Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-02-22 / 8. szám

58. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1931. két, ti is úgy szeressétek egymást«. Ez a pa­rancsolat tehát nem egyes cselekedeteket kíván tőlünk, nem rokonszenvet, nem jó­akaratot, hanem ennél sokkal többet: krisz­tusi életet. Ezt a parancsolatot az egész élet­nek bizonyos beállítottságával, odaszente- lésével, megújulásával lehet csak betölteni. Ez a szeretet elsősorban és mindenek fe­lett megváltó szeretet, s mint ilyen belekap­csolódik Istennek üdvözítő kegyelmi mun­kájába. egy hatalmas isteni tervnek egyik darabja, élő része, s ez által leszünk Isten munkatársaivá a világban. Ennélfogva ez a parancsolat uj azért is, mert csak akkor hangozhatott el, amikor istennek üdvözítő kegyelme megjelent a Krisztusban s az Isten munkásokat keres ebbe az uj ültetésit szőlőjébe. Csak az új­szövetségi kijelentésben van helye ennek a parancsolatnak. Mert az uj szövetségi ki­jelentésben lett ez a parancsolat életté a Krisztus életében. Mert csak ebben a ki­jelentésben alakult ki az újszövetségi gyü­lekezet. Mert csak ekkor lehetett ismertető jelévé azoknak, akik a Krisztus tanítvá­nyai. Hogy a keresztyénség történelmének fo­lyamán hogyan becsülte meg ezt az uj pa­rancsolatot, hogy manapság milyen mérték­ben tölti be ezt a parancsolatot, azt reá bí­zom minden egyes keresztyén ember és ke resztyén közösség, felekezet, szekta vagy egy­ház megítélésére. Én a magam részéről úgy látom, hogy ezek a közösségek, szekták, egyházak a maguk bölcsesége szerint vá­lasztoltak maguknak különböző ismertető jeleket, s egyik sem választotta ismertető jelül azt, amit Krisztus elrendelt: amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egy­mást. És ez a keresztyénségnek évezredes nagy betegsége. A szertartásokat, a hitvallá­sokat, az egyházkormányzati rendszereket nem kicsinylem le; de ha a Krisztus szerint való szerétéiről egymás iránt megfeledke­zünk, akkor amazok mind csak tőrök és csapdák, amelyekkel a gyűlöletet szítják a Krisztus tanítványai között. Jaj annak a keresztyénségnek, amely erősebb a mások gyűlöletében, mint az egymás szeretetélpen, amely ambícióját találja mások elátkozásá- ban, kiközösítésében s amellett végkime- rültcn gyönge a szeretetben. A világháború kinyitotta a világ szemét. Felismerte, nem azt, hogy a keresztyének Krisztus tanítvá­nyai, hanem azt, hogy a keresztyének azok a báránybőrbe bujt farkasok, akik Krisz­tus nevével rútul visszaélnek, csalók és ha­zugok. A nemkeresztyéneknek nem lehet zokonvenni, hogy kiábrándultak a keresz- tyénségből. Volt rá okuk bőven. És saj­nos van rá okuk most is. Beigazolódott: sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. Az uj parancsolat ina is uj: szeressétek egymást, mint a Krisztus sze­retett és szeret titeket. Ennek a parancso­latnak a betöltéséből születhetik meg az a keresztyénség, amelyen megismerni, hogy Krisztus tanítványainak és híveinek gyüle­kezete. S ennek a szeretetnek a gyakorlásál kezd el a magad gyülekezetében, mert ott van az alaphiba, a gyökérrothadás. Az egymással civakodó gyülekezeti tagok. Va­lami rettenetes állapot az, amikor egy ke­resztyén gyülekezetről kell elmondani, hogy tagjai nem férnek össze egymással. Az ilye­neknek mondja Krisztus: nem ismerlek ti­teket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők, akik miatt gyaláztatik az én nevem a pogányok előtt! D. Payr Sándor 70 éves. Vannak emberek, akiknél lessük-várjuk az alkalmat, hogy valami módon megtisztel­hessük őket és kifejezést adjunk mindan­nak a tiszteletnek, hálának és szeretetnek, amit irányukban érezünk. Ezek közé tar­tozik nekem D. Payr Sándor. A szivembe van írva a képe. A tanárnak, a tudósnak, az embernek a képe. Most, amikor Isten ke­gyelméből hetven éves lesz február 25-én, csak azért nem Írom róla, hogy egyházunk­nak egyik büszkesége, mert vele kapcsolat­ban a büszkeséget nem lehet említeni, s rossz néven venné, még abban a formában is, ha úgy mondanám, hogy mi büszkélke­dünk vele. Inkább hasonlíthatom őt az el­rejtett kincshez, amelyet ha valaki megtalált, örül neki. Payr Sándornak örülünk, hogy a mienk, hogy köztünk van, hogy munkál­kodik és sokakat gazdagított és gazdagít, míg jómaga megmaradt igaz, derék ember­nek, a reá bízott tálentomok hűséges sáfá­rának, olyan nagy tudósnak, aki éppen azért szerény, mert olyan sokat tud és olyan sokat dolgozott. Örülünk, hogy itt van köz­tünk, erőben, egészségben, s még mindig úgy vagyunk vele, mint már évtizedek óta, sokat várunk tőle. Én azt hiszem, hogy ó is, mint az élő vizek mellé ültetett fa, annak örül legjobban, ha esztendőről esztendőre megadhatja a gyümölcsöt, amit a gj^erekek vidám magától értetődéssel, a nagyok meg bizony nem egészen önzetlen számítással várnak. Azt hiszem, annak örül, hogy sze- retetünkkel még mindig követelődzve csün­günk rajta és várjuk a munkáit. Sok szá­mos évet, erőben, egészségben eltöltendőt is azért kérünk neki Istentől, hogy gazdagod­hassunk általa és lehetőleg kiaknázzuk a tu­dásnak azt a bányáját, ami őbenne adatott nekünk és egyházunknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom