Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-12-18 / 42. szám
1932, EVANGÉLIKUSOK LAPJA 295. hatásoktól való tartózkodás bizonyos mértékig szükséges, mert éppen ez tette a művészetet oly változatossá és gazdaggá. Aki azonban a művészet termékeit értékeli és rendszerbe foglalja, annak felül kell emelkednie a helyi művészet szűk látókörén. Lehetnek dallamok, melyek az eredetinél szebbek és idegen fejlemények. Egyedül a művészi lélek képes arra, hogy ezen dallamok értékelésénél teljesen tárgyilagos legyen és aki a művészi alkotást el tudja vonatkoztatni az alkotó személyétől. Az énekreform kérdése a legbonyolultabb probléma elé állítja nemcsak a dillettánsokat, de a kiváló szakértőket is. Még az ő véleményük sem lehet mindenben mérvadó. Sok szomorú tapasztalatunk van arról, hogy kiváló művészek csak ártottak vele. ha a népzene és a népművészet természetesen kialakult formáin változtatásokat eszközöltek. Ránk nézve az volna a leghelyesebb, ha e kérdéssel csak elméletileg foglalkoznánk, nehogy beavatkozásainkkal tönkretegyük gyülekezeteink énekeit. Egyházi énekköltészetünket úgy kell tekintenünk, mint valami antik tárgyat, melyet meghagyunk a maga eredetiségében s ha a rajta levő színeket és művészi rajzokat láthatókká akarjuk tenni, akkor is szakértőhöz fordulunk. A legfontosabb és legsürgősebb feladat az anyaggyűjtés. Legelőször is össze kell gyűjtenünk mindazokat a dallamokat és dallamváltozatokat, melyek részben már feledésbe mentek és csak a nép közszáján forognak. Enélkül a reformkísérleteinkbe bele sem foghatunk. Linder László. JEGYZETEK A lelkészjelöltek megrostálására érdekes javaslatokat tesz egy a Kirchenzeitung december 9-iki számában megjelent cikkben D. Hirsch göttingeni professzor. Az egyik javaslata az, hogy a theologiai tanulmányok megkezdése előtt mindenki legyen köteles egy esztendei durva, gyakorlati szolgálatot teljesíteni valamely bel- missziói intézetben vagy mezőgazdaságban. Azután kívánja, hogy a vizsgák sokkal szigorúbbak legyenek, s már az első szigorlaton végkép eltávolíttassanak a theológiáról azok, akik nem válnak be. Végül felveti azt a gondolatot, hogy a második szigorlat letétele után a lelkészjelölt napszámosi fizetés ellenében, tehát nélkülözésben, legyen köteles szabad missziói tevékenységet kifejteni valamely körzetnek olyan népességében, amely az egyháztól elhidegült. • D. Hirsch professzor cikkében két utalást is találok a római katholikus viszonyokra. Azt állítja, hogy a mostani evengélikus theológiai hallgatók latin és görög nyelvi tudás dolgában elmaradnak a római egyház theológiai hallgatói mögött. Azután azt is mondja, hogy a mai viszonyok megkövetelik, hogy evangélikus szellemben valami olyasmit létesítsünk, ami megfelel annak, ami a kolduló szerzetesség eredetileg volt. Kívánatosnak jelzi az ú. n. áldozati esztendőt, amelyet a lelkészjelölt szegénységben töltene el esetleg a szórványban, vagy az egyház körén kívül is. Én a magam részéről különösen annak örülök, hogy Hirsch professzor az önkéntes szegénység gondolatát felelevenítette és ajánlja megvalósításra. Manapság, amikor a legkülönbözőbb életpályákon az oklevelet szerzett fiatalember a mostoha viszonyok kényszere alatt nem egy esztendőt, hanem többet is kereset nélkül tölt el, igen megszívlelendőnek találom azt, hogy a lelkészjelölt vállaljon egy esztendei nélkülözést. Meggyőződésem, hogy Assisi Ferenc evangéliomi úton járt, amikor szegénnyé lett, s a szerzetesi életnek az alapkövetelményei nem légből kapott követelmények. A szegénységtől, amiben ma milliók élnek, a lelkészeknek sem szabad irtózni, és az egyháznak csak előnyére válna, ha az igehirdetők és lelkipásztorok vállalnák, ha csak egy esztendőre is, a szegénységet. Közelfekvő rámutatni Kagawa példájára, akinek a könyveiből és írásaiból körülbelül évi 10,000 dollár jövedelme van. de nagy szegénységben és igénytelenségben él, a jövedelmét az „Isten- országa-mozgalom” céljaira adja. Egyházi életünket gazdagítaná, hatóerejét növelné, ha a lelkészjelöltek nem csupán a parókiák, sokszor nagyon csendes parókiák védő fedele alól ismernék meg az életet és az élet gondjait. • D. Hirsch cikkével kapcsolatban ötlik eszembe, hogy rosszul tesszük, amikor a római egyház munkájával szemben csupán a rosszaló bírálat álláspontjára helyezkedünk, s annak módszereit eleve kárhoztatjuk és magunktól elutasítjuk. .Amiként igen sokat tanulhatunk a kommunista propaganda sejt-rendszerétől, ami lényegében a propagandának legeredményesebb módszere, s amelyet az úgynevezett Oxford- movement (Buchmanizmus) is követ a keresz- tyénség körén belül Angliában és Amerikában, épenúgy sokat tanulhatunk a római katolikusoktól is. ök nem szégyenlenek tanulni és bevált dolgokat átvenni, s azt hiszem markukba nevetnek, amikor mi elvetünk valamit azért, mert ők is csinálják. Ezt pedig azért írom, mert a Kálvinista Szemle december 10-iki számában, Jézusnak azon szavaira hivatkozva: ,,Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te balkezed, mit cselekszik a jobbkezed“, elítéli a r. katolikusoknak azt az eljárását, hogy „elvárják az adományokért az ellenszolgáltatást: vele téríteni akarnak.“ Azt írja a Kálvinista Szemle, hogy „sokkal szebb lenne, sokkal Krisztusibb, Istentől megái dottabb szeretetmunkájuk, ha teljesen önzetlenül, a Krisztus szavait meghallgatva, a balkéz nem tudná, mit cselekszik a jobb."
