Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-01-11 / 2. szám
XVII. é viol yam. 1931. január 11. 2. szám. EVANGÉLIKUSON LAPIA Szerkesztésén is kiadóhivatal: L E B £ ■ Y (Mosod m.) Kisdia: I LUTHER-SZÖVETSÉG filaoitutta : OR. RUTflY SIROOR püspök. üiirk.itIMrl I.Uló. Meglelenlk hetenként egvszer. vasárnap. Elttlzetési ir: Egész évre 6 P. 41 Ilii., léiéire 3 P. 20 ML, negyedévre t P. 60 ML Egv szia 18 fill Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. NÉMETH KÁROLT tiperti. Hirdetési árak megegyezés száriéi. A legéletbevágóbb kérdés. „Mit cselekedjem bát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?" Máté 27. 22 Annak a Pilátusnak a kérdése ez, aki, amikor átadta Jézust a zsidóknak, hogy megteszít- tessék, elsősorban a karrierjét tartotta szemelött. Mikor a tömeg azt kiáltotta feléje: Ha ezt szabadon bocsátód, nem vagy a császár barátja, akkor ez a nagyravágyó hivatalnok, akinek jövendője, előmenetele, sót élete a császártól függött, beadta a derekát. Amilyen bizonyos az, hogy Krisztus él, s hogy ebben a gonosz világban mindig lesznek Krisztusnak ellenségei (köztük báránybőrbe bujt farkasok is), olyan bizonyos, hogy mindaddig akadnak Pilátusok, akik karrierjüket, hivatali előmenetelüket, exisztenciájukat feltve, átadják Krisztust ellenségeinek, hogy azt cselekedjenek vele, amit akarnak. Az az ember, aki elsősorban nem istentől, hanem emberektől függ; aki nem a mennyei jutalomra, hanem földi jólétére gondol; aki önfenntartási ösztönből elnémítja lelkiismeretének szavát, mindig abban a veszedelemben forog, hogy Pilátus lesz és megtagadja az Urat, s az Úrral együtt odadobja azt, ami saját magában legértékesebb: a saját lelkét. Pilátus abban a világtörténelmi törvényszéki eljárásban többféle hibát követett el. De az alaphiba az volt, hogy az igazságot, amelyet pedig ismert, áruba bocsátotta. Kezdettől fogva hajlandó volt arra, hogy amennyiben az igazság szolgálata egyéni érdekeivel nem fér össze, feláldozza az igazságot és mentse a saját bőrét. Azért állítja fel Jézus követelményeként, hogy aki őt akarja követni, az tagadja meg magát, vegye fel keresztjét. Ez alapkövetelmény. Mert az „én“, ha bele nem olvad a Krisztusba, mindig belesodorhat olyan helyzetbe, hogy kedvéért feláldozzuk az Urat. Az „én” rossz tanácsadó és rossz gazda, önző emberek nem diadalmaskodhatnak a világon, hanem a világ győzi le őket. Az önzés a világ szolgájává tesz. A keresztyén élet lényegében és alapjában áldozatos élet, mert mindjárt a gyökérnél, az elején, ottvan az önfeláldozás, az élő áldozat. Másik hibája Pilátusnak, amely az elsőből következett, az volt, hogy hagyta, hogy Krisztus a császári politikának eszközévé tétessék. A zsidókkal csínján kellett bánni. Az egész birodalomban mindenfelé, még a legmagasabb helyen is voltak összeköttetéseik. Folyton lázongtak, egyik felkelés a másikat érte. Elvégre egy zsidóval több vagy kevesebb, nem sokat számít a birodalomban. Ha a zsidó vezetőket Krisztus halála pillanatnyilag megnyugtatja, ha ezzel kedvükben járhat, miért ne adja át a keresztfának? Egy esetleges forradalom elfojtása sokkal több emberéletbe kerülne, s egyszersmind sokkal nagyobb feltűnést is keltene. Rómában is elmenne a híre. A Pax Romana megér egy zsidót, mégha egyébként igaz ember is. Ha egy felkelést el lehet kerülni, ez az egy élet nem nagy ár érte. Pilátus tehát Krisztust feláldozza, hogy a politika szekere zökkenés nélkül mehessen tovább. Erre is van példa elég, hogy a politikusok a Krisztust ét Krisztus ügyét megtagadják, elárulják „magasabb politikai érdek“ miatt. Pilátus nem áll egyedül. Harmadik hibája az volt Pilátusnak, hogy nem hallgatott feleségének szavára, aki őt szerette és javát akarta, hanem ellenségeinek, a zsidóknak szavára hallgatott. A zsidók gyűlölték Pilátust, a római helytartót. Egy kanál vízben megfojtották volna, ha tehetik. És mégis ezeknek az ordítozása szabja meg magatartását. Hány ember válik így Pilátussá. Hány ember tagadja meg hitét. Hány protestáns ember ád reverzálist. Miért? Olyan emberek szavára hallgat, akikről jól tudja, hogy őt mint protestánst gyűlölik, s mégis azok szavára hajlik, nem pedig azokéra, akik őt igazán szeretik és igaz javát akarják. Pilátus itt sincs magában. Az is egyik hibája volt Pilátusnak, hogy az „arany középúton“ kívánt maradni. „Semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom.“ Micsoda szánalmas beszéd! Nem bűnös, tehát megkorbácsoltatom és eleresztem! így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Persze, hogy nem tagadjuk meg egészben az Urat. Csak félig. Nem megyünk végig az egész úton Krisztus ellenségeivel. Dehogy. Ámde nem is szakítunk velők. Fele ide, fele oda. Ne rontsuk el a dolgunkat senkivel sem. Látszólag ez igen ügyes, életre való, diplomatikus eljárás. Egy kicsinyt keresztyének vagyunk, egy kicsinyt világfiak. Ki tudja, nem szorulunk-e rá egyszer erre, másszor amarra a félre? De Pilátus
