Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-08-28 / 27. szám

176.

evangélikusok lapja

1932.

Könyvszemle.

Luther és Melanchten.

Érdekes és tanulságos a 2 német reformátor közötti párhúzam. Elért erlangeni egyetemi theol professzor „M orphologie des Luthe r-t ums" c, mult évi Karácsonyi nagy műve valóságos „acélmű", míg méltó társa Engelland tübingai tanár „M elanchton, Glauben und Handeln" c. műve minden ízében alapvető tudományos munkának mondható.

Előbbi szerint a morfológia nem más, mint „alaktan", mert a lutheránosság, nálunk Magyarországon is, csupán tanrendszer, történet, hitvallás, egyház, kultusz vagy ethika, hanem alkotó és formáló „alak" a vallásos és egyházi élet összes nyilvánításaiban, Változatosságaiban is vörös fonalként húzódik végig az eredetiségért való küzdelme és lényegét tevő eredeti alakja, amelyet nem fedez sem az ágostai hitvallás államjogi jellege, sem annak sajátságos békülékeny tud. theológiája. A lutherá- nusság magára Lutherre vezet vissza, de melyikre, a fiatal vagy öreg Lutherre? A „fiatal Luther" ma kedvelt thémája azoknak, akik saját képükre és hasonlatosságukra szeretnék átformálni a lutheránusságot. Mert a „fiatal Luther" egyetemi előadásaiban még sok idegenszerű theológia foglaltatik, amelyet a későbbi, mondjuk a marburgi Luther már nem vallott, sőt megtámadott. Főleg azoknak tetszik, akik „a protestantizmus egységfrontja" javára mellőzni szeretnék az igazi reformátort. Nekünk azonban azt a Luthert kell vallanunk, aki a lutheránusság hitvallásának lelket és életet adott. De hol találjuk azt a Luthert, akinek a nevéről nevezett egyház a maga sajátos erejét nyerte, — theológiáját ép úgy, mint élet- és világfelfogását. Ehlert a maga fejtegetéseit az ..Isten haragjáról" szóló megrázó fejezettel kezdi, amelynek szakaszai: az ősélmény, a bűn, Isten törvénye és haragja, a félelem és a természetes theológia. Luther „ősélménye" az Isten haragjának megélése, amelynek tapasztalatában az emberi élet összképe nem más, mint a halál, tartozás és félelem állapota, amelynek saját 1534 a 90-ik Zsoltár magyarázatában adta meg, Jól ismerte ugyan az ember erkölcsi személyiségének képét, mely Istennek engedelmeskedve jóakarat mellett a jót teljesítheti. De azért túlnyomó nála az üdvért való aggodalma („Das Grauen”), mely minden vallásnak a kezdete. S honnan ez az aggodalom? A felelet reá „a kötött akarat", mely a bűn által van megkötve s egész élete csupa tartozás. Isten így szól: Neked meg kell tenned s az ember így felel: nem tehetem, ami minden idealizálásnak vagy vallás- filozófiának és semipelagianizmusnak a megölője. Ez állapotában Luther kétségbe esett volna, ha új kijelentésnek nem találja meg „a kegyelmes Istent", a „sola Fi- de"-t, a Krisztus általi kiengesztelést. Meggyőzőbbet és hatalmasabbat régen nem olvastunk, mint Ehlert fejtegetéseit a bűnről és isteni haragról s aztán a 2-ik fejezetben a kiengesztelő és üdvözítő evangéliumról. Minden nála és Luthernél az Isten műve. S mint Luther, úgy beszélnek a hitvallások, az énekek, a luth. egyház kultusza s a XVI. és XVII. század nagy theológusai. Mindennek kiindulópontja ez az „ősélmény". A dogmatikának, az egyháznak, a lutheránusság egész világnézetének és korszellemének összes kérdéseit ez világítja meg egészben

és részben. Ehlert egész gondolatmenete Luther és egyháza történetének bámulatos ismeretén épült fel. Gazdag forrásaiból gazdagon merített. Nem ropristinátiós theoló- gus. Ismeri az idealizmust, szocializmust, unionizmust és a Dialektikai theológiát egyaránt — bírálva őket a 400 év előtti új kijelentés isteni kritériumán. Egyház- és dogmatörténet, hitvallás és egyetemi theológia, tan és közösségi élet, Isten és a világ a maga teljes és átlátszó egységében van itt feltüntetve, amelynek záróköve a világ végéről és ítéletéről szóló tan.

