Evangélikusok lapja, 1931 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1931-06-28 / 26. szám
202. Evangélikusok lapja szeretni első sorban azt jelenti: ,,Akard magad számára a jót és tartsd azt kívánatosnak.“ De nem tudják, hogy miben is áll az a jó. Ép azért azt sem tudják, mit jelent szeretni. Szeretni ugyanis annyit jelent, mint gyűlölni, elkárhoz- tatni magunkat, magunknak rosszat kívánni, mint Krisztus igéje módja: ,,Aki gyűlöli az Ő életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre.“ Aki így szeret, az szeret igazán, mert magát nem önmagában, hanem Istenben szereti, azaz úgy, ahogy az Isten akarata kívánja. Isten pedig mindig minden bűnt gyűlöl és kárhoztat s azoknak s rajtuk keresztül nekünk mindünknek is rosszat kíván. Itt valaki ellenvetéssel élhetne: ,,Én nem szeretem az életemet ezen a világon, hiszen az eljövendő javak után törekszem.“ Ennek azt felelem: Mivel ezt még a magad iránti szeretetből teszed, ez földi szeretet, ép azért ezzel is csak még mindig a te életedet szereted ezen a világon. Ami javunk ugyanis el van rejtve, még pedig oly mélyen, hogy minden a maga ellentéte alatt rejtőzik. így van elrejtve életünk a halál alá, a magunk iránti szeretet a magunk elleni gyűlölet alá, dicsőségünk a gyalázat alá, üdvünk a kárhoztatás alá, Isten országa idegen föld alá, a menny a pokol alá; a bölcseség a bolondság alá, a megigazulás a bűn alá, az erő a gyengeség alá. Általában minden jó, amire igent mondhatnánk, el van rejtve annak tagadása alá, azért hogy a hit számára kellő mozgási tér maradjon Istenben, Akinek lénye, jósága, bölcsesége és igazságossága csak negativumok útján közelíthető meg. Őt birtokunkba venni, Hozzá megérkezni nem is lehetséges, ha csak nem minden mi igenlésünk megtagadása által. Innen van az, hogy a mennyekországa hasonlatos a szántóföldben elrejtett kincshez. A szántóföld, valami piszkos dolog, ellentéte a drága kincsnek és mégis — magában rejti azt. így van a mi életünk is elrejtve Krisztussal Istenben is nyilvánvalóvá téve, hanem el van rejtve az, Krisztussal Istenben. Nyilvánvalóvá téve épen ezeknek az ellentéte van: a bűn, a bolondság, mint az apostol mondja: „Aki közületek bölcs, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.“ Ez pedig azt jelenti, hogy Istenben legyen kiki bölcs és gazdag és ne önmagában! Elillanhat minden bölcsessége, úgyhogy semmi sem marad vissza, csak merő bolondság —. Ugyanez mondható a többi javakra is. Lássátok ez az a jó, amit kívánnunk kell. T. i. mind megannyi rossz! így leszünk hasonlatosak Istenhez, Aki bennünk semmi jót el nem ismer, avagy érvényre jutni nem enged. De ép azért vagyunk mi már Neki jók, ha csak az Ő jóságát és a magunk gonoszságát felismertük. Mert aki így gondolkodik, egy gondolatokon lévén Istennel, az a bölcs és jó. Az tudja: Istenen kívül nincs semmi jó s minden jó Istenben van, mint Krisztus mondja: „Az Isten országa belülről van tibennetek.“ Mintha azt mondaná rajtaÍ93Í. tok kívül pedig: a nyomorúság. Rajtunk kívül van azonban minden, amit látni és tapintani lehet. Belülről, bennünk van ellenben minden, amit csak hit által lehet megragadni. Fordította: G. A. „Szenteltessék meg a Te Neved!“ Irta: Horeczky Béla. Sokszor ejtjük ki gépiesen az Űri Imádság fenti szavait. Vájjon meggondoltuk-e már, hogy e kérésben számunkra egy rendkívül komoly elkötelezés rejlik? Annyit jelent ez, hogy társadalmunkban teljes komolysággal tartozunk megóvni Isten nevének „szent“ és „séthetetlen“ voltát. Az ótestámentomi törvény halálbüntetést mér Isten nevének káromlóira s hogy ennek a rendelkezésnek érvényt is szereztek, mutatja Selomith fiának esete: „Aki szidalmazza az Urnák nevét, halállal lakói jón, kövezze azt agyon az egész gyülekezet . . — így szól az Ür Mózes szája által (3 Mózes 24, 16). A ma köztünk élő zsidókra, mi palástolha- tatlan lekicsinyléssel szoktunk nézni, különösen, ha vallási kérdés forog szóban. Pedig némely ponton s így ezen a ponton is tanulhatnánk tőlük: A kegyes zsidó ember, amikor olvassa az ő héber Bibliáját vagy imádkozik, ki sem meri ejteni száján az Isten nevét. Félelmes komolysággal értelmezi a Il-ik parancsolatot; „A te Uradnak Istenednek nevét hiába ne vegyed, mert nem hagyja az Ür büntetés nélkül azt, aki az ö nevét hiába veszi!“ — Ezért a J-E-H-O-V-A név helyett mindenütt ezt olvassa: Adónáj! (— Uram). Ugyanakkor az a társadalom, mely magát keresztyénnek nevezi, tehetetlenül fogja szemlélni és türelmesen fogja hallgatni, amint Isten szentséges nevét útón-útfélen, nyilvános helyeken és családi otthonokban, naponta számtalanszor sértő módon hánytorgatják, sőt meggyalázzák? Nyelvünkben az esküdözéseknek se szeri se száma: „Bizony Isten!“ — „Isten uccse!“ — „Istenemre!“ stb., stb., olyan szólások, melyre rá jár a nyelv, anélkül, hogy a beszélő tudná, hogy a legszentebb névvel űz játékot. De menjünk tovább. A magyar embernek kárhozatos szokása, hogy Isten szent nevét számtalan indulatszó formájában veszi ajkára. Csak úgy rajzanak szájából az efajta kifejezések: „Hová az Istenbe?!“ — „Mi az Istennek?!“ — „Hunnan az Istenbül?!“ Szinte megreszket a toll az ember kezében mikor leírja ez ördögi szólamokat. Pedig ez még nem minden. Nagy számmal vannak olyan elvetemedett emberek is, akik attól sem riadnak vissza, hogy Isten szentséges
