Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-12-14 / 42. szám
XVÍ. évfolyam. 1930. december 14. 42. sz&m. EVANGÉLIKUSOK LAPJA SzarfcesztAség *s kiadóhivatal: LÉBEIT (Moson ■.) Kiadta : I LUTHER-SZŐVÉTSÉG Alapította : DR. RIFFIY SIMDQR oüsptik. Mealelenlk halanként eovszer. vasárnap.-- ■■ ......................... Előfizetési ár: Egész éne 6 P. 40 mi.. félévre 3 P. S MrkMrtfaért uuiA. 20 Ilii., neivedévre t P. 60 fill., Egy szám 16 (III 'astatakarékoinztári csekkszámla: 1290. NÉMETH KÁROLY esperes. Hirdetési irak megegyezés szerint. Halljátok meg az Űr beszédét. .*) Ige : „A te hited megtartott tégedet“ (Máté ev. IX. 22.) Renán meséli el »Ifjúságom. cimii regényének bevezetésében Is város regéjét, amely szerint ez a város valamikor mindenestől fogva elmerült a tenger mélyébe. De ha vihar jár fölötte, akkor a hullámvölgyekből kibukkannak az elsülyedt város templomtornyainak a csúcsai, ha meg nyugodt a tenger, akkor a harangok kon- gása haitik a mélységből s a parti emberek szent merengéssel hallgatják az elsülyedt város harangjainak sejtelmes, titokzatos zúgását. Ily csodálatos lelkiállapotba merit most minket is ez a szent alkalom, minket, akiket az idő végtelen óceánja ma még a partjain lát, hogy elzúgja nekünk is egy 243 éves múltnak titokzatos mélyéből fölhangzó hősi hitnek hymnusát. Úgy érzem, nem a véletlen találkozása az, hogy hitvallásunk 400 éves fordulójának jubiláris esztendejében mártyrjaink a sírból keltek ki, hogy bizonyságot tegyenek a hit megtartó erejéről. Bizonnyal nem a véletlennek műve az, hogy amikor ennek a jubiláris esztendőnek folyamán át egy érzésben, egy gondolatban, egy közös, szent fogadalomban dobbant és dobban össze Sionunk szívverése, hogy ugyanakkor régi, elsárgult iratok epitáf.uma egy drága sirhoz vezetett,' hogy néma, titoktartó emléktornya alól leikeink elé lépjenek bizonyságtevő nagyjaink s meggyőzzenek arról: ha van hitvallás e földön, amely ily áldozatra képesíti híveit, akkor az a hitvallás az örökké élő Istennek örök időkre szóló égi üzenete, legdrágább ajándéka iidvözülni vágyó gyermekei számára. Azért úgy érzem, nem temetni, hanem emlékezni jöttünk ide és erőt meríteni a hit megtartó erejének sírból kikelt bizonyságain. Emlékezésünk szörnyű viharzást lát, amelyben tombol a féktelenség orkánja, véres tarajt ver a gyűlölet, fájdalmas jajjban sikong az önkény meggyötörtbe >s a lelkek szörnyű látomásában villan a hóhérbárd. A tobzódó indulat tengerébe akkor sülyedt el hitvalló ősök régelmult világa, amely számunkra ma már szinte isme*) Ünnepi beszéd. A Caraffa-vértanuk hamvainak az eperjesi evang. templomban 1930 nov. 12-én történt elhelyezése alkalmából tartott gyászistentiszteleten elmondotta Fábry Viktor evang. lelkész. rétién. Éppen azért, amikor mi késői utódok inég gondolatainkat sem tudjuk behelyezni az emberi önkénynek isteni képmásokat romboló ilyen munkájába, amikor sziveinket is alig-alig tudjuk beleiktatni a hitért való hasonló, ember- fölötti szenvedések viselésébe és a vértanuság vállalásának elgondolásában is megriad, megtorpan még a képzeletünk is, akkor oly jó mi- nékünk látni, mint emelkednek ki a hullámsirből mint glóriázott toronycsúcsok: a Keczerek, a Radvánszkyak, a Zimmermannok, a Palásthyak, a Bertókok, a Feják és a többi mártyrok jnind; akkor oly üdvös uékünk hallani összeszedett és megelevenült csontjaikból felénk hangzó hitvalló szavukat: »Isten ne legyen többé mellettem, ha felismert, üdvözítő hitemben halálig híven meg nem maradók.« S mert megmaradtak a hitben és a szeretetben híven mindhalálig, még pedig a bitófának haláláig, azért az Isten is megmaradt bennük és átalvezette őket a halálból az életbe. Azért nem temetni, hanem erőt meríteni jöttünk ide a hit megtartó erejének örökké élő martyr példáin. Emberi szándék gyökerestől akarta kitépni életük fáját még e múló világ talajából is, de ime az isteni szándék megcselekedte, hogy lelkűk a hit próbatüzéből mint Főnix madár emelkedett ki és szállt az örök élet világába. A gyűlölet törölni akarta még emléküket is, de a kegyeletes szeretet ime kiásta és életre keltette még porladó csontjaikat is. Az idő fatyolával el akarta takarni életük nyomát, de ime az örökkévalóság a mennynek fényporával hintette be e nyomokat, hogy örök szövétnekek gyanánt ragyogjanak. Ha van erő, amely a múltból átszármazik a jelenbe és a jövendőbe, akkor e bizonyságtevő nagyjaink életéből, áldozatából és emlékéből a hit megtartó erejének oly tűzoszlopa csap ki, amely - mint egykor Izrael népét a pusztai vándorlás sivárságán át, — az evangélium, a reformáció népét biztosan elvezeti megerősödő, minden evangélikus lelket a szeretetben átfogó és összeforrasztó hitéletének Kánaánja felé. Ha van oltár, amelyen egyazon hitvallás gyermekei egymást egyszer már kézen fogva, egymásnak őszintén a szemébe nézve, a hithü- ségnek, az egyházszeretetnek és az igazi testvériségnek szívből és lélekből fakadó nagy, közös
