Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-03-16 / 11. szám
XVI. éTiülyam. 1930. március 16. Ii. uám. EVANGÉLIKUSOK LAPJA SztrktsztAség is klaáétilvatal: 11B í IT (Mossa m.j Riadta :l LUTHER-SZÖVETSÉG * Pastatakaréktinztári csekkszámla: 1290. Ilapttatta : OR. RlfFIY SÁNDOR püspök. S*»rk»»»Umér' Iclalo* NÉMETH KÁROLY eipere«. MaiJalsaik hoteakia! asiszar. vasirn*. ElillzitÉsi ár: Eoéu ám I r. 4* till., léiére 3 P. 21 (111, neuvedévre 1 P. N (Hl.. ív szán II Ilii Mlrdatisi árak atmiuis szartat. Pilátus. „Pilátus vizel vévéu. megioon« közeit a sokaság előtt.“ Máté 27, 24 Világtörténelmi gesztus, amelyből szállóige lett: »Mosom kezemet. Nem akarok semmit sem tudni. Nem vállalok közösséget. Nem vagyok felelős. Pilátus nem Galliónak, az akhájai tiszttartónak arisztokratikus fölényével vonja ki magát a felelősség alól és hárít el magáról minden következményt. Nem azt a római jogszolgáltatási elvet követi, amely szerint »minima non curat praetor«: a prétor nem foglalkozik bagatell ügyekkel. Pilátus ótestámentomi vallásos ceremóniát hajt végre (5. Mózes 21, 6), melyet akkor kellett a város véneinek végezni, ártatlanságuk bizonyságául, ha ismeretlen tettei által meggyilkolt embert találtak a határban. Pilátus vétkét ez a szertartásosság súlyosbítja. Még életben van, előtte áll az az »ember« és ő már tígy veszi, mintha megölték volna. Vallásos szertartást használ fel bűnének palástolására és szépítésére. Később, a keresztyénség történetében találunk még véres példákat erre a magatartásra, amikor az egyház az eretnekeket adja át kivégzés, vagy megkinzás végett a világi hatóságnak, »mosván kezét«. Vannak, akik Pilátus kézmosásában maga- sabbrendű államférfiul furfangot, az államérdek nagyvonalú szolgálatát szeretik látni. Azt- gondolják, hogy rajta, mint résen keresztül bepillantást nyernek a római birodalom népeket kormányzó művészetébe. Még ha igy volna is joggal vonható kétségbe — a kézmosás nem rés, amelyen keresztül bepillantást nyerünk, hanem repedés, amely mutatja, hogy a birodalom hogyan mállott széjjel. Birodalmakat sohasem építettek furfanggal és képmutatással, hanem mindig erős lélekkel, vassal, vérrel, munkával és verejtékkel. Az államférfiak szinészkedése már a hanyatlás jele. Európa azóta hanyatlik, mióta diplomatáinak fondorlataiban bizakodik, ha az állam felelős tényezői félnek az igazság napfényétől és az egyenes úton járástól, akkor már gyengének érzik magukat és államukat, hatalmukat és tekintélyüket. A római birodalom akkor még nem volt gyenge. Negyven esztendő múltán is földig tudta rombolni a lázadó Jeruzsálemet. Pilátus kézmosása nem volt taktika. A gyáva lelkiismeretitek nagyképüsködö cselekedete volt. Önmagának szinészkedett; önmagát akarta becsapni. Kézmosással akarta a lelkét mosni. Ceremóniával szentesíteni a bűntényt. Vigaszt keresett abban, hogy bűnét a szentség oltalma alá helyezte és a végtelenségbe vetítette. A különös az, hogy Jézus Krisztus halála csakugyan szentség és csakugyan a végtelenségbe van vetítve, de egészen másként, mint ahogyan Pilátus gondolta. Valljuk be, hogy mindegyikünknek vannak ilyen pilátusi rohamaink. Szeretnénk elfutni a felelősség elöl. Mert a felelősség mindig együttjár az egyéni kényelem feláldozásával, mások és érdekeinek tekintetbevételével és szolgálatával. Inkább vagyunk hajlandók a magunk érdekeit, mint másokét szolgálni. Es sokszor nem tartjuk érdemeseknek sem az embereket, sem ügyeiket aira, hogy azokért áldozatot hozzunk Mozgunk azon a vonalon, amelyen a legkisebb ellenállással találkozunk. Várjuk, hogy’ a dolgok majd maguktól kialakulnak. Es a dolgok csakugyan alakulnak, de a felbomlás és a halál felé. Az ördög tüzes nyilainál többet árt az Isten országának a kézmosó emberek nemtörődömsége, hideg önzése. Ahány meghiúsult szép tervet láttam, azok közül egysem azért ment füstbe, mert felrobbantották erőszakkal; meghiúsultak azért, mert nagyképü emberek ráültek. Pilátus úgy nagyképüsködött, mintha hitt volna Istenben. Pedig szkeptikus volt. A világot a bálványimádásnál is mélyebb mocsárba viszik a szkeptikusok. Mert a bálványimádó nem mossa a kezét. A szkeptikus pedig úgy tesz, mintha hinne, de a kezét mossa. Hány ilyen szkeptikus ágál manapság az egyházi és társadalmi fórumon! I s tevékenységük summája: a fordulópontokon mossák a kezüket! A német nyelv theológiánkon. D. Stráner Vilmos tanár úr cikke, mely theo- logiai ifjúságunk nyelvi oktatásáról szólt, egyházi életünknek igen fontos kérdése. Ezért kötelességemnek érzem, hogy hozzászóljak, mert egy élet munkájában magam is évtizedeken keresztül foglalkoztam a nemet nyelv tanításának problémájával. Az iskolával szemben, legyen az középiskola
