Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1931-06-28 / 26. szám

204 EVANGÉLIKUSOK LAPJA Jegyzetek. A vatikán és az olasz állam közt az Azíone Cattolica dolgában néhány hete hirtelen kilob­bant viszályról június 22-iki római jelentés sze­rint a pápa a Propaganda Fidei vezetői előtt úgy nyilatkozott, hogy a helyzet továbbra is kí­nos és abnormális. XL Pius szerint „minden megtörtént abban az irányban, hogy a látkör ko­mor és fenyegető maradjon“. Ha ezt a konfliktust a vallásszabadság és az egyesülési szabadság szempontjából elvileg bí­ráljuk el, akkor — elméletileg — igazat kell ad­junk a Vatikánnak. Másfelől azonban a gyakor­lati politika kétségtelenül nem maradhat az elvi és elméleti állásponton, hanem mindig a meg­levő viszonyok és kézzelfogható tények szerint kénytelen igazodni s eljárni. A valóságos hely­zet pedig az, hogy a vatikán, Olaszországban ugyan szabadságot követel önmagának, de egy­idejűleg eljárást követel az olaszországi és ró­mai protestáns egyházak ellen, s tiltakozik az ellen, hogy Spanyolországban biztosítsák a val­lásszabadságot, mert ez szerinte elenkezik a spanyol konkordátummal. Amikor a vatikán a vallásszabadság és egyesülési jog területén ilyen formán kétféle mértékkel mér, önmaga rombolja le azt az elvi alapot, amelyre érdekei védelmé­ben támaszkodhatnék. A vatikán nem is áll elő a vallásszabadság­gal vagy az egyesülési joggal. Ezt csak ott szokta megtenni, ahol a római katholikus egyház tagjai kisebbségben vannak. Mussolinival szemben a pápa az 1929. évi konkordátum 43. cikkére hi­vatkozik. Ez a cikkely így hangzik: ,,Az olasz állam elismeri az Olasz Katholikus Akcióval kapcsolatos egyesületeket, mindig azzal a kikö­téssel, hogy ezek a szentszék által adott utasí­tások szerint fejtik ki működésüket minden poli­tikai párt keretein kívül és az egyház papságának közvetlen ellenőrzése alatt egyedül a katholikus elvek terjedése és megvalósítása érdekében.“ A konkordátumnak ezt a cikkelyét nem fo­galmazták szabatosan és világosan. Az egész pont azon fordul meg, hogy mit értünk „katholi­kus elveken“. Nagyon valószínű, hogy a konkor­dátumnak ez a cikkelye azért maradt meg ebben a tökéletlen formulázásban. mert élesebb kör­vonalazás meghiúsította volna a konkordátum létrejövetelét. Bizonyosra vehetjük, hogy a Va­tikán is, Mussolini is igen jól tudták, hogy miről van szó, s mire gondol a másik fél, de a kérdés tisztázását későbbi idők harcaira tartották fenn. Ez az idő most elérkezett. Hogy miért most, azt itt nem fejtegetjük. Csupán arlra mutatunk rá, hogy Mussolini látta az időt elérkezettnek, nem pedig a vatikán. A konfliktus gyújtópontjában az ifjúság ne­velése áll. Mussolini ebben egy nézeten van gróf Bethlen Istvánnal. Szerintük a nevelés az állam feladata. A család és az egyház csak átruházott hatáskörben végeznek nevelői munkát. A vati­1951. kán szerint a nevelés az egyház feladata és kö­telessége, s a Krisztus egyháza erről le nem mondhat. A két ellentétes nézet közt a gyakorlat­ban jöhetnek létre ideig-óráig tartó kompromisz- szumok, de végérvényes megoldás nem várható. Ahogyan az állami nevelésnek célja mindig az lesz, hogy az ifjúságba beleoltsa a nemzeti, a kapitalista, a szocialista, a bolsevista vagy bár­miféle, korok szerint változó államfenntartó esz­méket, épenúgy a katholikus nevelésnek is min­dig az marad az iránytűje, hogy az ifjúságba be­lecsepegtesse a „katholikus elveket.“ Ä katholikus elv azt követeli, hogy a neve­lés munkája az egyház irányítása szerint s az egyház ellenőrzése alatt folyjék. A katholikus elv azt követeli, hogy — miként a pápa legutolsó enciklikája is hirdeti — a társadalmi és gazda­sági élet a pápa fennhatósága alatt álljon. A pápa szabja meg, hogy a vagyonszerzésnek, va- gyoneloszlásnak melyik módja helyes; a pápa állapítja meg a munkás és a munkaadó helyes vi­szonyát; a pápa szabja meg a családalapítás feltételeit stb. Ezek a katholikus elvek, amelye­ket a vatikán nyíltan és bátran hirdet, nem ret­tenve vissza a világi hatalommal vívott évszá­zados harc folytatásától. A világi hatalom eze­ket a katholikus elveket fogcsikorgatva elfogadta és elfogadja és tiszteletben tartja ott, ahol sza­bad egyház van szabad államban, ahol tehát az állam mindenféle elvet megtűr, s másodszor ott, ahol az egyház teljesen ura a helyzetnek és az állam gépezetét hatalmábán tartja. Ahol az ál­lam nem respektálja ezeket a katholikus elve­ket, ott el lehet készülve a római katholikus pro­pagandának minden titkos és nyílt, cselszövő és erőszakos, de fáradhatatlan s az eszközökben nem válogatós munkájára. A pápa az életnek egész területére rá akarja tenni a kezét. Csak úgy, mint a modern állam. Igényeiben mindegyik telhetetlen és zabolátlan. A vatikán megköveteli, hogy minden római ka­tholikus hivő minden téren kövesse a pápával megkoronázott hierarchia irányítását és utasítá­sát. Magától értetődik, hogy ilyen elvek mellett az állammal való torzsalkodás és harc elkerül­hetetlen és befejezhetetlen. Az olaszországi kon­fliktusnak külön érdekessége az, hogy a vatikán régi imperializmusa magában Rómában mérkő­zik a világi hatalom imperializmusával. S kíván­csiak lehetünk arra, hogy az olasz konkordátum meddig marad érvényben. A vatikán diplomá­ciáját Mussolini döntés elé állította, s Mussolini zsenialitására vall, hogy a Vatikánnal való tár­gyalásainak egész menetében, a konkordátum megkötését megelőző időtől fogva ő diktálta a tempót. A spanyolországi események is Musso­lini malmára hajtják a vizet. Arról persze szó sem lehet, hogy akár a spanyol-, akár az olasz- országi események valamit is változtassanak azon a viszonyon, amely Csonkamagyarországon a ró­mai katholikus elvek és az uralmon levő rendszer közt fennáll.

Next

/
Oldalképek
Tartalom