Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-03-09 / 10. szám
74, 1930. mánk az üres kiáltások, amelyek nem krisztusi szívből jönnek. Az embereket sokfelől ébreszt- getik, buzdítják, serkentik. A keresztyénség hangja nem lehet egy a sok emberi hang közül. A keresztyén ébresztők szavával a Krisztus kell hogy szóljon az emberekhez. Ha az ébresztő nem »szokása szerint« megy az Olajfák hegyére, az imádkozásnak, a lelki tusakodásnak és az Isten akaratát kutató elmélkedésnek helyére, akkor nincs joga megfújni a trombitát, mert nem fog bizonyosan zengeni. Amig le nem győzte önmagát, amig nem tanulta meg a lelki élet iskolájában a »mindenben való magatürtetést«, amig »meg nem sanyargatta testét és szolgává nem tette«, amig nem él és nem munkálkodik benne a Krisztus, addig az ébresztő is alvó és álmában beszél. A tövisről nem szednek szőlőt, a bajtorjánról nem szednek fügét; a romlott fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Van gonosz fajzata az ördögnek, amely »ki nem megy, hanemha könyörgés és böjtölés által«. A Krisztus egyházában kell lenni vigyázóknak, virrasztóknak, könyörgőknek és böjtötöknek. Beérhetjük-e azzal, hogy mindezt szellemi értelemben vesszük? A mi Urunk negyven nap és negyven éjjel bőjtölt és megéhezett. A mi Urunk parancsolta, hogy szüntelen imádkozni kell. Nem következik-e ebből, hogy tanítványainak követniük kell az ő példáját? Hogy lelki gyakorlatokat kell végezni, amelyek igénybe veszik a testet is? »Keljetek fel!« Mozogjatok! Ha a lélek felébred és hévül; ha a lelket átjárta a felkelő napnak heve és felüditette a hajnalnak harmata, tétlen maradhat-e a test? Elég-e ha azt mondjuk: Uram, Uram! de nem cselekesszük a mennyei Atyánk akaratját? Ha az alvó felébredt, akkor rendben van a dolog? »Gyümölcseikről ismeritek meg őket.« »Abban dicsőittetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek és legyetek nékem tanítványaim.« »Ez az én parancsolatom, hogy egymást szeressétek, amiképen én szerettelek titeket.« Krisztus lelke szerint való ébredés-e az, amelynek nyomában gyermeki alázatosság helyett lelki gőg, szeretet helyett lelki gyűlölködés, Krisztusban való egység helyett szakadás mutatkozik? Keljetek fel! Keljetek fel! Állj talpra Krisztus éber serege, Krisztusnak lobogója alatt! Ne esküdjetek se Pálra, se Apollosra, mert kicsodák ők? szolgák, akik néktek adattak. íme minden a tiétek, ti pedig Krisztusé, a Krisztus pedig Istené. Ez a nagy lelki, krisztusi ébredés, amely mindeneknek útját a szent hegy felé tereli, amely mindenkit a Krisztus nyájának tagjává avat, amely mindenek fölé helyezi a tűrő, megbocsátó, el- födöző, önfeláldozó szeretetet. Lehetséges-e ilyen ébredés lelki gyakorlatozás nélkül? Elegendő-e, ha egy-egy hatásosan szónokló evangélista néhány napon keresztül fenekestül felforgatja az emberek lelkét? Nem következik-e utána a gyakorlati és okos kérdés: Mit cselekedjünk atyámfiai férfiak? Mit cselekedjünk? Az álomból felserkentünk. Látjuk, hogy az éjszaka elmúlt, a nappal elközelgett. De mit cselekedjünk? Mit válaszol erre a szív mélyéből, a felébresztett lelkek sóvárgásából és élniakarásából fakadó kérdésre az ébresztő? Halljuk, hogy mit mond az emberi lelkek nagy ébresztője, aki nélkül az ébresztők sem cselekedhetnek semmit! Keljetek fel és imádkozzatok! Imádkozzatok! Csak ott, a Gecsemáné kertjében volt ez a parancs kötelező és aktuális? Vájjon a szent iratok nem világosan és félreérthetetlenül követelik-e meg a keresztyénektől az állandó imádkozást? És a tanítványok nem fordulnak-c Űrökhöz azzal a kéréssel, hogy tanítsa meg őket imádkozni? Az imádkozás a keresztyénnek életnyilvánulása. Ezen nem igen lehet vitatkozni. De hol vannak az imádkozó, az állandóan imádkozó keresztyének? És nevezete- tesen a protestantizmusban nem spiritualizál- ták-e annyira az imádkozás lelki gyakorlatát, mig végül nagyrészük abban látja az igaz ke- resztyénséget, hogy »röviden« imádkozik, vagy »titkon« imádkozik, vagy sohasem imádkozik? A »titkos kamrából«, amelyet az Ur gyakorló térnek rendelt, nem lett-e süketnéma-intézel? A templom, amely a próféta és a Krisztus szerint az imádságnak háza, nem lett-e üres? A hely, ahol ketten, vagy hárman együtt vannak az Ur nevében, nem lett-e magárahagyatott? A tudományos gondolkodásra éveken keresztül oktatják, nevelik, szoktatják az embereket. Bármiféle mesterségben el kell sajátítani az elemi dolgokat. A beidegzés, a megszokás, a teljes elsajátítás révén s azok alapján emelked- hetik csak mindenki magasabbra a technikai munkában csakúgy, mint a tudományos munkában. Az embernek legmagasabb funkciója, a vallásosság, az istenesség volna csak kivétel ezen általános szabály alól? Nem. Luther Márton, akire annyiszor hivatkoznak olyanok, akik lelkileg igen-igen távol esnek tőle, a káténak gyermeke maradt és naponta elvégezte a káté alapján a lelkigyakorlatait, s megszívlelte Krisztus parancsát: Imádkozzatok, ö jól tudta, hogy a Krisztussal való közösség, a Krisztusban való élet egyszerűen lehetetlen imádkozás nélkül. Már pedig hogyan lehetne keresztyén élet Krisztus nélkül? Krisztus Gecsemáné-kerti szavaiban az alkalomszerű nem az imádkozásra való felhívás, hanem csupán annak tárgya: imádkozzatok, hog}' kísérteibe ne essetek. Az imádkozás magától értetődő annál, akit Krisztus felébresztett. A Mesternek buzdítása és tanácsa arra vonatkozik, amit abban az órában, amely »a sötétségnek hatalma«, kérniök kell az Atyától, aki örömest és készséggel ád Szentlelket és erőt. Ámde elképzelhető-e, hogy aki nem járt az imádkozás iskolájába, az a válságos és kellő pillanatban tud is imádkozni? Az ember azzal, hogy vízbe esik, megtanult úszni is? A madár azzal, hogy kilökik a fészekből, megtanult röpülni is? Nem istenkisértés-e a reánkbizott és általunk felébresztett lelkeket belelökni a világ EVANGÉLIKUSOK LAP IA
