Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-02-24 / 8. szám
60. Evangélikusok lapja íwt. Vasárnapi Iskolai Szövetségi lapja, A Fecske, február 1-i számában ezt írja: «Igaz, hogy sok lelkésznek el kellett hagyni az országot, de nem azért, mert r. kath. volt, hanem mivel nem akart mexikói állampolgár lenni; megtörént ez ref. magyar lelkésszel is. Hogy mennyire nem függ ez össze a vallásüldözéssel, a kővetkezőkből látható: Röviddel Calies elnök visszalépése előtt a mexikói evangéliumi egyházak vezetői felkeresték őt s kérdezték, hogy az evangéliumi keresztyénség jövőjének kilátásairól mit gondol. Erre azt válaszolta: Én feltörtem az ugart, meghúztam a barázdákat, az önök dolga, hogy vessék a maglót. Azután létrejött egy szervezet, az Evangél umi Egyházak Nemzeti Tanácsa, melyben a különböző egyházak vezetői, mexikói idegen misszionáriusok is, a közös ügy érdekében támogatják egymást... Mindez tehát nem olyan színben tünteti fel a viszonyokat, mintha vallásüldözés folyna. Inkább azt lehet látni, hopy a Bibliának megnyílik sok lehetőség az érvényesülésre.» * A pápai államnak kicsinyített mértékben való helyreállítását sokféleképen lehet kommentálni. Úgy is, ahogyan Vass József miniszter tette, akinek véleménye szerint a pápának nemzetek fölött álló szuverénitását ez a tény semmivel sem! tette kétségbevonhatatlanabbá, mint amilyen volt eddig. A Habsburg uralkodóház idején ugyan ilyen kijelentést nemi mert volna megkockáztatni egy m. kir. miniszter, de hát ez más lapra tartozik. Tehát a római pápai állam felállítása :nem azért volt szükséges, hogy kétségtelenné tegye a pápa szuverenitásának a magyar királyság szuverenitása felett állását. Jó. Ezt látjuk és tapasztaljuk. A pápa magasabban szuverén, mint a magyar korona és nemzet. Sejtettük, hogy ilyen alapon kormányoztatunk. De ha a pápának nem volt szüksége a közel het- venesztendős függő kérdésnek rendezésére, akkor józan ésszel csak arra következtethetünk, hogy Mussol ninak volt rá szüksége. S akkor az egész ügy Mussol n'nak kétségbevonhatatlan diplomáciai sikere. Mert a fascizmus szövetségesévé tette azt a szuverént, aki minden nemzetek, királyok, császárok ura (akárcsak a kínai császár, vagy a tatár kán, vagy Al’ah egyetlen prófétája Mohamed) S minthogy Róma ugyan örök város, de minden más múlandó ezen a világon, feltételezhető, hogy a fascizmus is múlandó. Mi lesz a fascizmus után? Ez az egyik kérdés. A másik: mi lesz a blbomoki kollégiummal? Eddig az olaszok voltak túlnyomó többségben. S a világon nem csupa magyar miniszterek vannak. Akadnak olyanok is, akik szeretnének az olasz politika mellett egy kis saját nemzeti politikát is belekeverni a páp i szuverenitásba. S azok a gerincesebb és öntudatosabb államférfiak a nemzeti érzésű klérusukkal együtt megkövetel k majd, hogy a bíborosok közt arányosan képviselethez jusson a magjuk népe is, nehogy a római egyház nemzetközi szervezete olasz imperialista célok szolgálatában álljon. A pápaság kockázatos játékba fogott. Igen ügyesnek kell lennie, ha Mussolini karmaiból ki tud szabadulni. Szerencséjére a magyar katolikusokra a Vatikán minden körülmények között feltétlenül számíthat Az ébredés útja. Irta: Gáncs Aladár. Kevés mondás van, melyet a theologfus években úgy megjegyeztem volna, mint a következő: «Pred'ge Christum, damit Ihn habest; bis du Ihn predigen kannst, denn du schon hast.» Úgy emlékszem, Achaelis mondása. Ebben a mondásban benne van egy célját tévesztett s zátonyra futott hajónak recsegése és ropogása. Azt is mondhatnám, hogy az alvó keresztyénség altató dala, — de mindenesetre a XIX. század német keres ztyé nségjének szignaturája. Értem ez alatt azt a német keresztyénséget, melynek hatása alatt a mi magyar evangélikus egyházunk állott. S épen ezért benne érzem ebben a mondásban szignaturáját a miénknek is. Anni magát a megállapiiást illeti, én azt nagyon őszintének, jóindulatból fakadónak elismerni kész vagyok, de nagy, kínos hiányok takaróját s egyben felfedőjét látom benne. A legjobbat nyújtja, ami a bátor biblikus megoldások keretein kívül s azok mellőzésével nyújtható. De ép ebben van ítélete. Egész természetesnek találja, hogy a kezdő lelkész rálép a szószékre anélkül, hogy ő maga átment volna a Krisztus elfogadásának, összetörő, Uj életbe vivő élményein. Tudja, hogy Krisztus idegen neki. S miost ahelyett, hogy azt ajánlaná: «Állj meg, egy lépést se tovább! így nem szolgálhatsz! Fogadd1 el magad számára Urnák és Királynak Öt, — akinek nevében szolgálni akarsz!» — ehelyett egy látszólag kényelmes, talán pszikbológikus, talán pedagógikus, de teljesen bibliaellenes utat ajánl: Predige Christum, damit Ihn habest... Meg vagyok győződve, hogy Luther ezt sohasem1 mondta volna, s ma is tiltakoznék az ilyen megalkuvásra késztető, csak a kenyérkereset biztosítását tekintő megoldás ellen. Pál sem szólt igy Timót- heushoz soha: Prédikáld a Krisztust, hogy birtokba vehesd, miig majd prédikálni tudod, mert már birtokodban van! És Jézus??!! Amaz azt mondta: A szív teljességéből szól a száj. — Emez igy szólt: «Aki énbennem hisz, élővíznek folyamai ömlenek annak belsejéből.» A dolognak súlyosabb oldala az, hogy ugyanez a recept kivetődött, prolongáltatott, az egész egyházi életre s az, amit ott talált az ember, nem volt más, mint ugyanennek a formulának széles vetülete. S ez nem1 is lehetett máskép! Mit mondtak? Amint a lelkésznél az az ut, hogy csak prédikálván prédikálja sl Krisztust;
