Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-02-10 / 6. szám
46. EVANGÉLIKUSOK LAPJA im apró munkában tanúsított teljes és állhatatos hűség; úri erény.» Érezzük, tudjuk, hogy igaza van. Azt is tudjuk, hogy sok-sok' lelkészünk, felügyelőnk, tanítónk, gondnokunk nincs hiijjával tnnek az úri erénynek. De attól tartok, hogy általában véve ez az aprólékos, amiellett annyira nélkülözhetetlen munka mégsem részesül az egyházi közvélemény előtt abban a méltánylásban és érdeklődésben, amelyet megérdemel. Egyházjogi és egyházszervezeti kérdések nagy port szoktak felkavarni, s látjuk, amint felvonulnak a porondra a fényesvértiezetü daliák; ellenben amikor szorgos, aprólékos munkává! a koraliok új szigeteket és szirtieket építenek, amelyeken hajótörést szenvedhet egyházunk, mintha azt vennénk észre, hogy a «minima non curat praetor» elve az irányadó. Az apró dolgok elvégzéséhez sok ember kell, akik lelki nagyság; mellett mint kisemberek készek élni. Missziói heroizmus kívántatik meg lelkészeinktől, egyházi munkásainktól, de missziói elhivatás tudata s a missziói munkára való berendezkedés egész egyházunktól is. «Az aratni való sok, de: a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.» Azok a néhány száz tagot is számláló gyülekezetek, amelyekben se lelkész, se tanító, sémi igehirdetés, sem közös istentisztelet nincs; azok a több ezer lelket számláló gyülekezetek, amelyeket egy vagy két lelkész tömegszerül eg kénytelen kezelni, azt mutatják, hogy nem ismertük fel az idők jeleit, vagy ha felismertük, nem vagyunk hajlandók levonni a következményeket, vagy ha le akarnánk is vonni, nemi áll módunkban. Ez az utóbbi eset is gyakori. Mert vannak babiloni falaink, amelyeket le kell rombolnunk, mint akadályokat. 8 Böjt 1. vasárnapi evangélium (ML 4, 1-11.) Február 17. Jézus a sátántól kísértetik. Jézus csatlakozott a Keresztelő János által megindított vallásos ébredéshez, amikor a Jordánban megkeresztelkedett. De azonnal elvált a mozgalomtól. A Lélek indítását követve tovább ment a pusztába; félrevonult ahová nem hallatszott el a János körül tolongó nép zsivaja. Olvassuk Jézusról, hogy máskor is keresett magános helyieket, hogy imádkozzék. Most nem a mennyei Atyával fog: találkozni. Az ördög lép elébe. Miután Keresztelő János megkeresztelte; miután egy égi hang az Atya szeretettről biztosította; miután a Lélek megragadta: a látható és láthatatlan jó erőkkel övezetten szembekerül azzal a gonosszal, aki nem a testből avagy a világból, hanem, a saját láthatatlan birodalmából jő a szentnek és igaznak megejtésére. Jézus kész volt minden igazságot betölteni (Mt. 3, 15); a bűnös világban az igazság betöltése felidézi a harcot. Aki a bűnt lábai alá akarja tiporni, legyen készen arra is, hogy a bűn fejedelme megostromolja. Nem tudjuk, hogy a személyiségnek miben áll a lényege. Az, aki a pusztában megkísértette, személyiség volt. Tévednek, akik ezt az eseményt azzal iparkodnak ésszel megérthetővé tenni, hogy a háromszoros kisértést Jézus belső tusakodásával magyarázzák, mintha Jézus maga keresett volna bizonyítékokat megváltói tudatának megjerősitésére, avagy módokat hatalmának kipróbálására. Amiből az következnék, hogy a szentirásbeli idéeztekkel Jézus önmagát győzte le. Nem így áll a dolog. Az ördög Jézuson kívül állt. De ravaszul kiszemelte azt a pontot, amelyen Jézust a siker legbiztosabb reményével támadhatta meg. Kétszer hivatkozik az ördög arra, hogy Jézus Isten fia. Valóban, ez volt Jézus öntudatának, hivatásérzetének és tanításának gyújtópontja. Ha itt elbukik, soha többé fel nem kel. Harmadszor már nem az istenim- ságba fogódzik az ördög, hanem a hatalomvágyba*. Mindaháromszor csúfot vallott. Isten az ő fiát táplálja, de nem csupán kenyérrel, s a testi éhség nem jelenti az Atya gondviselésének megszűntét. Isten az ő fiát megőrzi a veszedelmekben, de a fiú nem provokálhatja ennek az őrző szeretetnek megnyilatkozását. A hatalom azé, akinek felülről adatik, s ez a hatalom is szolgálatra kötelez. A támadás, a kísértés, kívülről jött; kívülről kereste a kapcsolatokat Jézus leikével. S amikor Jézus győzött, elhagyta őt az ördög, de megmaradt ördögnek (Luk 4, 13). S íme angyalok jövőnek hozzá és szolgálnak vala néki. Az ördöggel tehát egyedül harcolt Jézus. Amiint egyedül állott a megdicsőülés hegyén is (Mt 17, 8). Legsúlyosabb harcainkat egyedül kell végigküzdenünk, a pusztában? Nemi. Jézus meg- kisértetése hasonló volt a mienkhez (Zsid. 4, 15), de nem azonos. Mi mellettünk ott van az élő Ur, aki támogat. S ha mi elbukunk a kisértésekben, van aki felemel bennünket. Ebben a történetben ez a vigasztaló és felemelő: a győző Jézus mi értünk is harcolt és győzött. A pusztában és a Golgotán.
