Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-06-02 / 22. szám
174. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. felelősségiét érez a szent Istennel szemben. Aki a házasságban Isten rendlelte erkölcsi intézményt lát, az .gyermekében sem, fog a vak természet által e világra vetett valamit látni, ami csak áldozatot és terhet jelent, mivel lemondást és önmegtagadást követel a maga számára, hanem Isten drága ajándékát, akinek testi és szellemi jólétéért Istennek ejgjykor számadással tartozik. Aki a belső', lelki tartalomnak és erkölcsi felfogásnak az élet külső, gyakorlati folyására és alakulására1 gyakorolt elhatározó befolyását meg tudja látni, az nem fogja tagiadhatni, hogy a keresztyén világnézet szellemében kötött házasság eredményeként létrejövő' családi körből egészen más szellem és erkölcsi felfogás fog kihatni s másként gondolkodó és viselkedő nemzedék fog kirajzani a nyilvános életbe, mint a: tisztán a polgári házasság szelleme szerint létrejött családból. Amennyiben pedig asz egyes családok alkotják azokat a sejteket, amelyekből az állam ösz- szetevődik s amelyeknek egészséges voltától függ az államot alkotó polgári társadalom egészséges volta; amennyiben a családi körben uralkodó szellemből és erkölcsi felfogásból alakul ki és formálódik ki az állam népiének közszelleme és erkölcsi köztudata; azért az államra nézve semmiképen sem lehet közömbös, hogy milyen Ítélete van az egyesnek a család és ennek révén az állam alapját képező házasságról, mivel á házasságról alkotott felfogása az egyeseknek végeredménybén kihát az államra is. Azért, amikor az állam a polgári házasság kötelezővé tételével s az egyházi házasságkötés; jelentőségének lefokozása által a maga hatalmát akarta az egyház rovására növelni, ugyanakkor tulajidomképen az államot alkotó összesség szempontjából döntő' jelentőségű család erkölcsi alapjainak a lerontását kezdte meg s elősegítette az erre1 tudatosan törekvő elméleteknek az érvényesülését. Amigi az egyik oldalon az állam, hatalomban gyarapodott az egyházzal szemben, addig a másik oldalon erkölcsi erőben hanyatlott és megfogyatkozott. Az egyházak pedig ezt az erkölcsi romlást nem tudták teljes erővel ellensúlyozni, mivel az egyesre gyakorolható erkölcsi befolyásukat is a felekezetnélküliségre és a polgári házasságra vonatkozó' törvények az egyén önkényétől tették függővé s igy az esetlegessé vált. Az állam kicsavart az egyház kezéből egy hatalmas fegyvert, de a zsákmánynak kárát vallotta. Tág kaput nyitott a házasságot és családi életet minden erkölcsi jelentőségtől megfosztó, a családi tűzhely szentségiét 'leromboló materialista- atheista elméletek érvényesülése számára, amelyek kikezdték az államnak mint erkölcsi intézménynek az alapját alkotó családot, de ugyaniakkor magának az államnak is egész erkölcsi épületét. Már pedig: »Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görnyed.« Az állami biztos támaszát és talpkövét alkotó erkölcs tisztasága pedig elsősorban a család erkölcsétől függ. A családi erkölcse pedig a házasságra vonatkozó felfogásból kristályosodik ki. Tehát nyilvánvaló, hqgy az államnak, mint ilyennek — ha a keresztyén állam nevére tart igényt vagy egyáltalán még ethikai jellegű közösség akar lenni — nem lehet mindegy, hogy milyen felfogással bírnak tagjai a házasságiról s a jól felfogott saját érdekében sem gyengítheti féltékenységiből az egyháznak nemcsak általában a vallás, de még a házasság révén sem a maga egyes tagjaira gyakorolt erkölcsi befolyását. Ezzel önmagának ártana. Rómában látták be először azt, hogy az állam az egyházzal szemben eltévesztette s ismerték fel azt, hogy hol tévesztette el az egyházzal szemben a házasság tekintetében a maga politikáját. Ez a belátás érvényesül az olasz állam részéről a római egyház fejével, a pápával kötendő konkordátumban, amikor az államhatalom a csak egyházilag kötött házasságot a polgári házassággal egyenlő érvényűnek deklaráljál. Amit az olasz államhatalom tett, az azon- bian a belátás útján még csak féllépés visszafelé. Az államnak, mint ilyennek móg| tovább' kell mennie s még többéit kell tennie ennél a római kormány által megtett féllépésnél. Bizton remélem, hogy idővel minden állam kénytelen lesz, hogy a saját maga fennmaradása érdekében megtegye ezt a teljes lépést visszafelé, ha azt akarja, hogy az egészséges ési biztos állami lét alapját alkotó családi élet »szanáltassiék« s helyreálljon a családi tűzhely és házi szentély »integ|- ritása«. Utat és módot kell találnia az államnak, hogy az egyháznak, mint az állam minden polgára számára Istentől rendelt legfőbb nevelőnek teljes befolyást biztosítsanak az állam egyes tagijainak a házas és családi életére isi. Ehhez pedig hozzátartozik valamilyen formában a felnyitó eszköz igénybevételének a lehetősége is. E lehetőség nélkül minden nevelés illuzóriussá lesz. A felekezetek közötti békesség érdekében természetesen szintén a maga érdekében kénytelen lenne az állam, hogy a katholikus egyház erőszakoskodásával szemben, melyeket épen a házasság révén is követ el másokkal* szemben, bizonyos korlátokat emeljen. A revízió korát éljük. Vegyük, egyház és állam, komolyan revízió alá az úgynevezett egyházpolitikai törvényeket s gondolkodjunk komolyan azon, különösen gondolkodjanak ezen azok, akiknek az Isten az államhatalmat a kezébe adta, hogy tényleg magánügy-e a vallás s közömbös lehet-e az államra* nézve az, hogy valaki hogyan köti meg házasságát s milyen arra vonatkozólag a felfogása és a nézete. A családi élet pusztulásának itt van egyik főhibája és főforrása'. Györköny. Schmidt János lelkész. v
