Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-01-03 / 1. szám
1932 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 3 azt hinnénk vagy azt akarnánk elhitetni, hogy maradt minden a régiben. Az emberek rájöttek bizonyos dolgokra, a politikai és gazdasági élet összefüggéseire, s amit megláttak, azt nem lehel velők elfelejtetni, s az lenne mármost az egyik legfontosabb teendő, hogy az új megismerés alapján kiinduló cselekvés ne azoknak az irányzatoknak kezdeményezésébe menjen át, amelyek a politikai és gazdasági élet követelményeiből a keresztyénséggel ellentétes szellemirányt akarnak kikalapálni. Engem nem téveszt meg a római katolikus egyháznak az a taktikája, melynélfogva kész a szociáldemokráciával épúgy szövetségre lépni, mint a legsötétebb reakcióval, csak azért, hogy az államok gerincét összeroppantsa. A római egyház politikai szervezet, s mint ilyen taktikázik több-kevesebb sikerrel, újabban inkább kevesebb sikerrel. A protestantizmus, a reformáció egyházai erre az útra nem léphetnek, mert nem egy hatalmi szervezetet képviselnek, hanem az evangéliumot. Míg a római egyház szövetkezhetik a szociáldemokráciával, anélkül, hogy vállalná annak pozitív politikai és gazdasági programmját, mert a közös célt elérve, minden lelkifurdalás nélkül hátatfordithatnak egymásnak, addig a reformáció egyháza még abban az esetben sem köthet szövetséget a szociáldemokráciával, ha annak politikai és gazdasági célkitűzéseit helyeselné. Annál szükségesebb, hogy gondosan megvizsgáljuk a szociáldemokrácia programmját, ezt az agrárprogrammot is. Nekünk ez fokozottabban kötelességünk azért, mert ha abban a programmban van jó és igaz, azt át kell vennünk amaz apostoli intés értelmében: Mindeneket megvizsgáljatok, ami jó azt megtartsátok. A szocializmusnak két nagy felismerése van. Az egyik az, hogy a .politikai adottság gazdasági osztályérdekeknek a kifejezése. Az uralkodó politikai csoport azért van hatalmon, mert egyúttal gazdaságilag is uralkodó csoport, s hu úgy látszik is, mintha iparkodnék a közjót előmozdítani, ezek az emberbaráti vagy hazafias gesztusok csak leplezik az osztályérdekek istá- polását. A törvények eszmeileg arra valók, hogy a különböző társadalmi és gazdasági csoportok ellentétes vagy surlódó érdekeit a köz javára kiegyenlítsék, ténylegesen azonban a hatalmon levő csoport érdekeit szolgálják. A gazdasági csoport hatalmát csak azzal lehet megtörni, hogy megszervezett hatalom áll és száll vele szembe. Ezen alapul a szociáldemokráciának elmélete és gyakorlata az osztályharcról. A második felismerése a szocializmusnak az, hogy a mai társadalmi rend gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségének gyökere a magántulajdonnak törvény és szokás biztosította szentsége, amelyre azonban a modem civilizáció tényei rácáfolnak. Egy ipari nagyüzem, amely többezer munkást foglalkoztat már nem magán- tulajdon. Az ilyen üzemtől igen sok embernek, a munkásokon kívül azok családjának, továbbá kereskedőknek stb. jóléte és megélhetése függ. A társadalomnak kötelessége tehát, hogy a gyár- tulajdonos jogait, amelyek a magántulajdon szentségének illuzóriussá lett elvén alapulnak, megnyirbálja s az üzemet úgy vezettesse, hogy annak a sok embernek az érdeke, akiknek boldogulása az üzemtől függ, cl ne tiportassék. A szocializmus ezen második felismerés alapján a magántulajdon korlátozására s végeredményben a vagyonközösségre, a kollektivizmusra törekszik. Ennek a két felismerésnek, s a belőlük fakadó osztályharcnak és kollektivizmusnak a bírálásába nem bocsátkozom. Csupán rámutatok arra, hogy az osztályharc tényleg folyik. S rámutatok arra, hogy a kollektivizmus nem jelent jogegyenlőséget, mert a kollektivizmusban a tisztviselőknek és a katonaságnak még nagyobb a hatalmi köre, mint a kapitalisztikus rendszer mellett a tőkéseknek. Az osztályharc elmélete a jogot, a kollektivizmus a szabadságot nem ismeri el, s ha a szocializmus bizonyos irányban javulást jelent is, más — ép oly vitális — dolgokban önmagán túl utal. mert a társadalom jog és szabadság nélkül mindig kifosztottnak és elnyomottnak érzi magát. A szociáldemokrata párt kis füzete mottóul Jézus Krisztusnak ama szavát választotta, melyet a benne hivő zsidókhoz intézett: „És megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket." (Ján. 8. 32.) Nagyon helyes. A ke- resztyénségnek az igazság, a felismert igazság pártján kell állani. Ha az a szeretet, amelyet a keresztyénség hirdet, kevesebb az igazságnál s belenyugszik az igazságtalanságba, akkor a keresztyénség eljátszotta erkölcsi presztízsét. Az olyan társadalom, amely az igazság ismeretére a Jézus evangéliomának kalauzolása és világossága mellett eljutott, el tud bánni azzal a képmutatással, mely a felebaráti szeretetet köpe- nyegül használja fel igazságtalan társadalmi és gazdasági rendszerek megtörésére és támogatására. A keresztyénségnek el kell ismernie azt, hogy a jótékonykodás, a karitász, akármennyire szép, szükséges és hasznos dolog legyen is, nem elég, nem megoldás; hogy a szegénység problémája szempontjából sok kifogás alá eshetik az, midőn a válogatatlan eszközökkel felhalmozott gazdagság és megszerzett jövedelem elhullajtott morzsákkal exkuzálja magát azoknál, akiket kifosztott. Még rosszabb persze, ha még alamizsnaadásra sem kapható, sub titulo: nem érdemlik mc£- .• ... Rá kell mutatnom arra is, hogy a szociálizmus vagyoni kollektivizmusának pándánjaként a kapitalizmus is kitalált egy kollektivizmust, amelynek palástja mögé bújik: a felelősség kollektivizmusát. Enélkül a mai társadalmi rendszer sok kinövése és hibája már régen nem állhatna fenn. Az egyéni felelősséget a visszaélésekért mindenki elhárítja magáról. Ismeretes, hogy például a „világhelyzet" milyen jó kibúvó sok