Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-06-28 / 26. szám

1931. EVANGÉLIKUSOK LAPJA Németországból. A poroszországi evangélikus egyház és más hét poroszországi egyházi testület hosszas ta­nácskozás és vita után szótöbbséggel elfogadta a porosz állam által felkínált szerződést, 166 sza­vazattal 47 ellen. A szerződés részletei még is­meretlenek, mert az egyházi közgyűlés zárt ülés­ben határozott. De a kiszivárgott nyilatkozatok­ból és tudósításokból arra lehet következtetni, hogy a szerződés újabb lépést jelent az egyház­nak az államtól való elválasztása terén. A thco- lógiai tanárok kinevezésénél ezentúl az egyházi főhatóságok megbeszélést tartanak az illető egye­tem fakultásával, úgyhogy a tudományos érde­kek mellett az egyházi érdekek is tekintetbe vé­tetnek. Eddig az állam nevezte ki a theológiai tanárokat tekintet nélkül az esetleges egyházi kívánalmakra. Az ú. n. ..politikai klauzula“, amely sok vitát idézett fel, nem mutatkozott el­háríthatatlan akadálynak. Ügy látszik az állam ezen a ponton engedékenynek mutatkozott, mert az elfogadott szerződés szerint, ha az állam tilta­kozik valamely főszuperintendensnek a megvá­lasztása ellen, indokait a beiktatás előtt kell nyilvánosságra hoznia s bizottságot lehet össze- hivni, amelynek feladata a tények megállapítása. Az egyháznak módjában áll, ha az állam vissza­élne a klauzulában kapott hatalommal, a bíróság elé vinni az ügyet. A thüringiai evangélikus egyház eisenachi közgyűlésén határozatot hozott arról, hogy a lel­készek politikai dolgokban miként viselkedjenek. Elismeri a határozat, hogy a lelkésznek ugyan­azon politikai jogai vannak, mint más német ál­lampolgárnak, s hogy alkalomadtán ,.kötelessé­gévé válik, hogy politikai kérdésekről beszéljen“. De a lelkésznek sohasem szabad elfelejtenie, hogy az egyház a legkülönbözőbb politikai cso­portokhoz és meggyőződésekhez tartozó tagok társasága s nem szabad személyes politikai vi­selkedésével az egyházat a maga egészében és egységében veszélyeztetnie. Ezentúl a lelkész a szószéken, vagy egyházi közgyűlésen nem tart­hat pártpolitikai beszédet. Nem viselhet politikai pártjelvényeket és nem vehet részt nyilvános politikai demonstrációkon. Ha jelölteni akarja magát, ki kell kérnie az egyháztanács engedé­lyét. Valószínű, hogy a többi németországi egy­házak is hasonlóan intézkednek, mert ez a kér­dés mindenütt előtérbe nyomult. Az utóbbi időben tartott egyházi gyűlések és konferenciák szinte kivétel nélkül foglalkoz­tak a bolsevizmus atheista propagandája elleni harc módszerével és eszközeivel. Például az egyik Elternbund (szülök szövetsége) ezt a ha­tározatot hozta: ,,Tagjaink figyelmét felhívjuk a keletről jövő atheista propagandára. A bol­sevizmus le akarja rombolni mindazt, amit mi szentnek tartunk: a vallást, családot, otthont és országot. Szükséges azért, hogy résen legyünk. Nem szabad, hogy az atheizmus mérge behatol­205. jón iskoláinkba. Szorosabban kell összefognunk és családunkban kell példát adnunk a keresztyén nevelésről.“ A bolsevista propaganda terjeszke­désének talán meglesz az a hatása, hogy felrázza a gyülekezeteket közönyükből és tunyaságukból. Ha nem forog fenn annak a szüksége, hogy jobbra vagy balra határozott és kifejezett állást foglaljunk, könnyen megeshetik, hogy keresz­tyéneknek nevezzük magunkat, anélkül, hogy a nevünkön kívül bármi más közünk volna a ke- resztyénséghez. Németországban már évtizedek óta folyt a munka az egyházi énekügy reformja érdekében. Ennek eredményeképen most sokféle új énekes­könyvek jelentek meg. A szászországi új éne­keskönyvben különösen két dolog figyelemre méltó. Sok új éneket ölel fel és új ritmikus dal­lamok vannak benne. Ezek az új énekeskönyvek két részből állnak. Az egyik részben vannak az egész országban használatos énekek, a másik részben a helyi énekek. Az énekügyi reform tehát egységesítésre törekszik. A „Frauenhilfe", a németországi evangéli­kus nők szervezete, amelynek a német birodalom minden részében 6000 helyi egyesülete van, pro­pagandát indított meg olyan irányban, hogy min­den anyának lépvén évenként épenúgy vakációja, mint minden más munkásnak. A Frauenhilfe e célból 30 üdülőotthont állított fel és még többet szándékozik létesíteni. Ezekben az otthonokban a kifáradt anyák, különösen pedig „a beteg, sze­gény, vagy elaggott anyák“ pihenést és üdülést találhatnak. A Frauenhilfe nemcsak az anyák vakációjának a költségeit viseli, hanem gondos­kodik az otthon maradt gyermekekről is. Német­országban az Anyák Napján ezekre az ottho­nokra gyűjtöttek. HÍREK. — Bibliaolvasóknak. — A Szentlélek gyümölcse. (Gál. 5, 22.) A hit. — Jún. 29., hétfő: Kipróbált bizony- ságtevők. Zsidókhoz 11, 1—10. — Jún. 30., kedd: A hit elkezdője és bcvégzöje. Zsid. 12, 2. Máté 14, 22—33. — Júl. 1., szerda: Jézus hitet kíván. Márk 11, 20—24. — Júl. 2. csütörtök: Élő hit. Jakab 2, 14—26. — Júl. 3., péntek: Alhatatos hit. Máté 15, 21—28. — Júl. 4., szom­bat: Hivő imádkozás. Jakab 5, 12—18. — Júl. 5., vasár­nap: Győzedelmes hit. Dániel 3, 1—30; 1 János 5, 1—5.- Szentháromság után 5. vasárnap: epistola 1 Péter 3, 8—15. Keresztyén erények; evangéliom Lukács 5, 1—11. A nagy halfogás. — Egyházmegyei közgyűlések. A veszprémi egy­házmegye július 8-án tartja rendes közgyűlését Pápán. Előző nap, július 7-én az egyházmegye különböző bi­zottságai, továbbá a tanítóegyesület, a belmissziói egye­sület és a lelkészegyesület üléseznek. Július 8-án reg­gel gyáminlézeti istentisztelet lesz a templomban, mely alkalommal Somogyi Károly somlószöllősi lelkész

Next

/
Oldalképek
Tartalom