Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-02-01 / 5. szám
1931. EVANOELIKUSOK LAPJA 37. nos többsége, mely a 102. §. első bekezdése szerint egy és ugyanazon egyénre esett, s ekkor ezt az egyént kell megválasztottnak kijelenteni, vagy pedig két egyén kapott egyenlő arányú szavazatot. Ez utóbbi esetben a lélekszám arány szerint kell megállapítani azt, hogy ki a megválasztott egyén. Akire az egyházközségek lélekszám aránya szerint több lélek jut, az a megválasztott egyén. Az E. A. 102. §-ának a) pontja szerint, ha kettőnél több egyénre esnek a szavazatok, akkor azt a két egyént, aki a legtöbb szavazatot kapta, a szavazatok felbontására kiküldött bizottság új szavazás alá bocsátja. Ac) pont értelmében ilyen esetben is, hogyha az új szavazás alá bo- csájtott két jelölt egyenlő számú szavazatot kapott, az egyházközségek lélekszámának összege szerint dönti el a szavazatok felbontására kiküldött bizottság, hogy ki a megválasztott. Figyelemre méltó, hogy az E. A. a c) pontban már & szavazás alá bocsájtott két jelöltről beszél, míg az a) pont és az első bekezdés csak egyénekről tesz említést. Ez a finom distinkció arra utal, hogy az E. A. választási rendszere nem ismeri a jelölés intézményét, vagyis az egyházi tisztviselők választásánál bárkire lehet szavazni, aki a megkívánt kellékeknek megfelel, s az illetőt nem kell jelölni. Abban az esetben azonban, ha a legtöbb szavazatot kapott két egyén között új szavazás rendeltetik el, akkor már másra, mint a legtöbb szavazatot nyert két egyénre szavazni nem is lehet, s azok abban az értelemben jelöltekké válnak, hogy a választás csakis közöttük dől el. Nézetem szerint ez is egy támpont arra vonatkozólag, hogyha egyenlő arányban esik két egyénre az egyházközségek érvényes szavazata, a lélekszám arány a döntő, mert ellenkező esetben, ha új szavazás rendeltetnék el, az egyház- községeknek jogukban állana nemcsak a legtöbb szavazatot elnyert két egyénre, hanem más egyénekre is szavazni, s így megtörténhetne az az eset, hogy két más egyén kapna egyenlő számú szavazatot, s az előző két egyénre szavazat nem is esne, amikor megint új szavazást kellene a legtöbb szavazatot kapott két újabb egyén között elrendelni. De az is megtörténhetne, hogy az egyház- községek az új szavazásnál meggondolják a dolgot, és egy harmadik egyénre adják le a szavazatok általános többségét. Nyilvánvaló, hogy az E, A.-nak nem lehetett az a célja, hogy a választás kijátszását lehetővé tegye, mert amint most kifejtettem, a fenti esetekben ennek bő lehetősége és alkalom nyílnék. Nem lehet vitás az, hogy a szavazatok felbontására kiküldött bizottságok a 102. §. c) pontja értelmében a szavazás eredményét a szavazatok általános többsége szerint állapítják meg, ami úgy történik, hogy azt az egyént kell megválasztottnak kijelenteni, akire a legtöbb sztvazat esett, vagy ha egyenlő számú szavazat esett két egyénje, és csakis két egyénre estek a szavazatok, — akkor az egyházközségek lélekszámának összege szerint állapítandó meg, hogy ki kapta a szavazatok általános többségét. Helyes az a nézet is, hogy az E. A. 102. §-á- nak c) pontja esetében új szavazásnak csak akkor van helye, hogyha már eleve kettőnél több egyénre estek a szavazatok. Ilyenkor, hogyha a két legtöbb szavazatot kapott egyén egyenlő szavazataránnyal szerepel, ezt a kettőt kell új szavazás alá bocsájtani, s ily esetekben is a lélekszám arány a döntő. Az E. A. hiányosságára vezethető vissza az, hogy mondja meg kifejezetten azt, hogy abban az esetben, ha csak két egyénre esnek a szavazatok és egyenlő számarányt értek el, a megválasztottnak azt kell kijelenteni, aki a lélekszám arányából nagyobb többséget kapott. Csakis ez lehet a helyes álláspont, és az E. A. egész szelleméből, valamint a joghasonlatosságból is csak erre az eredményre lehet jutni. Kérem nagytiszteletü Szerkesztő Urat, stb. Budapest, 1931. évi január hó 23-án. tándori Kéler Bertalan dr. egyházkerületi törvényszéki bíró. (Ugyanilyen értelemben írt levelet Tompa Mihály kissomlyói lelkész is. Szerk.) JEGYZETEK. A Hegyen Épített Város f. évi január 22-iki számában olvasom: „Az egyház szempontjából nem lehet közömbös, vájjon a javadalmas egyházi tisztviselők körében a házasságok felbontására irányuló tendencia mily mértéket ölt. Ha akad egy-egy segédlelkész,, aki már kétszer elvált, az ilyen esetnek a gyülekezeti életben nincs felemelő hatása, főleg ha megtudják a hívek hogy a modern válási módszer szerint történt a házasság felbontása.” Ezekből a sorokból arra kell következtetnem, hogy egyházunkban van olyan segédlelkész, aki már kétszer elvált s mindamellett segédlelkész, tehát kiszolgáltatja a szentségeket, jegyespároktól kiveszi az esküt stb. Ha csakugyan van ilyen segédlelkész egyházunkban, hol van ennek a segédlelkésznek a felettes hatósága? S ez a felettes hatóság miért nem érzi indíttatva magát arra, hogy az Egyházi Alkotmány 324. §-ának h) pontja alapján, amely szerint „Egyházi vétséget követ el azon egyházi tisztviselő, aki magaviseletével a közerkölcsisé- get sérti, vagy akinek magaviseleté hivatalának jellegével össze nem fér“, a kétszer elvált, sőt a csak egyszer elvált segédlelkész ellen hivatalból megindítsa a fegyelmi eljárást? Lelkészi karunk és egyetemes egyházunk érdeke megköveteli, hogy a Hegyen Épített Város feleljen erre a kérdésre: Van-e csakugyan olyan evangélikus segédlelkészünk, aki kétszer elvált? Figyelmébe
