Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-11-23 / 39. szám
308 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1930 két a jócselekedetek gyakorlásától. Mert bizonyos az is, hogy mindig voltak boldogtalanok, akik nem a maguk hibájából keveredtek bajba s akik a maguk erejéből nem birnak zöldágra vergődni. Ha a gyárak, kereskedőcégek, gazdaságok munkásokat bocsátanak el, s redukálják az üzemüket, akkor nem szenvedhet kétséget, hogy nyomorúság támad, s a munkájukat, vele együtt bérüket vesztett emberek éheznek, fáznak, icsa- ládjukkal együtt. Ezen a szomorú tényen isem- mit sem változtat semmiféle elmélkedés ivagy zsörtölődés. Hiába szidjuk a világháborút, Trianont, vagy a kormányt. Ezzel egyetlen .éhezőt sem tartunk jól s egyetlen mezítelent sem ruházunk fel. Hangoztatják és kívánják egyfelől a takarékosságot. Másfelől azt mondják, hogyha iazok, akiknek módjukban áll takarékoskodni, csakugyan összehúzzák magukat, s bár módjukban volna, nem költekeznek, a helyzet még rosszabbodik. Mindakét félnek van igaza. A takarékosság magában véve nem elég, sőt ronthat. Mert a munkaalkalmat és a kereseti lehetőséget csökkenti. Még azt sem lehet mondani, hogy kerüljük a fényűzést, mert részint nehéz megállapítani, hogy hol kezdődik a fényűzés, részint pedig a fényűzés is sok szegény,embernek ád kenyeret. Mit mondjunk tehát? Az az ember, aki eddig évente négy öltözet ruhát és hat pár cipőt csináltatott, holott igen szépen beérhetné évente két öltözettel és három pár icipővel, ha telik neki, csináltasson most is négy öltönyt és hat pár lábbelit, de nem mindent önmagának, hanem két öltözetet és három pár cipőt a szegényeknek. Ha élelemre költhet háromszoriannyit, mint szükséges volna, költse rá, de ne önmagára, hanem adjon enni az éhezőknek. Ez a helyes és keresztyén takarékosság, nem pedig az, amely a takarékosság jeligéje alatt ösz- szehalmozza, s azután esetleg külföldön helyezi el a pénzt. Minden gyülekezetnek kötelessége volna ezekben a nehéz időkben megvizsgálni tagjainak anyagi helyzetét. A keresztyénségnek nem lehetne nagyobb szégyene, mint hogyha ezekben az idődben részvétlenül menne el a nyomorgók mellett. Egyházi evangelizálás. (Folytatás és vége.) Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az Ágostai Hitvallás szerint azt a feladatát, amely szerint az embereknek a Szentleiket közvetíti, az ige tanítása által teljesiti első sorban. Az egyház legbensőbb lényege és a neki adatott kegyelmi erő szerint nem liturgikus, nem áldozó, nem hierarchikus egyház, hanem az ige körül sáfárkodó, az igét tanító egyház. Papi szolgálatát azáltal végzi, hogy az igének hatása alá helyezi az embereket és igy utat tör a Szentiéleknek a szivekbe. Ma divatos szóhasználat szerint az egyház első sorban evangelizáló egyház. A szentségek kiszolgáltatásával is evangélizá- lást végez s cselekmények alakjában hirdeti az isteni ígéreteket, amelyeknek valóságát az isteni mindenhatóság a szentség külső, látható elemeiben adja a hívőknek, akik hiszik, hogy Isten ígéretei igazak és megváltoztathatalanok. A liturgiának minden szépsége, a szertartásoknak minden pompája hiábavaló, ha hiányzik az ige, amely Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére. Az egyház azért van, hogy tanítsa az igét s igy nyisson utat a vigasztaló, megelevenítő, kormányzó és oltalmazó Szentiéleknek. Meghalt, vagy gutaütött egyház az, amelyik az igét nem tanítja, amelyik más eszközöket használ, hogy embereket nyerjen meg önmagának. Lázas tevékenységet fejt ki, csak az igéről feledkezik meg. »Az a neved, hogy élsz, de holt vagy. Vigyázz és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak«. Minden gyülekezet kell, hogy az evangélizálásnak gyújtópontja, hadműveleti bázisa legyen abban a faluban, vagy városban, ahol él. Az egyházi hivatal az Ág. Hitv. szerint nem egyházkormányzati, egyházképviseleti, vagy egyházközigazgatási szerv. Az egyházi hivatal az az institúció, az a hivatal, amely az ige tanításával és a szentségek adminisztrálásával teljesíti szolgálatát. A lelkész az Ág. Hitv. szer int az evangéliom tanítója, evan- gélizátor. Különös, hogy az Ág. Hitv. nem szól az egyházi hivatal lelkipásztori szolgálatáról. A lelkipásztorkodás, a lelkek gondozása azért nincs említve a Hitvallásban, mert tulajdonképen minden egyháztag, minden keresztyén ember »őrizője az ő atyjafiának«; a speciális egyházi hivatal az evangélizálás és a szentségek kiszolgáltatása. A lelkipásztorkodás a hitnek s a Szentléleknek közvetítése. Ahol az evangélio- mot tanítják és a szentségeket kiszolgáltatják, vagyis ahol a Szentlélek számára utat nyitnak a szivekbe, ott a Szentlélek gondoskodik pásztorokról, olyan hívekről s lelkészekről, akik megtermik a felebaráíi szeretetnek gyümölcsei Ha a Szentlélek megtölti a sziveket, a föld megtenni gyümölcsét. Igen sok u. n. belmissziói tervezésnek, akarásnak, szervezkedésnek azért kell korai sírba szállni, vagy élet-halál közt sínylődni, mert hiányzik az evangélizációs alap, nincs meg az igének hűséges és bőséges tanítása, alkalmatos és alkalmatlan időben való hirdetése. »Hirdesd az igét, állj elő vele!« Talán csalódom — s bár csalódnám ! — de mintha itt-ott a szegénységünk proklamálását látnák abban, ha azt mondjuk, hogy egyházunk az ige egyháza; mintha itt-ott egynémelyek lekicsinylőnek tartanák a lekésznek »prédikátor« elnevezését. Ha igy volna, jó lesz mielőbb másként gondolkodni. Mert az egyháznak próbaköve éppen az, hogy mennyire becsüli az igét, mennyire értékeli az ige erejét. Jaj annak az
