Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-12-20 / 45. szám

1931.

_________________________EVANOEUKUSOK LAPJA ___ 357.

f

élénk, gyáva ember azt félti, amit nem érdemes félteni. S épen azért naponta százszor elveszti. A gyáva katona mint katona minden ártalmatlan lövésre meghal, mert elveszti a katonaleiket. Nem ér-e ezerszer többet, a nándorfehérvári hőssel leugrani a toronyból a törököt ma- gávalrántva s mint katona örökké élni?

A keresztyén ember Krisztus katonája, s amíg igazi katona, addig teljes biztonságban van a halálban is, mert a vitéz nem akkor hal meg, amikor golyó fúródik a szivébe, hanem amikor a szivéből kiszalad a bátorság és a hűség.

Az óvatosság és félelem megrothasztja a jellemet, lesilányitja az életet, kiöl a lélekből minden kezdeményezést és vállalkozási kedvet. „Gyáva népnek nincs hazája." „Bátraké a szerencse." „Aki mer az nyer.'* íme néhány közmondás, amelyek inkább megfelelnek a valóságnak. Aki az életét félti, az elöbb-utóbb odakerül, hogy fél az élettől, mert az élet minél tartalmasabb és gazdagabb, annál több veszedelemmel és kockázattal jár.

A bátor ember hivő ember. Hiszi, hogy minden veszedelemben ottvan az isteni gondviselés, hogy az Isten mindent jóra fordíthat s akármilyen kilátástalan is a helyzet, az Isten minden gátat át tud törni. Dávid király, aki elég sok viszontagságon és veszedelmen ment keresztül, a 16. Zsoltárban azt énekli, hogy az Istennél teljes őröm van. Olvassuk el azt a zsoltárt s megtanulhatjuk egy nagy katonának, győzedelmes hadvezérnek, ihletett költőnek, erős hívőnek élettitkát: életét az Istenre bízta, lelkét Istennek ajánlotta, s biztonságban lakozott. Az életnek csak a bátrak tudnak örülni, mert csak a bátrak mernek élni. A többiek árral vannak elfoglalva, hogy az életüket biztosítsák veszedelmek, betegségek, öregség és halál ellen; s mire meghalnak, már rég megholtak.

Jézusnak van idevonatkozólag egy felséges mondása, amelyen bátor hősök nevelkedhetnek az Isten országának harcaira: „Aki csak. él és hisz én bennem, soha meg nem hal." A legnagvobb eretnekségek közé tartozik az élet féltése és a halálfélelem; ez gonoszabb és mérgezőbb minden tanbeli eretnekségnél, mert kiszívja Krisztus-király katonaságából az életörömöt, a bátorságot, a katonabecsületet és a harci kedvet.

Egyház és depresszió.

A világ politikai és gazdasági helyzete olyan zavaros és annyira élére van állítva, hogy az egyház könnyen szem elől tévesztheti az általános nyugtalanságban és bizonytalanságban azt a sa- játlagos hivatását, melyre rendeltetett, t. i. hogy hangoztassa és szemléltesse a lelkieknek felsőbbrendűségét egy olyan világban, melv azokat mindig háttérbe akarja szorítani. Tagadhatatlan tény, hogy a vallásos érdekek és értékek sokat vesztettek eleven erejükből s a keresztyénség úiabb válsághoz érkezett el. Igaz, hogy vallásos időket már többször is átélt a keresztyénség, de ez bennünket, akik most élünk, ne ringasson kényelmes optimizmusba, mert a jelenkor válságának megoldása a mi feladatunk s ez a feladat a rohamosan romló gazdasági helyzettel együtt

v

egyre sürgősebbnek jelentkezik. Másfelől tény az is, hogy a válság egyúttal nagy lehetőségeket és alkalmakat is kinál a szolgálatra, a keresztyén vallás erőinek megbizonyítására és alkalmazására. Attól kell tartanunk, hogy ezt az alkalmat elszalasztjuk, még nagyobb szégyenkezéssel és önbizalmatlansággal kerül ki a keresztyénség ebből a világválságból, mint tizenhárom éve a világháborúból, amikor — emlékezhetünk rá — a keresztyénség csődjéről beszéltek olyan meggyőző erővel, hogy a keresztyénség azóta sem Keveredett ki az apologetikus magatartásból és a mentegetőzésből. A tehetetlenségnek egy újabb jele, a bátortalanságnak és meghunnvászkodás- nak egy újabb dokumentálása olyan csapást je* lenthetne a keresztyénségre, amelyből nehezen lábolhatna ki.

Világos, hogy a háború előtti állapotok visz- szaállítása nem jelentene gyógyulást, mert hiszen azok magukban hordták a háború csiráit. Épenúgy, a gazdasági krízis előtti állapotok visz* szajövetele sem jelentene tartós javulást, mert ezek is magukban hordozták a krízisnek a csiráit. A visszafelé orientálódás nem hoz javulást. De azért mégis tanulhatunk a múltból. Azt, ami a mai helyzetet előidézte, nem szabad mégegy* szer elkövetnünk. A világháború az egyházat készületlenül találta. A gazdasági krízis szintén. Sem a háború nagymesterei, sem a krízis felidézői nem törődtek azzal, hogy mi a keresztyénség felfogása háborúról, gazdálkodásról, pénzügyekről. Eszük ágában sem volt attól félni, hogy a keresztyénség elgáncsolhatná terveiket. Igazuk volt. S igazuk van most is. Általában véve az egyházak meg vannak elégedve, ha békében hagyják őket. Visszavonulnak a túlvilági, vagy az apokaliptikus álláspontra, s onnan várják, valamerre csak elfordul a helyzet. Az egyháztól, a keresztyénségtöl azok, akik, azt hiszik, hogy a világ és a népek sorsát intézik, nem várnak se jót, se rosszat. Csupán azt követelik meg, hogy csendben maradjon, ne szóljon közbe.

Az egyház azonban nem mozoghat a legkisebb ellentállás vonalán és nem választhatja ki magának a legkényelmesebb pozíciót hűtlenség és létének feladása nélkül. Az a semmibevevés, lekicsinylés, megvetés, amelyben része van, nem a Krisztus keresztjéért viselt gyalázat és meg- vettetés, hanem a lomháknak, a tehetetleneknek kijáró osztályrész azoktól, akik élni, cselekedni és alkotni szeretnének. Az államférfiak, nemzet- gazdászok és politikusok, habár programm és fej nélkül, de mégis tanácskoznak, konferenciáznak, mozognak, gondolkodnak és tépelődnek. A ke- resztyénségben, s nevezetesen hazai evangélikus keresztyénségünkben nincs nyoma annak, hogy valaki azt vélné, hogy az egyháznak valami szerepe kell legyen a kibontakozásban. Ügy látjuk, hogy az egyház is azok közé tartozik, akik valahogyan meg akarják úszni a válságot, a lelke- vesebb veszteséggel. Az egyház nem akarja meglátni, hog” éppen ez a valóság a legjobb, Isten