Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-02-24 / 8. szám
1*29. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 61. míg egyszer majd csak beprédikálja magának, — akképen a gyülekezetbe is úgy akarták bele- rédikálni Krisztust, anélkül, hogy az ébredés és atározott elfogadás tűzén keresztül vitték volna a lelkeket. Pedig itt nem lehet folyton gummital- pas cipőkben, s lábujjhegven járni. Jól mondja Spurgeon, hogy Ádám oldalából Éva teremtéséhez ki lehetett venni a csontot az ó alvása közben, de senki nem fogja elhagyni bűneit s megragadni üdvösségét ha előbb alaposan fel nem ébred. Az ébresztést lehet tapintatosan és durvább módon munkálni, de becsempészni a Krisztust senkibe nem lehet. Az evangélium a régi élet összetörését jelenti s vagy nem dőlnek le a régi falak soha, vagy pedig az illetőnek fel kell ébredni a robajtól A keresztyénség nagy lesiklása a következő tévedésből származott: Az emberekkel úgy kell bánni, mintha a legjobb keresztyének lennének, mintha Krisztus máris bennük lenne. Ezt még inkább elbírják, mint annak a feltárását, hogy semmi közük Krisztushoz, mig személyes életátadással öt el nem fogadják. Ma már el lehet mondani, hogy ez tévedés volt. Heinrichs egy nagyon merész, de szerintem roppant nagyjelentőségű megállapítást tesz. Nem kisebb dologról van itt szó, mint a Wichem nyomán s nem egészen az ö szellemében folytatott egyházias belmisszió csődjéről. Ennek az irányzatnak ez volt a jelszava: Az embereket úgy kell tekinteni, mint kész keresztyéneket s fel kell egyszerűen világosítani őket, hogy nekik van szükségük erre is, arra is, ami a belterjes kegyes életnél természetes. És mi történt? Az emberek nem ismertek rá a maguk lelki szükségleteire abban, amit nyújtottak nékik. Elidegenedtek a templomoktól, vallásos összejövetelektől, belmissziótól s valósággal untatta őket minden kínálat. Ugyanekkor a másik irányzat nem félt a lelkek ébresztésének kockázatától. És mi történt? Az emberek ott a magukéra ismertek sokkal komolyabb, igénytel jesebb s «untatóbb» dolgokban. S ezzel a közösségekbe tolódott át Németországban a keresztyénségnek s Isten országa munkájának súlypontja is. Meg lehet figyelni, hogy az összes nagy teljesítmények hatalmas keresztyén személyiségek közvetve, vagy közvetlenül ott termelődtek, ahol az evangélizáció elvét, mint gyülekezet- épitó elvet fogadták. Még azok az intézmények is, melyek a hivatalos egyház kereteiben lassacskán missziói erők gyümölcscképen létrejöttek, titkos tápláltatásukat a közösségekből nyerték s azok is, akik a hivatalos egyházban áldot- tabb működést fejtettek ki a Predige Christum elve alapján sohasem lettek volna azzá, amivé lehettek. Miért hát mégis a vonakodás? Mikor ezer és ezer jel: egyik oldalon az útfélre hullott mag meddősége, s másik oldalon a százszoros termés bizonyítja, hogy hol van az élet forrása! Az ébredés csak akkor áll be, mikor a bűntudat a megmentésre való szorultság személyes élményévé lesz a léleknek. Bűntudat pedig kétféleképen jön létre. Először azzal, hogy hirdet- tetik a törvény: Istennek teljes igénye. Másodszor azzal, amit egy angol igehirdető — leckét adván fiatal prókátoroknak — eképp fogalmazott meg: «Tanítsátok az emberi természet romlottságát!» Figyeljük meg igehirdetésünk tónusát, mily kévéssé van benne képviselve ez a kettős hang! Vannak, akik a törvényt, ítéletet s az ember elveszett voltát sohasem prédikálják. Pedig törvény nélkül nincs evaugiliom. Azért a törvény a Krisztushoz vezető mester. Úgy látszik, Luther magyarázata a Hiszekegy második ágazatáról nem bírt elég kötelező erővel abban az irányban, hogy mi az embereknek el veszettségükről bizonyságot tegy ünk. Mily világosan van ott kimondva, hogy' a váltság az elveszett és elkár- hozott embernek szól. Erre kell ébreszteni az ébresztő igehirdetésnek. Arra kell kényszerítenie, hogy önmagam felett pálcát törjek, s magamat teljesen Isten Igéjének ítélete alá helyezzem. Mert miből kell ébrednem? A kijelentés nélküli, emberi talajra épített vallásos gondolatvilágból, az elméleti kc- resztyénségból, a saját mértékem szerinti kegyességből, az Írástudók és farizeusok igazságából, amelyen belül senki nem mehet be a mennyek országába, tehát a hamis keresztyén- ségböl, az. önteltségből, a magamnak való élésből. (Folytatjuk.) I Böjt 3. vasárnapi evangéliom (Luk. 11, 14-23.) Március 3. Jézus néma ördögöt üz ki. Jézus escdatételeinek hitelessége mellett erős bizonyíték az, hogy azoknak megtörténtét ellenségei sem vonják kétségbe, hanem kénytelenek arra szorítkozni, hogy az ördögök fejedelmével való cimboraságnak tulajdonítják. Magát a tényt, hogy' a némát megszólaltatta, elismerik. Viszont magának Jézusnak szájából halljuk, hogy Izraelben nem ó az egyetlen, aki ördögöket űz. Magában véve a gyógyítási csoda sem Jézus, sem ellenségei szerint nem bizonyítéka Jézus messiási méltóságának és tisztének; mert mások is tesznek csodákat, s az ördög segítségével is lehet csodát tenni. De leckénkben mégis arra fekteti Jézus a fősúlyt, hogy ő nem Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével tesz csodát. A dolog másik részét, hogy t. i. mások is űznek ki ördögöket, azzal a szóval intézi el: Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem takar, té- kozol. Semleges álláspontra, Jézussal vonatkozásban, senki sem helyezkedhetik. Vagyis nem
