Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-11-15 / 40. szám
XVII. árfolyam. 1931. november 8. 40. szám. Aki titkon néz. „A te Atyád, aki titkon néz, meg- fizet néked nyilván.“ Máté 6, 6. Jézus a Hegyi Beszédben ismételten megkívánja, hogy hitéletünket ne mutogassuk az embereknek. Titokban legyen az adakozásunk, az imádkozásunk, a böjtölésünk. Valószínűnek tarthatjuk, hogy sok ember, aki komolyan veszi a keresztyén mivoltát, Jézus tanácsaira hivatkozással nem iparkodik azt nyilvánosságra hozni. De azért nem lehet minden visszavonulást és meglapulást Jézus szavaival takarni, menteni. Mert az evangéliomokban számos olyan szava található Jézusnak, amelyekben viszont megköveteli, hogy a világ előtt vallomást tegyünk a hitünkről s hogy jócselekedeteinket is úgy gyakoroljuk, hogy az emberek lássák azokat és dicsőítsék a mennyei Atyát. Apostolait azzal a határozott paranccsal küldi ki, hogy hirdessék az evangéliomot. Mikor a Gecsemáné kertjében imádkozik, magával viszi három tanítványát s elvárja tőlük, hogy vele virrasszanak. A Miatyánk elsősorban nem egy ember titkos imájának, hanem egy hivő közösség közös imájának volt szánva Kétségtelen, hogy Jézus akarta a hívőknek közösségét s akarta azt is, hogy ez a közösség misszio- náljon; már pedig a közösség ápolása és a misz- szionálás lehetetlen, ha a vallásos élet egészen titokban marad. A keresztyénségnek világítania kell; a hegyen épült várost nem szabad elrejteni, a tálentomokat nem szabad a föld alá ásni. Félnünk kell attól, nehogy titokban tartván legszentebb vallásos meggyőződéseinket és a vallásunk gyakorlását, az emberek előtt megtagadjuk azt az Urat, akiről vallást kellene tennünk s szégyenljük azt az evangéliomot, amely Istennek ereje s amellyel minden hivő tartozik mindenkinek. Lehetnek esetek, amikor az üldöztetéstől vagy a gúnytól való félelem tartóztat bennünket vissza a vallásosság nyílt gyakorlásától. Lehetnek esetek, amikor nem akarjuk lekötni magunkat a keresztyén életnek s attól tartva, hogy következetlenséggel vádolnak meg bennünket, inkább eltitkoljuk felbuzdulásainkat is. Lehetnek esetek, amikor nem szeretnénk levonni minden konzekvenciáját a keresztyén hitnek s azért nem teszünk nyíltan vallást. Lehet az is, hogy az istentiszteletekben nem találjuk meg azt a környezetet, amely vallásos életünk ápolásához szükséges volna, sőt egysmás a gyülekezeti életben egyenest lerontja ihletünket és vallásosságunkat s azért állunk félre. De azok, akik hivő voltuk ellenére távol maradnak Krisztus egyházának hit- és szeretet életétől, nem hivatkozhatnak a Hegyi Beszéd tanításaira. Mert ott Jézus nem azt mondja, hogy hitéletünk és szeretetmunkásságunk és vallásos gyakorlatunk teljesen rejtve legyen emberi szemek és fülek elől, hanem inkább azt akarja szívünkbe vésni, hogy a vallásosságunknak kell egy olyan részének is lenni, amelyet csak Isten lát, amelyről csak Isten tud; hogy a vallásos életben vannak olyan mélységek, magasságok, tapasztalatok, amelyeket csak akkor ismerünk meg, ha egyedül vagyunk Istennel, a mennyei Atyával. A nyílt vallástétel, a jócselekedetek által való bizonyságtétel semmit sem veszt jelentősé géből és értékéből ennek a titkos, csak Isten színe előtt folyó vallásosságnak gyakorlásával. A bizonyságtétel nem pótolja ezt a titkos kamarabeli lelki életet, de a kifelé nem nyilvánuló vallásosság sem pótolja a bizonyságtevő kegyességet. Mindkettőre szükség van, s egyik a másikat szolgálja, erősíti, eleveníti. Luther 95 tétele és a szociális kérdés A reformáció emlékünnepét ülte ezekben a napokban az egész világ evangélikussága. Lélekben visszaszáll tunk az Ür 1517. esztendejébe, hogy annak a nagy kornak és héroszi telkeknek világító fáklyáinál keressük a lelki és anyagi válsággal küzdő korunknak a kivezető útat. Föl- csendült ajkunkon Luther harci dala: „Erős vár a mi Istenünk“, szoenjuhozó lelkünk egész vágyával odaültünk a nagy reformátor lábaihoz, hogy lássuk Isten szeretetétől lángoló, az egyházért és annak dicsőségéért küzdő egyéniségét, hogy halljuk ajkáról az önmagával és Istenével békességre jutott lelkének prófétai útmutatását: „Ne szégyeljétek Krisztus evangéliumát!" Igaz, a reformáció ünnepe elsősorban a lélek ünnepe. Luther lelkének aggódó kérdése: „Mikép nyerhetem el a kegyelmes Istent?“* vergődése, de Istennek a Jézus Krisztusban megjelent kegyelmének bizonyossága csendül ki a nagy SzarkosztAsia és kladifcivatal: LEBENY (Mason a.) Kiadta:! LUÍHER-SZÖYETSÉG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. Mnltlaalk kataakéit anszer. vasáraai. ElMzttésI ár: Elész éiri B f. 41 nil, lélém 3 f 20 Ml, iiiiidévrt IP. 10 mu En szia II nil Hirdetési árak ■•bnv«zés szarint. Surk*uM*éf1 UUló* NÉMETH KÁROLY Mptm
