Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-07-05 / 27. szám

1931.

EVANGÉLIKUSOK LAPJA

211

M

JEGYZETEK.

Mire ezek a sorok az olvasó szeme elé kerülnek, lezajlottak az országgyűlési képviselőválasztások. Már az eddigi eredményekből kitűnik, hogy az egységes párt óriási számbeli fölénnyel kerül ki a választásokból. S már most olvasom a hírlapi cikkeket arról, hogy a nyilt szavazás mellett a hatalmon levő kormány túlságos nagv mértékben tudja irányítani a választásokat. Remélem azonban, hogy nem minden elbukott jelölt olyan naiv, hogy azt hinné, miszerint titkos választás mellett ő kapta volna meg a mandátumot, mert hiszen akkor az egész politikai helyzet másként alakulna, s lehet, hogy elbukott jelöltünk szóhoz sem juthatott volna.

Én azonban itt nem a nyilt vagy a titkos előnyeiről és hátrányairól akarok írni, mert megvan ugyan a magam véleménye, de az nem tartozik ide. Hanem annál inkább kívánok hozzászólni a választások irányításához. És pedig nem a politikai, hanem a gyülekezeti választások irányításához. Egyházunkban ugyanis hol ebben, hol amabban a gyülekezetünkben úgyszólván egész esztendőn át van választás. És pedig, ha az egyháztagok egy töredéke úgy kívánja, titkos szavazással. Nekünk tehát megvannak a magunk tapasztalatai ezen a téren. És mindig erősebbek lesznek azok a hangok, amelyek a mostani választási rendszerünket nem tartják célszerűnek és megfelelőnek közegyházi és gyülekezeti szempontból. Nem pedig azért, mert a felsőbb hatóság nem irányíthatja elegendő hatékonyan a választásokat.

Pedig a választások korlátolva vannak any- nyiban, hogy csak oklevéllel és még egynéhány kellékkel bíró lelkészt, illetve tanítót választhatnak meg a gyülekezetek. Aki ezekkel a kellékekkel nem rendelkezik, az már eleve nem választható meg. Mégis tagadhatatlan, hogy a választások körül bajok vannak, s ezen bajok kiküszöbölésére komoly lépések történnek a közeli jövőben. A gyógyítást az irányítás intenzivebbé tételében keresik. Vagyis a baj gyökerét abban látják, hogy jelenleg a gyülekezeti választásokat olyanok irányítják, akik az irányításra alkalmatlanok. A választó közgyűléseken megjelennek és sokszor dominálnak olyan emberek, akik a gyülekezettel semmi lelki közösségben nem állnak, de akiknek mint adófizetőknek egyháztagságuk és szavazati joguk van.

Az egyetemes lelkészválasztási szabályrendelet tervezet esetleg még az idén foglalkoztatja az illetékes testületeket. Amennyiben én ismerem a tervezetet, nem hiszem, hogy a választási eljárás körül lényeges változás történjék. Nevezetesen a választói jogától senkit sem fog elütni az új szabályrendelet. Úgyhogy már most gondolkodnunk kell azon, hogy nincs-e a dolognak egy másik oldala is. A nyugdíjintézeti szabályrendeletnek máris van egy pontja, amely ezt a másik oldalt tárja elénk. T. i. a már megválasztott egyházi tisztviselőknek a nagyobb ellenőrzését. Annak a választó egyháztagnak mindig megvan az a mentsége, hogy ő olyan emberre adta a szavazatát, akit az egyház a szolgálatra alkalmasnak talált. Én magam is hallottam már azt a szemrehányást egy nem a legjobban sikerült választás után, hogy hát ilyen embernek is adnak oklevelet? És valamelyes igaza volt is ennek az érdemes kurátornak.

Igaza volt nemcsak annyiban, hogy ilyen ember oklevelet kaphatott, hanem annyiban is, hogy oklevelét megtarthatta és az egyházban tisztséget viselhet. Ami viszásság a választási eljárásban van, azt igenis iparkod junk kiküszöbölni a választási szebályrendelet megjavításával. De emellett ne feledkezzünk meg arról, hogy az egyháznak is komoly és felelősségteljes kötelessége az, hogy őrködjék afelett, hogy a megválasztott ember a tisztségét méltóan töltse be. Tudjuk jól, hogy a gyülekezeti választások sorsát néha korcsmákban intézik el a kolomposok. Tudjuk, hogy ma már sajnos ritka eset az, hogy a választó gyülekezetek kikérnék a soproni vagy más tanítóképzőintézet igazgatójának véleményét és tanácsát a tanitóválasztásoknál. avagy az esperesnek, a püspöknek tanácsát a lelkészválasztásnál. Sőt néha épen az töri ki a pályázó nyakát, hogy a „fölöttes hatóság protczsál ja". De az élethosz- sziglan szóló választás se jelenthesse azt, hogy valaki harminc-negyven esztendeig üljön mint tanító vagy lelkész a gyülekezet nyakán és tegye tönkre annak a gyülekezetnek a lelki életét.

Egyházi törvényünknek egyik hiányossága az. hogy a fegyelmi büntetések között nem említi meg a nyugdíjazást. Ezt a hiányt pótolni kellene. Az állásból való elmozdítás családos embernél olyan súlyos büntetés lehet, hogy a bíróság ilyen fokú ítélet kimondásától visszariad. Ellenben, ha nyugdíjaztatásra is lehetne ítélni az egyházi tisztviselőket, akkor a bíróság lelkiismerete attól riadna vissza, hogy egy embert, aki nem tölti be tisztének minden igazságát, az állásában meghagyjon. Elvégre igen nagy különbség van annak a mérlegelése közt, hogy a bíróság valakit a családjával együtt a kenyerétől megfosszon és annak a mérlegelése közt, hogy valakit ygyan az állásából eltávolítson s így ártalmatlanná tegyen, de amellett mégse dobja oda az éhhalálnak.

Nagyon nehéz egy emberről előre megmondani, hogy csak öt, vagy tiz év múlva is milyen átalakuláson megy keresztül. Kiváló emberek elzüllhetnek; igen közepes emberekből pedig elsőrendű tanítók és lelkészek válhatnak. Példa akad mindkettőre nem csekély számban. Ebből az következik, hogv a választások bárminő szabályozása magában véve még nem elég. Módot kell találni arra, hogy az egyháznak rendelkezésre álljon eszköz, amellyel egyházi tisztviselőket, akik nem váltak be az életben, félreállítson, és pedig nem csupán a legszélsőségesebb formában, a legridegebb fokozaton, az állástól és ke