Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-01-17 / 3. szám

IS.

evangélikusok lapja

1932, Isten-tudat.

„Van-e Isten? És ha van Isten, hol van?“

Ennek a mi sok teherrel megrakott társadalmunknak, amely itt áll a viharosnak és válságosnak jelzett 1932-ik esztendő elején, talán semmire sincs olyan nagy szüksége, mint arra, hogy határozott tudata legyen Isten létezéséről és erős meggyőződése arról, hogy az Ür gondvisel. Élet- bátorság, elszántság, szervező vállalkozás, szívós kitartás, egész életfelfogásunk és magatartásunk azon fordul meg, hogy az élet fundamento- mát szolgáltató vallásos hitnek erre az elsőrendű kérdésre olyan határozott feleletet tudunk-e adni, hogy az életbölcseletnek és a világnézetnek kitörölhetetlen jegye és jellemzője lesz. Az Isten-tudat, ha világos, határozott és minden kétséget kizáró életelemünk, egészen új szempontokat, irányelveket, célkitűzéseket ád, új mértéket ad kezünkbe az emberek, események és viszonyok megítélésére, teljesen más távlatok, skálák és lehetőségek területét nyitja meg.

Látjuk azonban, hogy ez a kérdés égetővé vált azért is, mert világunkban hatalmas erők működnek a keresztyén istenhit ellen, szellemi és anyagi, politikai és kultúrális téren. S a ke- resztyénség vezetői nagyon tévesen értelmeznék feladatukat, ha be akarnák érni azzal, hogy a vezetésükre bízottakban az egyházi öntudatot felkeltsék, ápolják, megerősítsék. Szükséges munka ez is, és megvan a nagy értéke, jelentősége, a ke* resztyénség életében. Keresztyén élet nincs egyházi élet nélkül. A keresztyén Isten-tudatnak szükséges alkotó eleme az egyház-tudat. Azonban a keresztyénség exisztenciális és támadási frontján ma első sorban nem az egyházi hovatartozás és az egyház lényege körül folyik a döntő csata. Hanem inkább a keresztyénségnek a maga egészében kell felvennie a harcot azokkal az ellenségekkel szemben, akik az egész keresztyénségnek, sőt minden vallásnak bázisát, az Istennek létezéséről való hitet és meggyőződést támadják és akarják kiirtani. A keresztyén hitvédelemnek, hitápolásnak és a vallásos nevelésnek ma az a legfontosabb kötelessége, hogy az Isten- hitet és Isten-tudatot, mint életerőt és életszabályozót jól és mélyen beleágyazza az emberek lelki életébe, gyakorlati viselkedésébe.

Ennek a feladatnak két szempont ád hang- súlyozottabb nyomatékot. Az egyik az embereknek személyes, a másik az embereknek szociális szükséglete.

Személyes életszükséglet az Isten-hit azért, mert a léleknek csak a hit adhat higgadt bátorságot, állandó rugalmasságot, nem tágító szívósságot és emyedetlen kötelességérzetet. Az egyes ember élete állhatatlan ingadozássá, határozatlan tétovázássá; gyökértelen, tengődéssé, ideges kapkodássá* a hangulatok játékává, az ösztönök küzdőporondjává, a kívülről és belülről eredő hatások árterületévé válik, ha az Istennel való közösségben nem találja meg azt a sziklatalajt,

amelybe belehorgonyozhatja magát. A természet- tudományok fejlődése, a találmányok szenzációs sorozata, az emberi tudás által meghódított fizikai erők bámulatos felhasználása azonban olyan kápráztató gazdagságát és lehetőségét tárta fel a földi életnek, hogy az emberek mindezeknek láttára azt kérdezik, hogy ebben a mechanikailag annyira precíz és technikailag annyira megbízható világban van-e helye Istennek és van-e szükség Istenre.

Ugyanakkor az embereknek tapasztalniok kell azt is, hogy milyen látszólag csekély dolgok döntenek egész jövőjük, egész exisztencíájuk felett s látszólag mennyi minden mond ellent annak a vallásos hitnek, hogy sorsunkat egy abszolúte bölcs és jóságos Istennek gondviselése intézi. A világmindenség átfogó nagy élettörvényeinek megbízhatósága mellett mennyire kiszámíthatatlanok azok az erők és esélyek, amelyektől az egyes embernek egyéni sorsa függ! Miért nem vesznek fel valakit az egyetemre? Miért nem kap valaki állást vagy munkát? Miért kap valaki jeles osztályzat helyett jót s miért ismerkedett meg ezen a véletlen utazáson azzal a nővel, aki felesége, egész életének társa lett? Mindez az én életemben véletlen-e, a körülmények személyes összejátszása-e, végzet és vaksors-e, vagy pedig a személyes Istennek gondviselése? Végtelen bölcseség irányítja-e életünket, vagy pedig értelmetlen erők labdája vagyunk?

A világ tempóját meggyorsítottuk, a gépezetbe új erőket kapcsoltunk be, de az eredmény az lett, hogy spirituális és morális lényünk nem bir lépést tartani. A gép zihál, sistereg, zakatol, rohan, s az ember lényének az a fele, amelyet magasabbrendünek tartunk, jórészt tehetetlenül és tanácstalanul áll szemben azzal, amit létrehívott. Az Isten-tudatra szükségünk van önmagunk számára. Isten-tudat nélkül az ember önmagából ábrándul ki és végeredményben nem tudja kimutatni létjogosultságát. Minél nagyobb lesz a világban a hatalmi köre, amivel nem tud mihez kezdeni, annál bizonytalanabbá válik jogigénye ahhoz, hogy a természet erőit leigázza és olyan szempontok szerint, olyan célkitűzésekkel hasznosítsa, amelyeket indokolni és védelmezni még azzal sem tud, hogy az embernek javára válnak, mert hiszen az Isten nélküli világban a „jó“ fogalma nemcsak relativ, de egyenest önkényes és fiktiv valami.

Az Isten-tudatra szociális szempontból is szükség van. A történelem bizonyítja, hogy vallás nélkül nincs kultúra, nincs civilizáció. Az olyan nép, amelyiknek nincsen vallása, csak elméletben létezik. A népéletnek legmélyebb forrásai, motívumai és törvényei a vallás talajából erednek és csak a vallás talaján érvényesülhetnek. S ezen a téren minél közelebb jutnak a nemzeti és nemzetközi élet gyakorlati problémáihoz, anál meggyőzőbb erővel jelentkezik az a felismerés, hogy ezek a problémák merőben lapos hasznossági elvek szerint, az anyagiasság síkján