Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-04-10 / 14. szám

108. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. a hivek nem segítik őket. A reverzálisok el­leni küzdelem tehát harc a könnyelmű kö­zömbös egyháztagok ellen. E harcot álljuk Isten nevében s adassék tisztelet minden őrt- álló lelkésznek. Tátrai Károly. Újjászületés Nfkodémus, a zsidók föembere nehezen tudta megérteni, amit Jézus az újjászületésről mondott neki. Nikodémus meg volt elégedve a testi származásának előnyeivel: hiszen az Isten kiválasztott népének, az Izráelnek tagjává született. Ábrahám fia volt. örököse az Isten felséges ígéreteinek, tagja a szent szövetség­nek, részese azoknak a javaknak, amelyeket Isten a? ő népének juttatott. Az Isten országának ezt a titok­zatos, egészen újszerű, szellemi erőkön épülő közös­ségét a zsidó főember igen elmosódottnak, határo­zatlannak, légiesnek és ábrándosnak találhatta. Az emberek szeretik, ha az, amitől erősítést várnak, valami masszív, kézzelfogható, elhatárolható, impo­náló valóság. Kézzel csinált templomok, kőtáblák, test és vér, szervezet, bástyák kellenek. Isten orszá­gának szellemi' mivoltával nem akarják beérni. Az Újszövetséget mindig szeretnék az Ószövetség konkré­tumaiba öltöztetni. Azonban Jézus Krisztus a hitre építi országát és a Szentlélek alkotásaira utalja anyaszentegyházát, Az isteni kegyelem eszközei végzik el azt, amire szük­ségünk van. Csak az újjászületett, az Istentől szüle­tett emberek öröklik az országot. A többiek meg sem látják. Ami az országbóL látható, az nem a lényeg, nem a velő. Az emberek cselekedetei, a társadalmi, erkölcsi, kulturális tényezők még a legmagasabb fo­kon jelentkezve sem adják Istenországát. Az emberi erények egész összessége és a világban való megnyil­vánulásai mind csak gyümölcsök, nem maga a fa. A földi életnek egész területe nem maga az élet, hanem' csak az a környezet, amelynek talaján az igazi élet növekedik, amelyeken keresztül az újjászületett em­ber áthatol az Isten országába. A világ anyagiasán gondolkodik és az anyagban akarja magát kiélni. Az érzéki ember érzékileg al­kalmazkodik az anyaghoz és a saját érzékiségéhez mérten akarja gyúrni az anyagot. így alakítja ki ci­vilizációját és ezen az úton keresi boldogulását. Meg­marad a teremtmények síkján és megfeledkezik az Istenhez való gyermeki viszony elsőrendű követel­ményéről. Nem gondol arra, hogy a testi születés nem elég, hogy az Isten Leikétől kell újjászületnünk. A Megváltóval nem tud mihez kezdeni, mert nem érti mit tesz az: »Valakik pedig befogadók az isteni világosságot, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiak indulatjából, hanem Istentől születtek.« Az újjászületést éppenúgy nem lehet megmagya­rázni, ahogyan megfejthetetlen és megmagyarázhatat­lan egyáltalán az életnek a kezdete. Újjászületésünket épenúgy nem munkálhatjuk, mint ahogyan semmit sem tehettünk abban az irányban, hogy egyáltalán él­jünk. Mégis az egyháznak kötelessége, hogy az újjá­születést követelje és hangoztassa. Nehogy az em­berek, elsősorban a keresztyén egyház tagjai, beér­jék kevesebbel és pusztára teremtményt eszmények­kel, morális és kulturális törekvésekkel. Az Istenéről megfeledkezett világ mindenkor azoknak nyújtja a babért, akik a világéi. Olyan embertípust keres veze- tőkül, amely ízlésének, törekvéseinek, terveinek meg­felel és hizeleg. Azért olyan veszedelmes minden idő­ben a Krisztus egyházának elvilágiasodása, amikor az egyház és annak vezetői, tagjai a világ tapsait, tetszését hajszolják, a világban szeretnek magas ál­lásokat, előkelő és befolyásos pozíciókat elfoglalni. Ezzel mindig együtt jár az Isten országától való el­pártolás, az újjászületés követelményének elnémítása, a Szentlélek tüzének kioltása. Nekünk a Krisztus ke­resztjét kell szeretnünk s ebben a világban mint jö­vevények, idegenek, zsellérek kell hogy éljünk. Ne­künk ez a föld nem otthonunk, nem hazánk, nem kincsünk. Csak az újjászületett ember tudja azt, hogy a földi élet mirevaló és mennyit ér. Az egész világ nem éri meg, hogy a lelkünket eladjuk s mennyei öröksé­günket odadobjuk érte. Mindaz a csillogás, pompa és hatalom, amelyet a világ felkínál, nem ér fel az örök mennyei dicsőség egyetlen sugarával. A világ gúny- ját, gyalázásait; az elmellőzéseket és üldöztetéseket semmibe veszi, szemétnek Ítéli azt, aki újjászületett. Az újjászületett ember felülemelkedett a világon és ura a világnak. A vezetés kellékei. Nagy szükségünk van olyan vezetésre, amely értékelni tudja az ifjúságot és rokon­szenvez az ifjúsággal. Azok a férfiak és nők, akikben megvan ez a drága adomány, akár missziói titkárok, akár lelkészek, akár taní­tók, akár önkéntes laikus vezetők legyenek, olyan befolyást gyakorolhatnak, amely át­nyúlik a második, sőt a harmadik nemze­dékbe. A dolog titka az ifjúsággal való érint­kezésben, az ifjúság problémáival, küzdel­meivel, aspirációival és önzetlen céljaival való azonosításban, az ifjúság látomásainak és terveinek megértésében rejlik. Murray D. Vilmos newyorki ügyvéd s több mint har­minc éven keresztül az egyik nagy külmisz- sziói egyesület elnöke, szabad idejét egész életében az ifjúságnak szentelte — beleértve a kisgyermekeket, a középiskolásokat úgy a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (YMCA) mint a cserkészek által, továbbá úgy a saját or­szágának, mint azonkívül vagy harminc ide­gen országnak az ifjúságát. Bármily elfog­lalt ember volt is, egyetlen esztendőt sem hagyott elmúlni anélkül, hogy sajátkezüleg ne írt volna, levelet a vezérkarához tartozó mindegyik fiatal ember családjának, pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom