Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-11-17 / 43. szám
338. evangélikusok lapja bitásaival és fenyegetéseivel, gyönyöreivel és szenvedéseivel szemben indiffei'eins, megvesztegethetetlen, csüggiedeüen lés tán coritha iá ján keu ■resiztyéniséjg csak ott lehet, ahol él ez a remény- ség a hit és a szeretet által a Krisztussal való egyesülés iránit, amely rugójává lesz hősi tetteknek, nagíy lemondásoknak és bátor vállalkozásoknak. A világ! akkor aratja felettünk a döntő győzelmet, amikor szivünkből ki tudja lopni ezt a reméniysíéget azáltal, hogy elvágja a hitnek gyökereit és lefagyasztja a szeretetgyümölcsöket iglérő virágokat. Akiben) megvan ez a reménység, azzal nem bír a világ; s annak ellenségévé lesz a világ. Ezt a reménységet csak úgy őrizhetjük meg, ha meghalunk a világnak és élünk a Krisztusnak és él bennünk a Krisztus. Mennyi |g|y!á válság mennyi megalkuvás, mennyi paktálás és vásári parolázás a világ- és a keresztyéinség] között! S milyen diszkreditálása mindíenneik folytán a keresztyémségi erőinek és dicsőségének! Aki ebben a reménységben él, mennyire felette áll a világnak s a világ legnagyobb hatalmasságának, a halálnak ! S viszont aki nem reménykedik a Krisztusban, az minden embernél nyomorultabb és szánandóbb, torz- lény, idétlen szülemény. Az apostol azt mondja, nem akarja, hogy a keresztyének olyanok legyenek, minit a többiek, akiknek nincsen reménységök. A Krisztus nélküli világ, reménytelen, világ. A mai világban isi a reményt azok képviselik, akik a Krisztusban hisznek. A fantázia feles i- gázásával, a szenvedélyek felbővítésével, uszi!ássál iparkodnak a tömegek vezetői reménységet csöpögitetmi a halódó világba, de látjuk, hogy mindez vagy műreménykedés, vagy a lázálmok- ban rángatózónak önámitása. A világnak Krisztus nélkül nincs reménysége. A világ elmúlik és annak kívánsága is. A múlandóságból örökkévalóságot, a romlandóságból romolh .tatlanságot napvilágra hozni csak a Krisztus tud és azok, akik a Krisztust szeretik, utána vágyódnak, benne hisznek és benne reménykedmek. A Káté szociális tanítása. Luther Kátéjában és annak magyarázatában, ha nem is a mai modern jelszavakkal, de mégis érthetően és Világosan nemcsakhogy szó van szociális kérdésekről, hanem azt lehet mondani, a szociális problémák majdnem minden ágára kiterjeszkedik és megadja a helyes és követendő irányt. A négyszáz évvel ezelőtt irt Káté talán sohasem volt olyan aktuális, mint most. Ki hinné1, hogy Luther Kis .Kátéja s annak magyarázata megfelel és pedig egyedüli és örök érvényű igazsággal pb a kapitalizmus, a vagyoniközösség, a mágián tulajdon, iá bér, jutalom, murtkaszünet, kenyér és ruhakérdésre és szól a prole tar izmusról, kommunizmusról, demokratizmusról, betegekről, elhagyottakról és munkaképtelenekről stb. — Sajnos, a mai katechéták nem mindenütt ismervén a szocializmus alakulatait, s jelen törekvéseit, figyelmen kivül hagyva a Káté szociális tanítását, ezt a hitoktatásnál gyakorlatilag nem igen érvényesítették és érvényesítik. Nem lehet célom a Káté összes szociális tanítását feltárnom és ismertetnem, csupán a következőkre hívom fel a figyelmet: 1. Luther a Káté első résziében szembetűnő és mieg-megiujuló szavakkal állítja elibénk a boldogságnak és az üdvnek egyedüli és fegifőbb forrását az Istenit, az istenfélelmet és az Isten törvényeinek megtartását. Azt mondja, hogy az első parancsolat azt jelenti, hogy mi az TJristent féljük és szeressük és csak őbenne bizzunk. Hogy mi az Úristent min de nekf elett féljük és szeressük ezt miniden parancsolat elején megismétli és hangsúlyozza. Istenit félni annyit jelent, mint Istent megismerni, Öt szeretni, benne bízni és parancsolatait, törvényeit teljesíteni. Minden szociális társadalmi bajnak szülőoka az istemféle- Iem hiánya, Isiién törvényeinek megszegése. Az ember mindenben (pl. saját erejében, emberekben, pénzben, vagyonban) inkább bízik, mint iste n sze retettéiben és kegy eim éb en . H amis bálványok után szaladunk, melyek cserben hagynák bennünket. Az első paranicsólátból kiolvashatjuk azt az igazságot, hogy a földi boldogság még nem, igazi boldogság és sokszor a vagyoninak, teremtett dolgoknak imádása még nagyobb elégedetlenséget és nyugtalanságot szül. A gazdagság, pénz, vagyoni, hatalom csiak istenfélő ember kezében lesz áldássá. A demokrácia, a népuralom, az autonómia, vagyis önkormányzat is csak művelt embereknek való t. i. lelkileg művelteknek, kik istenfélők, Istenben hívők, kik Isten iránt való bizodalomból és szeretetből kifolyólag] Isteni parancsolatait tőlük telhetőiéig mindenkor készek teljesíteni. Istent nem félő, hitetlen embereknél a demokrácia és autonómia demagógiává és bol- sevizmussá fajul. Ahol isteinf élelem, törvény és tekintélytisztelet van, ott az egymás iránti kölcsönös türelem, szeretet és megbecsülés kifejlődik és a sokféle szociális társadalmi bajok tűnőiéiben lesznek. 2. A második parancsolat szociális tanítása, hogy az Isten nevét hiába ne vegyük, vagyis & sokszor saját hibáink és mulasztásaink következtében beálló társadalmi bajainkat (drágaság, szegénység, munkahiány, gazdaságii összeomlás stb.) ne másban s ne abban keressük, akit tán nem is ismerünk. Istent megismerni, őt félni és szeretni, nyomoruságiunkban segítségül hívni, arra e világ fiai niern hajlandók, de ha valami nekik nem sikerül, ha bajban vannak, akkor szájukra veszik az latiéin nevét szidalmazván: és átkozván őt. Szociális bajainknak egyik rákfenéje Isten neve által való hazudozás és káromkodás. 3. A harmadik parancsolat magyarázatában Luther — anélkül, hogy a később keletkezett tulajdonképpeni szocializmusról és a szocialisták által hangoztatott munkaszünetről (nyolc órai ■
