Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-11-17 / 43. szám
v/ v Szirkesztfiség és klaáóhlvatal: LEBÉIT (Moson «.} Kiadta: I LUTHER-SZÖVETSÉG. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1290. Alapította : OR. RAFFBY SINDOR püspök. SlttktuWttrl Irltlót NÉMETH KÁROLT espere*. Maileloaik káténként eovszer. vasárnap. Előfizetési ár: Egész éne 6 P. 40 iilljélévre 3 P. 20 IUI., aeifedevre I P. 60 RIL, Ebv szám 16 üli Hirdetési árak mepeivezis szerint. Remény. „Ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységök.“ L These. 4, 13. A három sarkalatos erény közül a reformáció különösen hangsúlyozta a hitet; korunk gyakorlati, szociális keresztyénsége a szeretetet; a rajongók és kiváncsiak pedig minden időben a halottak feltámadására és a túl világi életre vonatkozó reménységet. A keresztyén reménység a nagy , történelmi egyházak körén belül, valószínűleg éppen azért, mert a keresztyénség történelmében annyi rajongás és tévelygés, szélsőség és túlzás kapcsolódik hozzá, ritkán találta meg azt a helyet, amely pedig méltán megilleti. A mai vasárnapi epistolai leckét (I. Thess. 4, 13—18) a maga nemében klas$zikus szenti rás- beli helynek tekinthetjük an/iálfoqva. mert belőle erőteljesen kitűnik, hogy az a három dolog, a hit, remény, szeretet a keresztyén ember életében a legszorosabban összetartozik és nem kü- lön-külön, hanem együtt adja meg vallásunknak azt a jellegét, amely minden más vallástól megkülönbözteti s valamennyi fölé emeli. A 13-ik versben említi az apostol azokat, akiknek nincsen reménységök; a 14-ik versben említi a hitet: »ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott;« a 18-ik versben a szeretetet: »vigasztaljátok egymást e beszédekkel«. A három főerény nemcsak szóval emlittetik, hanem mindegyiknek megvan 'különleges, spedfikusan keresztyén tárgya: a remény vonatkozik azokra, akik meghaltak; a hit tárgya Jézus halála és feltámadása; a szeretet egymás vigasztalását munkálja. Látjuk azt is, hogy a három mennyire összetartozik: reménység nélkül nem tudnánk egymást vigasztalni, mert nem lenne mivel; hit nélkül nem volna reménységünk, mert nem lenne alapja; szeretet nélkül hiányoznék hitünk és reményünk középpontja, mert mindegyik a Krisztusra csak azért vonatkoztatható, mivel öt szeretjük. A Jézus iránti szeretet nélkül a Jézus halálába és feltámadásába vetett hitnek nem volna ereje; a magunk feltámadásának nem volna öröme. Már most a keresztyén reménység az apostol szavai szerint első sorban nem bizonyos eseményekre irányul. Tanításával nem azt célozza, hogy kielégítsen kiváncsiskod ásókat, amelyek arra irányulnak, hogy mikor, hogyan, hol fognak bekövetkezni azok a nagy események: a feltámadás, az Ur eljövetele, az Ítélet. A rajongok ezeket az eseményeket állítják érdeklődésük homlokterébe, ezeken tépelödnek és ezeknek a kérdéseknek tanulmányozására fordítják idejüket. Az apostol vallásosságában a központi helyet a reménységben a Krisztushoz való viszony alakulása foglalja el: »mindenkor az Úrral leszünk«. Reménységünk csak úgy, mint hitünk és szeretetünk közvetlenül a meghalt és feltámadott, az örökké élő Krisztusra irányul; úgy is mondliatnánk, hogy a keresztyén reménység bizonyos szempontból nézve nem egyéb, mint az imádott és szeretett Megváltó, az éló Ur után való vágyódás, amely beteljesül akkor, amidőn szeretetének tárgyával örökre egyesül s elválás nélkiil összetalálkozik. A reménységnek tehát a szeretet ád szárnyakat, kitartást, csüggedetlen- súgcí* Ez a keresztyén remény élesen különbözik minden sekélyes optimizjnustól, minden evolúciós elmélettel táplált jobb jövő reményében ringatózástól, minden dvilizatörms és kulturális haladásban bizakodó rózsás szemüvegtől. Mindaz, amit a materialisztikus világnézeten alapuló jobb jövő várásban és annak munkálásában találunk, nagyon távol áll a keresztyén reménységtől, amelynek tárgya a Krisztussal és a Krisztusnál való ékít. Ez a reménység a múlandó világnak legszörnyiibb katasztrófái közepette sem érzi magát megszégyenítve, mert mindenfajta természeti és történelmi csapás ennek a reménységnek a világosságánál eltörpül, vagy előjelévé lesz a Krisztus eljövetelének. Kicsoda választhatná el a Krisztusban reménykedő hívőt a Krisztustól? Nincs olyan hatalom sem égen, sem földön. S a szeretett Krisztussal való egyesülés olyan öröm, amely bőven kárpótol minden szenvedésért és megpróbáltatásért, amiken a hívőnek keresztül kell e világban mennie. Ez a remény hatalmas erőforrás és nélkülözhetetlen a keresztyén ember életében. Ennék a reménynek elhalványodása magyaráz meg sok, i világgal való megalkuvást ügy a keresztyén egyházaknak, mint az egyes keresztyéneknek magatartásában és viselkedésében. Megfogyatkozik a hit, a szeretet, mert megfogyatkozik a reménység. Nagyszabású, bátor, áldozatos, kockáztató, egész (Sletet odaszentelő, a világnak csá-
