Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-08-11 / 31. szám
31. szám. Szerkesztéséi és kiadóhivatal: LÉBtIY (Moson ■.) Riadta:l LOTHER-SZÖIETSIlG. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 1290. RlapHatta: OR. RflfFIY SlNDOR plspdk. SiarkawKé.trt Utaló« NÉMETH KÁROLY «speres. Megjelenik hetenként egyszer, vasárnap. Elíflzítéil ár: Egész évre 6 P. 40 üli., télévre 3 P. 20 (HU nemedéire 1 P. 60 BIL, Egy »dm 16 mi Hirdetési árak megenvazés szerint. Lelki órarend. »Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilencre « Ap Csel 3, 1. Ennek a textusnak az alapján írhatnék két olyan dologról, amire előbb-utóbb sort kerítek: 1. arról, hogy egyházi életünkben és munkánkban mennyire figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy milyen ritkán fordul elő az Ujtestamentomban, hogy a tanítványok és apostolok egyedül mentek valahova, vagy egyedül vállalkoztak valamire; 2. arról, hogy milyen fontos úgy a gyülekezetnek, mint a lelkésznek az életére, hogy mindennap legyen órája a templomi imádkozásnak. Most azonban másról akarok imi. A lelki órarendről. Arról, hogy lelki életünkben is rendet kell tartanunk. És ezt a rendet ne hagyjuk megbolygatni, felforgatni se kívülről, 9e belülről támadó rendbontóktól. Kölcsey Ferenc írja Párái néz lsében: »Csendes magányban fejük a tálentom, világ zajában állandó karakter.« Tehetségeink kifejlesztése éppen olyan szükséges, mint jellemünk megedzése. Magányba vonulni és magunkba ion ülni épp oly hasznos lehet, mint a világ zajában forgolódni. De mindkettőnek, a magánynak és a világnak, vannak veszedelmei is. Főleg akkor, ha úgy a magányban, mint a világban csak önmagunkat keressük s önmagunkkal kívánunk a változatosság kedvéért más meg más formában s körülmények között találkozni; vagyis ha nincs más célunk, mint az, hogy különböző megvilágításban ragyogjunk; amikor tehát a fantáziánk visz bennünket a magányba, vagy a társaságba. Ve- szedelmes továbbá a magány és a világ zaja, ha a világtól való félelem, a világ megvetése vagy a világtól való megcsömörlés kerget benr nünket a magányba; s ha pusztán a világ zajának, kábulatának, forgatagának a kedvelése visz, sodor bennünket a világba. Mindkét esetben rabok vagyunk. Pedig ahol az Istennek Lelke van, ott szabadság van. A keresztyén emberben mindig kell lenni nagy fokban önállóságnak és függetlenségnek a külső körülményekkel szemben. Ezt az önállóságot és függetlenséget rabolja d sokaktól a világ. És pedig nem Vigy, hogy sematizálja az életet valamely határozott ék-trend szerint. Ellenkezőleg: ű^y, hogy a rendetlenségből csinál életparad g- inát. Szuggcsztiv reklámok, ordító plakátok, a napi és heti sajtó, a színházak, mozik és a rádió: mindez szinte ellenállhatatlanul kényszerit bennünket arra, hogy napról-napra kiszolgáltassuk magunkat, érdeklődésünket, figyelmünket, gondolatainkat mások által kuszán reánktukmált személyeknek, problémáknak, eszméknek. Keresztiil- kasul gázol lelkűnkön naponta egész légiója a legkülönbözőbb fegyvernemhez tartozó katonáknak, s mindegyik elhódít időnkből, szivünkből, lelkűnkből valamit. A rendszertelenségnek és zűrzavarnak taposó támadásai és gázolásai nyomán kialakul Szegeden és Sidneyben, Budapesten és Buffalóban, Grönlandiban és Nigériában a modern civilizáció termékeként egy standardizált embertípus, amelynek föjellcmzőjc az, hogy nincs benne se tálentom, se karakter; se iniciativa, se kitartás; se bátorság, se életkedv. A civilizációnak ez ellen a lehengerlő hatása ellen kell felvennünk a harcot. Darwinnak igaza volt a szelekcióval, a kiválasztással. A fejlődéshez megkivántalik a kiválasztás. Ki kell válogatnunk a benyomásaink közül azokat, amelyek fejlesztik a talentumot, vagy a karaktert. Azért hasznos a lelki órarend. A modern élet zavaros zuliataga bármennyire iparkodik eltörölni minden határvonalat cs kidönteni minden határcö- veket, elmosni minden különbségiét, nekünk tudnunk kell: kilenc óra van, az imádkozás órája. Életünket a legmagasabb gondolatok és érzések körül kell csoportosítanunk. Az Istenhez való felemelkedés óráinak be kell állítva lenniök napi és heti órarendünkbe.
