Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)

1930-03-09 / 10. szám

1930. Mérőin« 9.

10. szám.

Szerkesztősen is klaitfclvatal: LEBENY (Moson a.)

KlaNia : 1 LUTHER - SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290.

alapította : OR. RIFTIT SJIOQR pUspBk.

Sl«rk«utMÍrt UlvIA*

NÉMETH KÁROLY ««per«».

Mpfllalaalk kataakéat atvszar. vasárnap.

ElWzilisi ir: Egész évri IP. 40 UH., télévre 3 t. 30 ML, aiivedévrt 1P. 60 ML En szím 16 (III Hlriatésl árak mogegvezás szarlat.

Lelki gyakorlatok.

„Mit alusztok? Keljetek fel és i műd kozzatok !“

Luk. 22. 4H.

Az evangéliomi lecke: Jézus szenvedése az Olajfák hegyén (Luk. 22, 39—46), azzal kezdődik, hogy Jézus az Olajfák hegyére ment — szokása szerint. Más helyen azt olvasom az evangéliomokban, hogy Jézus s/ombatnapon bement a zsidók zsinagógájába — szokása szerint. És itt eszembe jutnak azok a tanítások és prédikációk, amelyeket hallottam arról, hogy az ilyen szokásszerii istentiszteleti és vallási cse- lekvények nem sokat érnek. Eszembe jutnak azok a rajongók és fanatikusok, akiknek még a keskeny út sem elég keskeny, hanem mindenáron, erónek-erejével úttörők akarnak lenni; akik nemcsakhogy a keskeny út mellett önmaguknak tipornak új csapást, de még a maguk csapásán sem járnak kétszer, hanem mindennap új bozótokba Kirakodnak be, nehogy valamike- pen a vallásos életük »szokássá« váljék.

Pál apostol írja Timótheusnak: »Gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által.« (2. Tim. 1, 6). Erre a tanításra sokat adnak a rajongók, megfeledkezve arról, hogy itt a vallási szubjektivizmus, az egyéni hit és hitgerjesztés mellett milyen nagy szerep jut két nagy objektiv, a személyiségen kívül eső tényezőnek, két külső adománynak: az isteni kegyelem ajándékának és az apostoli kézrátételnek. Bizony a Szent- irásból nem volna szabad kiválogatnunk az ösz- szefüggések ehnellőzésével azokat a szavakat, amelyek kedvenc eszméinknek megfelelnek, mert ez nem egyeztethető össze sem a Szentirás iránti tisztelettel és engedelmességgel, sem az őszinteséggel és igazságszeretettel. El kell fogadnunk úgy amint van: Jézusnak voltak a vallásos gyakorlatban »szokásai« és a protestantizmus nagy apostolának hitében megtalálható az objektiv tényezőknek és szertartási cselekményeknek értékelése. A protestantizmus értelmében a hitnek és életnek zsinórmértéke a Szentirás. Maradjunk tehát meg nála.

A rajongók vallásos életében hajszolt rögtönzések és a pillanatra hagyatkozások, a rutintól és sablóntól való hisztérikus ijedezés azon a lélektani és vallásos tévedésen alapul, hogy a

Szentlélek a rendetlenségnek és rendki vüliség- nek lelke. S egy másik nagy tévedés az, hogy a vallásos életnek nincsen olyan technikája, annak nincsenek olyan elemi követelményei, amelyeknek eleget kell tenni, hogy célhoz jussunk. Végül az a tévedése is kimutatható, hogy ez a »személyi vallásosság*, amely egyházi alkotmány és szervezet tekintetében szereti a demokratikus mezt magára ölteni, nem egyéb, mint vallási sznobizmus, urhatnámság és felfuvalko- dottsig, minden alázatosság, önismeret és gyermeki lélek nélkül; mert nem akarj? elismerni, hogy a vallásosságban vannak a hitélet klasszikus vezérei és hósei által megalapított paradigmák, vannak követendő példaképek. Pedig Pál apostolnál olvasom: »Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk«; és: »Legyetek az én követőim, atyám fiai és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, amiképen mi néktek példátok vagyunk« (Fii. 3, 16—17.) Továbbá Péter apostolnál: »Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ó nyomdokait kövessétek (1. Pét. 2, 21.) Leghatalmasabban ugyancsak Pál: »Mi az Urnák dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy amint az Urnák Lelkétöl« (2. Kor. 3, 18.) E szerint tehát az Ur Lelkénelc munkája az ugyanazon egy ábrázatra, a Krisztus szent ábrázatára való elváltozás. A végcél a Krisztusban való egység (Ef. 1, 10.) Amely hit ezt elmellőzi, az nem keresztyén hit.

Jézus Krisztus a Gecsemáné kertjében alvó tanítványokhoz igy szól: »Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok!« Manapság sok szó esik az ébredésről és az ébredési mozgalmakról. Sokan úgy látják, hogy egyházunk alszik. S az alvó egyházat költögetik. Akik erre a munkára vállalkoznak, azoknak tudniok kell, hogy a Megváltó nem alszik; s tudniok kell azt is, hogy az ébresztő szó az övé. Csak atf ő szavával lehet alvó lelkeket kelteni. Csak az ő lelkületével, az ő benne levő indulattal szabad a lelkeket ébreszteni. Csak annak az ébresztő szava lesz hatásos, aki Jézussal együtt virraszt és együtt imádkozik. »Mit alusztok?« kinek van joga ezt odakiáltani az alvóknak? Ide nem elég a hang, nem elég az ébrenlét. Szükséges a Krisztussal való együtt virrasztás és együttimádkozás. Problémánk nem az üres templomi padok. Problé-