Ha Ehlert műve az egyház szélesebb köreinek írt, úgy Engelland a szakférfiakhoz fordul, A legújabb német prot. theológia egyik legérettebb gyümölcse. Kár, hogy túlságosan sok a Melanchton műveiből vett latin idézet. Meggyőzően vitatja, hogy a sokat szidalmazott Mel, szívből való luth, theológus. Luther jobbkezű munkatársa a legerősebb kifejezésekkel illeti az ember és az Isten közötti szakadást, ú. m. a bűnt, a tartozást és a lelkiismeret aggodalmait, de egyúttal valóságos bizonyságát adja az isteni kegyelemnek, a kiengesztelésnek és az új életnek.*) Jól megérdemlett elégtételt ád hát Me- lanchtonnak a sok félreértésért, amiben régebben és újabban részesítették. Érdekelni fogja a mi ifjúságunkat Melanchton behatóbb megismerésében. Engelland műve 4 részből áll: 1. A fiatal Mel. 2. Mel, 1522—1531-ig, 3. Mel. 1532. óta s 4. Mel. theológiájának bírálata. Műve nyomán szinte magunk előtt nő föl az első luth. Dogmatikus és az Isten megismeréséről, a bűnről és az új élet meg- igazulásáról szóló felfogása. Elsőrangú dogmatikus, de — mint szerző mondja — „ein Dogmatiker der Herzenstheologie". Ideje volt már, hogy a források beható tanulmányozása alapján tisztán lássunk a filípízmus, krypto- kálvinizmus s egyéb izmusban az ősi Lutherhez és a lu- theránussághoz való viszonyában. Kár, hogy a sűrű latin idézetek nincsenek lefordítva. A „fiatal Luther" mai kutató problémája így vezetett barátja és legjobb munkatársa komoly tanulmányozására. Vivant szequentes!

Rákosszentmihály.

Dr. Szlávik Mátyás.

— »Keresztyén Munkáskáté«. Irta Grob Rudolf. Ford. és átdolgozta Fónyad Dezső. Ara 20 fillér. Az »átdolgozott« műveket nem szeretem. Már a fordítás sem lehet hű visszaadása az eredetinek. Az átdolgozás pedig még rosszabb Ha Grob Rudolfnak, a zürichi belmissziói telep igazgatójának, a svájci »ifjú reformátusok« vezérének (ahogy őt a címlap jellemzi) a könyvét akarom olvasni, akkor nem Fónyad Dezsőnek a műben elrejtve meghúzódó »átdolgozásait« akarom élvezni. Vagy — vagy. A »hazai viszo*) így „L o c i"-jaiban, a reformátori theológia első rendszeres összefoglalásában hatalmas bizonyságot tesz a Luther által újonnan fölfedezett evangeliomról, A hit nála nem más, mint a Krisztus által számunkra biztosított isteni könyörületességbe vetett erős bizalom, mely békességet szerez a bűn miatt meggyötört szívnek és lánggal ég az Isten iránti hálától.-S ahol az isteni könyö- rületesség iránt kellő érzék nincsen, ott megvetés vagy gyűlölet nyilvánul az Isten ellen. Amint Pál is mondja a római levél 14. r. 23-ik versében: „Ami pedig nem hitből való, bűn az." Istenünk nemcsak ítélő bíránk, hanem főleg kegyelmes mennyei atyánk.