Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-12-01 / 45. szám
1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 357. hoz, minél teljesebb mértékben tölti be legfőbb lényegihivatását. f) Az egvházkomványzás és közigazgatás körüli munkákat is tervszerűen úgy kell alakítanunk, hogy az minél jobban szolgálja a fófel- a da tot, alkalmakat készítsen, utakat nyisson, erőket szabadítson fel az egy szükséges dolog körüli szolgálatra. g) Végül kétségtelen, hogy amikor egyházunk belső megújulásáról van szó, különös jelentőség illeti meg azt az egész világon levő ágostai hitvallású evangélikus egyházak egymáshoz közeiebbhozatalára irányuló munkát is, rrrely- lyd ezen a ^taggyűlésen foglalkozunk. Ez egyfelől befelé kimayiti és megszilárdítia a lutheri kereszt yé-nség egytetemes közösségét, nemcsak az erőseket emelve magasabbra, hanem a gyengéket is .erősítve, — amiről nekem mint egy kis szórványegyház képviselőjének csak a legmelegebb hála hangján lehet megemlékeznem, — másfelől a jelenkor zavarai és küzdelmei közepette Ieghathatósabban képviseli és szolgálja egyházunk világraszóló lelki hivatását Befejezés. Mindezen munkánkban ne a saját emberi érdekünk legyen az irányadó, hanem egyes* egyedül Isten akarata. Az Ö szolgálatában nagydolgok ra vállalkozni, ha hivatást és erőt ad hozzá, — de egyébként a legkisebb dolgokban is a legnagvobö hűséget tanúsítani, — ez is hozzátartozik lutheri szellem bélyegéhez. Nem önkényesen kigondolt, a világnak imponálni akaró fényes nagytettekkel, hanem az egész világon élő hívók ezreinek és millióinak évről évre, naponként megújuló, imádkozó és munkálkodó hűségével teljesül egyházunk belső megújulásinak szolgálatiban legkiváltkép az a munka, melyről hisszük és reméljük, hogy nem hiábavaló az Urban. így nem is várunk fényes diadalokat, sem földi menyországot, hanem elszántan készek vagyunk arra, hogy a legsúlyosabb megpróbáltatásokban is megőrizzük a hűséget, a reménységben megelégedvén azzal, ha egyszer majdan az Urnák egyházunk felől váló ítélete az leszen: 0, ami tőle telt, megtette. Márk. ev. 14, 8. Jegyzetek. A kántortanitói fizetések! Egy régi sérelme nemcsak a kántortanitóknak, hanem a gyülekezeteknek és egyházunknak is. Ma már ott tartunk, hogy az osztálytanítóknak több a fizetése, mint a kántortanitóknak. Az értékegységek átszámítási kulcsa annak idején általánosságban megfelelő volt, de ma már abszolúte helyt nem álló. Eddig azt kívántuk, hogy a kántori fizetés ne számíttassák be a tanítói fizetésbe, mert igazságtalan dolog az, hogy a tanítótól ingyen kívánjanak külön munkateljesítményt Ma már ez az igazságtalanság is eltörpül amellett, hogy a kántortanitó ráfizet a kántoroskodására. Kevesebb a fizetése, mintha nem volna kántor. Nem hihetem, hogy a kultuszminiszter éber lelkiismerete üyen nyilvánvaló igazságtalanságot sokáig eltűrjön. A kántortanitói javadalmak körül a méltánytalanság annyira szembeötlő, hogy kénytelenek vagyaink ezt a dolgot különböző mellék- gondolatokkal és a legmélyebb gyanakvással nézni. A kultuszminiszter újabb iskolapolitikája súlyos aggodalmakat kelthet mindenkiben, aíci nyitott szemmel nézi és mérlegeli a miniszter intézkedéseit és intézkedéstől való huzódozásait. • A kikészek anyagi helyzete is egyre kedvezőtlenebbre fordul. A lelkészek a korpótlék 50 százalékos valorizációjával és a helyi javadalom betudásával igen solcat vesztettek, a termények árának nagy zuhanása következtében — ha családos emberek — szinte a nyomorúságba sodortattak bele. Állam és társadalom fokozott igényeket táplál velők szemben, az egyház is egyre magasabb követelményeket állít fel, ami mind helves és szép dolog, de valakinek gondolnia kellene arra is, hogy a nvugdijjáruíékokkal és gyermekneveltetési költségekkel agyonterhelt, javadalmainak jórészétől megfosztott és elesett Iel- készi kar nem őriódik-e fel a mindennapi kenyéréit vívott súlyos, kilátástalan harcban. Gyüleke- zeteinktóf nyilván nem lehet várni, hogy a helyi javadalmat emeljék. Terheik úgyis emelkedőben vannak, teherviselő képességük, pedig csökken. A lelkészek hova-tovább nem tehetnek mást, miirt hogy olyan mellékfoglalkozás után néznek, amelyből pótolhatják a megélhetésükhöz szükségeseket. S ha ezekből a mellékfoglalkozásokból főfoglalkozások lesznek, vájjon lesz-e joga bárkinek is szemrehányást csinálni, vagy’ kifogásolni? A lelkészegyesületek közgyűlésein eddig ez a nyomor nem jutott szóhoz, ami megérdemli a legteljesebb elismerést; de kell, hogy a néma kiáltást is meghallják azok, akiket illet: az egyháznak és az egyházkerületeknek vezetőségeit. A leiké szí kar többsége lassanként a látszatát sem tudja fenntartani a standardnak, amelyet tőle az egyháztársadalom megkövetel és a drága közigazgatás propellerje nemsokára légüres térben fog forogni: az elhidegülés és közömbösség légüres terében. • Az idei egyetemes közgyűlés elé, nem tudom honnan, egy javaslat került, amely odatendált, hogy a diakonissza ügy országosan szer vez- tessék meg. A közgyűlés igen» bölcsen csupán annyit határozott, hogy a diakonissza ügyet a
