Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-09-29 / 37. szám
1929. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 293 szóljunk ezekhoz a »csalódásokhoz«? Egyszerűen azt, hogy igen sokat vártak. A világkon vent még igen fiatal, első lépéseit teszi; ne várjunk tóle férfiúi tetteket. Másfelől nem szabad megfeledkezni a luth. v lágkonvent pozitív eredményeiről sem. Voltak mélyen átgondolt és jeles előadások és beszédek, amelyeknek gyümölcse maradandó lesz. Azután másodszor ottvan az egyöntetű állásfoglalás a Szentirás és a hitvafíasi iratok alapján; ebben a tekintetben a világkon- vent páratlanul áll. Harmadszor: Nem kevés beszédben komoly, tisztult keresztyénség szólalt meg. Negyedszer: Sok régi lutheránus theo- Tógia jutott szóhoz, de bámulatos, “hogy .mennyire ráíTett a jelen kérdéseire és nehézségeire. Ezek a régi szeníirásbeli gondolatok uj felfedezéseknek tűntek fel a legmodernebb problémák terén is és önkén jelenül azt mondtuk: igen, egyedül ez volna beteg korunk igazi orvossága, ez az út. amelyen az egyháznak és a theol^giának járni keli. Ötödször: Sokkal jobban megismerkedtünk egymással, mint E senachban. Azon alapszik minden egység, hogy az emberek megtanulják egymást megérteni. Ennek a megértésnek alapján a jövőben a lutheránus vilagkon- vent ügyét biztosabban és céltudatosabban tudjuk intézn:, mint messzire néző, de tálán ködbevesző tervekkel. fl lelkészek alkalmazásáról. Stráner V. egyetemi tanár úrnak*fenti dm alatt megjelent )>tervezetét« figyelmesen elolvastam. Es örömmel is. Nem csupán azért, mivel lelkészválasztási eljárásunk tényleg »sürgős reformra szorul«, hanem azért is, mivel a tervezet elárulja, hogy nem ötletszerűen, hanem alapos átgondolás után és a gyülekezet, a közegyház, a lelkészi hivatás állandó szemelőtt tartásával készült. Legyen szabad az alábbiakban ezen tervezethez néhány szerény megjegyzést fűznöm! Mindenekelőtt osztom a professzor úrnak amaz elvi álláspontját, hogy a gyülekezetnek az E. A.-ban biztosított lelkészválasztási jogát össze kellene egyeztetni a felettes egyházi hatóság, illetve egy külön c célra szervezendő közeg irányi tó, ellenőrző, sőt adott esetekben rendelkező befolyásával. Osztom ezen elvi álláspontot azért, mivel úgylátom, hogy az eddig élvezett korlátlan lelkészválasztási szabadság feltételei a választókban nincsenek meg, — talán nem Is lehetnek mef> —> úgy hogy a jelöltet sokszor helytelen illetve alárendelt szempontból bírálják el és a választást téves-bűnös célzattal ejtik meg — az egyházi élet súlyos, néha szinte helyrehozhatatlan kárára. Úgyszintén helyesnek tartom a lelkészi hivatás általános megítélésére és értékelésére vonatkozó, az ezen hivatás eredetére nézve alkotott kétféle felfogás synthesise útján megállapított ünnepélyes, hitvallásszerü deklaráció előrebocsátását ab ovo tiszta helyzet teremtése és a korlátlan subiektÍvizmus megfékezése céljából mégis azzal, hogy a deklaráció ne lelkészi hivatalról, hanem hivatásról beszéljen, mivel 1. hivatal és hivatás két különböző fogalom (Amt—-Beruf), 2. a tanár úr maga is a niegoko- lásban kizárólag lelkészi hivatásról szól, és 3. szerény nézetem szerint az Ur lézus tényleg csak az igehirdetói-lelkészi hivatást és nem a lelkészi hivatalt rendelte. Ez utóbbi amannak az eszköze. Ezen gondolatot vélem a tervezet 2. közleményének 2. kikezdésében (23. szám 218. oldal) is megtalálhatni. En tehát mindezek alapián ilyenformán próbálnám a hiivallásszerű deklarációt megszövegezni: »A magyarországi ág. hitv. ev. egyház a lelkészi (igeíiirdctój) hivatást magától az anyaszentegyház örökkévaló Fejétől, a Jézus Krisztustól rendelt hivatásnak tekinti. Az »egyetemes papság e szent hivatásának teljesítését a jogilag szervezett gyülekezetek a »jó rend érdekébe»'* a szervezett lelkészi hivatalhoz kötik. Ezen lelkészi hivatalt a gyü’ekeze e’< a felsői b egyl.á i BZ.rvek közreműködésével, választás (meghívás) útján olyan egyénekre bi/zák, akik erre belső és külső el- hivatás alapján alkalmasaknak minősíttettek.« Részletes megjegyzéseim a következők: 1. §. A lelkészi hivatal felelős vezetőjét inkább a b) pont szerint kívánnám megjelölni és talán csak 1—1 évre, egyrészt mivel igv nem esnék sérelem a rendes lelkészek egyenjogúságán, másrészt, mivel nem látom az a) alatti megoldás különös indokát. 5. §. A lelkész szabadságáról is lévén- itt szó, mellesleg ama meggyőződésemnek adok kifejezést, ha ez nem is függ jelen §-sal szervesen össze —, miszerint a lelkész részére is rendes évi szabadságot kellene biztosítani, melynek időtartama a szolgálati évek száma szerint volna megállapítandó. A lelkésznek is nemcsak szüksége van pihenésre, hanem ez »ki is fizetné« magát! 9. §. Vagy szigorúan ragaszkodni kellene a jelölhető egyén egy évi scgédlelkészi ill. adminisztrátori gyakorlatához, vagy ha kivételnek van helye, — mint ahogyan lehet helye —, akkor ezt óvatosságból határozottan ki kell fejezni, hogy az önkényes eljárás látszata el kér ül tessék. 12. §. Az E. A. 74-ik (nem 73.) jön tekintetbe. A palástdijak 2-ik összegben az egyházi E énztárból eszközlendő kifizetése a jelzett eseten méltányos. 13. §. A jelöltek egyenjogúságának, ill. egyenlő elbírálásának szempontjából, továbbá a különféle visszaélések elkerülése céljából is feltétlenül megkövetelendő, hogy a lelkészi állásra pályázó a kérdéses gyülekezetben adminisztrátor ne lehessen. A »végső szükség* esetére fenntartott engedmény is nagyon kényes, mivel az elvet is áttöri és ellenőrizhetetlen visszaélésre is alkalmat nyújt. Mindenesetre nagyon lelki ismerete-
