Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-02-10 / 6. szám
1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 45. A Luther Társaság decemberi budapesti estélye. A Luther Társaság! december 17-én az Ollói úti teremben magias színvonalú és fényes sikerű estélyt tartott. Ezen estélynek egyik kiemelkedő pontja volt Szontágh Tamás és Mágőcsy-Dietz Sándor új tiszteleti tagok üdvözlése, s a díszoklevél átnyújtása. Az ülést Kapi Béla püspök, egyházi elnök nyitotta meg, s megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Luther Társaság nem csupán az elme kultúrájára, hanem a szív kultúrájára törekszik, mert az emberiség boldogsága a szivek nemességén alapszik. Ezt a célt szolgálja a Luther Társaság, amidőn kiadványaiban a vallásos ismeretek terjesztése mellett nagy gondot fordít arra, hogy az evangélikus közönségnek lelkét és szivét művelje és minden nemes mag befogadására fogékonnyá tegye. Beszéde további fonalán megemlékezett az új tiszteleti taglókról, Szontágh Tamásról és Alágócsy-Dietz Sándorról, akiknek egész élete pályája és életmunkája a legnemesebb eszmények szolgálatában állt és e szolgálatban ők soha el nem csüggedtek. [ I i !■'■’! í Szontágh Tamás és Mágócsy-Dietz Sándor tiszteletére az egész jelenlévő közönség felállott és az elnök szavait lelkes éljenzéssel fogadta. A két ünnepelt megihatott szavakkal mondott köszönetét a Luther Társaságnak s tett újólag Ígéretet a további munkálkodásra, amig Isten őket erővel és egészséggel segíti. Ez ünnepi rész után D. Kovács Sándor olvasta fel: A haladás törvénye a keresztyénség történetében cimü dolgozatát, amelynek fejtegetéseit a közönség nagy figyelemmel hallgatta. Mivel a dolgozat az Ösvényben egész terjedelmében megjelenik, és külön lenyomatban is kapható lesz, tartalmának ismertetését mellőzzük. Következő pont Maróthy Jenőnek, a feltűnt fényes tehetségű Írónak «Ki hozza a karácsonyfát?» cimű rajza volt, amely egy nógrádi gyülekezetnek és parókhiiának karácsony esti hangulatát színes elevenséggel és megható humorral érzékitette meg. Végiül Au er Kató énekművésznő én ekelt régi magyar karácsonyi énekeket és Bachnak egy fenomenális szépségű szerzeményét. A művésznő előadását hálás tapssal köszönte meg a közönség, s az elismerés nem csupán neki szólt, hanem a jelenlévő tanító járnak R. Béres Mimi úrnőnek, az operaház volt tagjának is. Az estélyen előkelő közönség! vett részt. Ott voltak a budapesti egyházi életnek és tudományos világnak képviselői, többiek közt báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő, D. Raffay Sándor és Kiss István püspökök, dr. Ze- lenka Lajos kerületi felügyelő, d'r. Haberern Pál egyetemi tanár, közfelügyelő, Sárkány Jenő és Raics Károly altábomagyok, dr. Scholtz Oszkár, a budapesti egyházak elnökségei, az iskolák képviselete, s több tudományos társulat A Szon- táglh-család képviseletében Dr. Szontágh Sándor. A Társaságot s az új tiszteleti tagokat melegen üdvözölték Dr. Sztranyavszky Sándor államtitkár, B. Kaas Albert, Dr. Rásó Lajos, Dr. Szontágh Félix, Dr. Szontágh Antal, Dr. Eöt- tevényi Olivér, Glück Frigyes stb. Jegyzetek. A hírrovatban az olvasó hosszabb tudósítást talál a magyarbólyi gyülekezetről. Felhívom reá a szives figyelmet, mert a helyzetkép igen jól mutatja, hogy lelkészeink egy része olyan óriási munka elé van állítva, amelyet a mostani, lelkileg nyugtalan időkben elvégezni a legnagyobb készség és erőfeszítés mellett is képtelen. Két nyelven, négy gyülekezetben (688, 472, 540 és 100 hivővei) és szórványokban (100 hivővei) kell dolgoznia egymagának. A baptisták terjeszkednek. Milyen nagy veszedelmek csiráját rejti magában az egyházi köztudatnak az a primitiv atomizáltsága, amely a saját gyülekezetén túl nem (sokszor még azon belül sem) érzi magát felelősnek. Az egyházi sajtó, a templomi szószék s egyesületi előadások révén egy részletes adatokon alapuló felvilágosító munkát és propagandát kellene megindítani. Sajnos, évek óta hiába sürgetjük az egyházi statisztikát, nem történik semmi, még a kérdőiveket sem küldték széjjel. Siralmas tehetetlenséggel vagyunk kénytelenek értekezleteinken, gyűléseinken, a szórványgondozás, a belmisszió eszközeiről és módjairól tartott elméleti fejtegetésekre szorítkozni minden kilátás nélkül arra, hogy az átfogó, beható és rendszeres, tehát eredményes munkának lehetőségei kiaknáztatnának. A helyzet az, hogy sem a nagy gyülekezetek, az u. n. tömegegyházak, sem a kicsiny' gyülekezetek és szórványok nincsenek ellátva lelkészekkel, missziói lelkészekkel és egyházi munkásokkal. A Gyámintézet volna az az egyházi szerv, amely ásóval-kapával lazíthatná a keményre taposott talajt és felrázhatná az alvó lelkiismiereteket. Vajha mielőbb tudatára ébrednénk annak, hogy a gyülekezetek nemcsak minden jognak forrásai egyházunkban, hanem egyúttal azoknak lelki életétől függ egyházunk virulása avagy pusztulása is. * Eezzel, a pár éve elhalt német egyházi férfin azt irta: «Kis emberek akarunk maradni s az apró dolgokban akarjuk munkánkat végezni, hogy el ne vesszünk a nagy dolgokban. Az