Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-11-08 / 39. szám
— Kortesbeszéd és evangéliont. A dunántúli Bel- missziói Munkaprogrammban olvassuk: »Egy képviselői programmbeszéden fültanúja voltam annak, mikor a jelölt, aki azóta be is került a parlamentbe, többek között azt mondotta: Mintahogy az Ur Jézus mondotta Máté evangélioma 17. fejezete 24. versében: Büdös vagy fiam, büdös! — Még két ehhez hasonló idézetet használt s a hallgatók hallgattak.« — Az eset tipikus. — Ä Devaheim bukása. A németországi Zentral- Ausschuss für Innere Mission néhány más evang. szövetség közreműködésével és pénzbeli támogatásával alakult Németországban 1927-ben egy evang. kislakásépítő szövetkezet »Deutsche Evangelische Hei- matstaetten gesellschaft«, röviden »Devaheim« néven. A szövetségnek 22.000 tagja volt, akik megtakarított pénzüket a szövetkezetre bízták, hogy majdan saját családi házuk lehessen. A »Devaheim« megbukott, körülbelül 8—10 millió márka veszett oda. A Zentral- Ausschuss für Innere Mission vállalt kezességek miatt vagyonának javarészét elvesztette; a betevőkön kívül sok belmissziói intézmény és alakulat, továbbá egyházközségek is érzékeny veszteségeket szenvedtek. Az ügy a bíróság elé került s az államügyészség fogja kideríteni, hogy mi idézhette elő az összeomlást; emellett egy megalakított egyházi bizottság is kivizsgálja a dolgot. Rendkívül sajnálatos a pénzveszteségen kívül az is, hogy megingott a bizalom az Innere Mission áldásos munkájában. Az egyház- és vallás- ellenes körök jó agitációs anyagot kaptak, amit természetesen tőlük telhetőleg kiaknáznak nemcsak a belmisszió, hanem az evangélikus egyház ellen is. A Zentral-Ausschuss D. Karow elnöklete alatt 11 tagú bizottságot küldött ki a Zentral-Ausschuss szervezeti megváltoztatásának előkészítésére. A belmisszió munkája rendületlenül folyik tovább. — A Zentral-Ausschuss azzal a kérelemmel fordul a külföldi hittestvérekhez, hogy imádkozó szeretettel gondoljanak ezen a télen a német népre, annak evangélikus egyházára s a német evangélikus belmisszióra. — A Devaheim^ bukása ügyében a bírói ítélet kihirdetése előtt elhamarkodott lenne véleményt nyilvánítani s azért nem is tesszük. A keresztyénség mai helyzetében azonban semmi esetre sem lehet közömbös, hogy bárhol és bárkik milyen előrelátást, körültekintést és gondosságot tanúsítanak a pénzkezelésben s a vagyon megőrzésében, mert minden mulasztásnak, hibának kiszámíthatatlan reperkussziója támad a vallásellenes propaganda révén. — Spanyolország. Az új vallási törvény így hangzik: Minden felekezet egyenlő és külön törvény hatálya alá kerül. Egyházakat és egyházi társulatokat sem az állam, sem a községek nem támogathatnak. A kultusz és a klérus számára adott eddigi államsegélyeket legkésőbb két év múlva be kell szüntetni. Azok a szerzetesrendek, amelyek a három kánoni fogadalmon kívül még egy negyediket is letesznek, fel- oszlattatnak. Ezeknek a rendeknek a javai konfis- káitatnak s jótékonysági és közoktatási célokra for- díttatnak. A többi szerzetesrendek kötelesek magukat egy külön törvénynek alávetni, amely a következő alapelveken nyugszik: 1. Azoknak a rendeknek feloszlatása, amelyek az állam biztonságát veszélyeztetik; 2. Az országban megmaradt rendeknek jegyzékbevétele az igazságügyminisztériumban; 3. Akár közvetlen akár közvetett vagyonszerzés tilos, ha a vagyon nem a rend megélhetéséhez vagy feladatai közvetlen teljesítéséhez szükséges; 4. Az ipari és kereskedelmi téren, valamint az oktatásban a rendek nem működhetnek; 5. Az ország rendes adótörvényei érvényesek; 6. A vagyon felhasználásáról évente számadással tartoznak az államnak; 7. A vallási társulatok vagyona nacionalizálható. — Kelenföld. Az egyházközség október 30-án reformációi emlékünnepélyt rendezett; az ünnepi beszédet Kring Jenő egyháztanácsos mondta; közreműködtek Auer Kató operaénekesnő, Krompecher Judit, Mikus-Csák István karnagy, Punek Miklós gordonka- és Sándy Tamás hegedűművész. — F Württemberg! Bibliatársulat, Stuttgart, a most végződött munkaeSztendöben 251.000 Bibliát, 208.000 Ujtestámentomot és 146.000 Biblia-részt, összesen 605.000 példányt küldött szét. A teljes Bibliák száma jóval mögötte marad az előző évinek. Azonban mindamellett nagy sóvárgás jelentkezik Isten igéje után. A terjesztett Bibliák és Biblia-részek nagy része az u. n. népies kiadásokra esik, vagyis azokra a kiadásokra, amelyek nagyon olcsón, gyakran mélyen az önköltségi áron alul kerülnek forgalomba. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 312, Pályázat. A nyíregyházi ág. h. ev. egyház pályázatot hirdet a betegség folytán megüresedett segédlel- készi állásra. Tótul is tudók előnyben részesülnek. Pályázati határidő nov. 15. Az egyházi elnökség. Felelős kiadó: NEMETH KAROLT. _ . A* új ; Dunántúli evang. ÉNEKESKÖNYV ■ egyszerű és diszes kötésben kapható. H Bevezetésnél előnyös árajánlattal szolgálunk. HORNYÁNSZKY VIKTOR BUDAPEST J M főbizományosa: Kókai Lajos könyvkereskedés. * Budapest IV., Kamermayer Károly-utca 3. szám. éMiTTniiiiimimmniimiiin» jlymststt > GvöH Hírlap armada! stlaté»* n wwilM|>i Gr#«. fltMisr Qarfalr-a. IS. náa. — fVwatő LifiD István»! — T«l«foa33ft — 2179