Evangélikusok lapja, 1930 (16. évfolyam, 1-43. szám)
1930-11-02 / 36. szám
• * l ■* “ ' *1 ti ÍJ '■*•' fUtiiti.nv 282. Evangélikusok lapja _________ i9ió. a mikor kultuszminiszter ur »több helyen közsé(gji jellegű iskolába akarta összevonni a különböző felekezetű tanulókat. Na,giy tiltakozást váltott ki átirata az érdekelt .gyülekezetekben és nieimi egy helyen — bármi áldozatok árán is —, az iskola további fenntartása mellett foglaltak állást. És hogy a felekezeti iskolák megszüntetésének ki- sérlete érthető aggodalmat okozott, az korunkban talán legjobban megérthető. Nem érzem magámat hivatva ezen »isfcolatipus megvédésére!, azt illetékesebbek ismételten Is megtették már éís meg fogják tenni a jövőben is. De mint evangélikus tanítót aggodalommal vtölt el, hogy ezt a kérdést éppen evangélikus tanító, — hogy úgy mondjam mi evangélikus tanítók feszegetjük, akiknek pedig e terv megvalósításával csak veszteségünk lehet. Mi evangélikusok még a testvér református egyházzal szemben ,is kisebbségben vagyunk. Ha ift-ott egyik-másik helyen: többségünknél fogva mi lennénk ,is a szives vendéglátó házigazda, egyetemes viszonylatunkban »ez nem jöhet számításba. Súlyosan, »ráfizetnénk az üzletre, Hitőseink drága örökét hűtlen sáfárok módjára dobnók prédául a lépten-nyomon tapasztalható kihasználásnak. Mar ,pedig ezt nemi kívánhatja tőlünk semmiféle állami érdiek és hitünk megtagadását, árubabocsátását jelenti, ha magunk kínáljuk. Elképzelhetetlen abszurdum lenne az is, ha pl. egy községben, ahol feles az arány, az I—III. osztály — mondjuk — rom. katholikus, a IV—VI. osztály »református jellegű legyen. Mindenik osztályba »felekezeti különbség nélkül járnának a gyermekek s a javaslat szerint pusztán a valláserkölcsi,oktatást végezné az illetékes hitfelekezet »tanítója vagy lelkésze. Egy ilyen házasságból »született ideálisan osz- tottá lett 6 tanerős iskola kevésbé volna alkalmas arra, hogy a nép széles rétegei több kultúrát kapjanak. Dzsungel be tévednőnk, ahol a kivezető ut megtalálása nélkül pusztulnánk el. Egyébként is az iskolai eredmény nem mindig az osztottságától, hanem — és első sorban — a tanítótól függ. Reformáció hetét üljük. Ilyenkor különösképpen melegség tölt el bennünket, bogy a Krisztusi igazságok hirdetői, tanítói lehetünk. De ilyenkor mindig; jobban érezzük és látjuk az ős ellenséget is. Résen kell lennünk. »A vallásos érzésű, egyházát szerető tanító mindig szem előtt tartja, hogy emelkedett gondolkodású, hazafias és emelkedett valltásos, 'egyházukat híven szerető, érette tettekre, áldozatokra buzduló emberek nevelése a szent feladata«. Ez az igazi meggyőződés alapja egész iskolai munkánknak. Ezt a munkát azonban csak a felekezeti iskolában érhetjük »el, ahol minden tárgyat e szent cél szolgálatába .állíthatunk. Mert Varga kartárs »ur álláspontjával szemben igenis van evangélikus számtan, földrajz, történelem, olvasás, mint ahogy van rám. katholikus is. Sőt van evangélikus írás, fogalmazás, beszéld- és értelemjgyakorlatok is. És főként ez az, amit félteni kell. Az 1920. évben az egyetemes egyház által kiadott »Útmutatás« a vallásosságnak lés az evangélikus öntudatnak a magyarhoni evangélikus egyház »elemi iskoláiban való ápolására az állami tanterv keretén belül c. értékes füzetke erről 'bővebben szól. E nélkül a munka nélkül nem nevelhetünk hiit- buzgió egyháztagokat s így jó hazafit sem. De ezt a munkát csak felekezeti iskolában végezhetjük. i Még csak egyet említek. A tanitói továbbképzést szolgáló értékes és tanulságos pedagógiai szemináriumi előadások1, lösszejövetelek alkalmával ismételten tapasztalhattam, hogy állami iskolákban tanulás előtt és után a róm. katholikus hit szerint imádkoznak a gyermekek. Igaz, hogy többségben vannak. Az arány körülbelül u. a. mint Mogyoródon, ahol a négy tanerős r. k. iskolánál — cikkíró szerint — egy tanerőre 112 tanuló jut, míg az osztatlan ev. iskola 29 tanulót számlál. De még sincs igaza annak az állami iskolának. Egyre jó. Eszünkbe juttatja, int, figyelmeztet, hogy »az ős ellenség most is üldöz mégi«. Úgy velem tehát sokkal jobb, ha egy osztatlan iskolába járó 29 evangélikus tanuló Luther képét látja a falom és ha talán halkabb hangon iis »Erős vár a mii Istenünk«^ énekli, mintsem lerősitő regiszter lennie a pápai himnusz éneklésénél. , És végül nem állhatja meg helyét az az egyébként is meglepő beállítás sieim, hogy »e csonka hazában egyenesen bűn a gyermekeket vallás szerint elkülöníteni, mert ezzel már az ifjú gyermeki lélekben a felekezeti széthúzást szítjuk tudatosan«. És itt hivatkozik a cikkíró a felekezeti ünnepekre, »illetve az azok miatti szünnapokra s ezt, mint a felékezeti gyűlölködés csiráját említi. ,Teg|yük fel, hogy a felvetett terv megvalósul. Elképzelhetővé, hogy a róm. kath. egyház lemondtünnepjeiről, vagy fordítva; vanne nekünk szükségünk a sokhelyen 20—25 nap (évente) ünnepnélküli munkaszünetre ? De ha ezt mind1 sikerülne áthidalni, nem-e hang- zanánaik el a cikkben említett épületes megj egyzések, ha pl. azt mondaná a tanító, holnap csak a protestánsok jönnek iskolába, miért a róm. katholikusoknak ünnepük van? Vagy a r. kath. vallásuak templomba mennek, de az evangélikusok ne csavarogjanak, ha nem, is kell iskolába jönniök, hanem segítsenek dolgozni szüleiknek, kapáljanak, szántsanak. Ez valóban a magyar nemzet rákfenéje lenne, amely a több kultúra helyett a pusztuláshoz vezetne. Sok tanitói probléma .van. Tervezzünk, gondolkozzunk, munkálkodjunk, hisz ezzel tartozunk egyházunknak, hazánknak. De őseink örökét hagyjuk meg, gyarapitsuk, gazdagítsuk! Keressünk minden kapcsolatot a felekezetek között, de az evangélikus iskola maradjon messzevilá- gitó fáklya. Az evangélikus gyermeknek Luther mondja: »a káté ;és írás ismeretében nőttök fd
