozzátarto­zói is félreismerték és azt gondol­ták, hogy magánkívül van. Márk 3:21. Még Keresztelő János is ki be­mutatta a népnek mint Istennek bá­rányát, ki elveszi e világ bűneit és látta a Szentleiket leszállani és rajta megnyugodni;(János 1:29-34). bele­esett egyszer a kételkedés mocsará­ba. Máté 11:3. Mikor eljött az idő, hogy Jézus Júdeába menjen, Lázárt feltámasztotta, a tanítványok féltek, hogy Jézust megölik Júdeábán. Já­nos 11:3. A Farizeusok oly vakme­­rőek lettek, hogy a feltámasztott Lá­zárt is készek voltak megölni. János 12:9-10. Miért volt mindez, hogy oly hatalmas prédikációk, tanítások és Evangelizáció után a nép nem tért meg? Csak egyesek mint Mária Mag­dolna, a Samáriai asszony, Zákeus és Nikodémus, stb., de a tömeg el­fordult az Úrtól. Még a dicsőséges Jeruzsálembe való bevonuláskor is, a nép felbuzdulása csak ideig való volt. Jézus sirt Jeruzsálem felett, a­­mikor látszólag mindenki örvende­zett. Luk. 14:41-44. Amitől a tanítványok féltek, hogy Jézust megölik, Júdeábán tényleg bekövetkezett: Jézusnak megkellett halni. Ő ezt tudta és amikor a görö­gök keresték az ünnepen, igy kiál­tott fel: “Eljött az óra, hogy meg­­dicsőittessék az embernek fia. Bi­zony, bizony mondom néktek, ha a földbe esett mag einem hal, csak egy maga marad; ha pedig el hal, sok gyümölcsöt terem. János 12:21-MELBOURNE, TALÁN MINDENKI tudja már, hogy Szövetségünknek egy gyönyö­rű birtoka van Melbourne, Floridá­ban, valami 170 mértföldre északra Miamitól. Szép ez a hely, nemcsak azért, mert Florida gyümölcstermő részének a szivében van, hanem az­ért, mert az Urnák szenteltetett. Menházunk lesz ott nekünk, ahol megöregedett népünk nyugodtan, az állandó kényelmes meleg éghaj­latban lakhat. Isten segítségével, február 17-én kiástuk magunkat a nagy hóból Bridgeporton és elindul­tunk Florida felé, valami 400 mért­föld távolságban küzdöttünk a hó­val, aztán mintha egy más világrész­be érkeztünk volna. Lassan szedtük le magunkról a meleg téli ruhát. Ké­sőbb lezártuk a kocsiban a melegí­tőt, még később kinyitottuk a kocsi­ablakokat és úgy hajtottunk. Szin­te hihetetlen, hogy egy 1500 mért­föld távolság olyan sok különbséget 24. Jézus tudta, hogy az Ő élete úgy lesz gyümölcsöző, hogyha leteszi azt. Ő tudta, hogy az elveszett paradi­csomot, az emberiség részére, csak a kereszt által lehet visszanyerni. Ő tudta, hogy az ő vére az ár, mely által megváltja a bűnösöket. I. Pé­ter 1:18-20. Ezért tudta mondani a kereszten a megtért latornak: ’’Még ma velem leszel a paradicsomban.” Luk. 23:43. Ezért látta János apostol mennyeilátomásában a nagy soka­ságot fehér ruhákban állani a kirá­lyi szék előtt. Jel. 7:9-17. Ezért tud­ta Pál apostol írni az Efézusi gyü­lekezetnek: “Ti, kik távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vé­re által.” Efézus 2:13. Jézus Krisztust nehéz a kereszt nélkül megérteni. Még nehezebb kö­vetni és szeretni Őt. Ezért mondja János apostol: “Mi szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. I. Já­nos 4:19. A kereszten a szeretet ural­kodik. És mikor megértjük ezt és elfogadjuk az Ur Jézus Krisztust mint személyes megváltónkat, az a szeretet , mely Őt a keresztre vitte, visszhangra talált a mi életünkben és dicsérjük és magasztaljuk Őt mindörökké. Ámen. FLORIDA tegyen az éghajlatban. Miamiban fürödtünk a tengerben és a nap megégetett bennünket. Tehát azon a szép meleg vidéken, a narancsfák közelében lesz a mi öreg testvéreink­nek otthona. Sőt mind azok, akik vesznek az eladandó lot-okból, ott építhetnek magoknak otthont. De miért mentünk Melbourn-ba? Gyermekeink ilyenkor kapnak egy heti vakációt az iskolában. Megkér­tem testvéreinket, a gyülekezetemet, hogy engedje meg, hogy kivegyem vakációmnak egy részét, hogy csa­ládommal elmehessünk megnézni a menház helyiséget és azokat a ked­ves testvéreket, akik ott már hóna­pok óta fáradhatatlanul dolgoznak, hogy a meglévő épületeket elké­szítsék öregjeink és az igazgatónk részére. Mikor megérkeztünk (kés­ve a rossz idő miatt), Kovács Frank Testvér és Testvérnő kitárt karok­­(Folytatás a 6-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom