Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)

1929-06-02 / 22. szám

XV. évfolyam. 1929. junius 2. 22. szám. Sztrkeszlfiség és kiaiéiűvatal: LEBENY IMossa a.) Kiadja: * LUTHER-SZÖVEISÉG. PastatakafékpéHztévI csekkszámla: 1290. Alapította: OR. RIFFIY SÁNDOR püspök. Sitrk.uMiért I.UMt NÉMETH KÁROLT «sp«r«s. Megjelenik hetenként egyszer. vasárnap. Elftliretési ár: Egész évre 6 P. 40 fim félévre 3 P. 20 fl!U neivedévre 1 P. 60 ML, Ebi szám 16 fill Hlrástési árak negeovezés szerint. Mihez fogjunk kudarcainkkal? „Ha pedig bementek a házba, köszöntsótek azt; és ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.H Máté, 10, 12. 13. Ezek a szavak egy részét alkotják annak a/ utasításnak, amellyel Jézus tizenkét tanítványát kiküldte az ő nevében prédikálni és cselekedni. Jézus tudta, hogy a tanítványokat nemcsak sike­rek várják, amilyenekről a hetven tanítvány tud beszámolni (Luk. 1U, 17), hanem kudarcok is. Kudarcokkal számot kell vetni mindenkinek, az élet munka minden ágában, még a Krisztus szol­gálatában is. Az a kérdés, hogy' mihez fogunk a kudarcokkal. És pedig elég fontos kérdés ez, amit mutat az, hogy Jézus erre vonatkozólag is ád utasítást. Ahol a tanítványokat nem fo­gadják be, a békességük reájuk térjen vissza, és lábaik porát is verjék le. Szinte azt mondhat­nánk, hogy a tanítványoknak azt parancsolja Jézus, hogy a kudarccal úgy éljenek, mint vala­mely szak ram untommal: külső Jel a pornak le­verése, a belső láthatatlan isteni kegyelem a lelki békesség. Rázzák le magukról a háznak, vagy városnak porát, ne tapadjon hozzájuk semmi a fogékonytalan és engedetlen házból vagy városból, minden külső mcgterheltetés nél­kül menjenek tovább. Ne vesztegeljenek ott, ahol őket kudarc érte. De a lelkűkben vigyék maguk­kal a békességlet. Ne engedjék, hogy a hitetle­nek és engedetlenek kivegyék lelkűkből azt, amit Jézus oltott bele, azt a békességlet, amelyet a világ meg nem adhat. i Jézus a tanítványok által meglátogatott ház­nak méltó voltáról beszél. Nem a tanítványok teszik méltóvá a házat és a háznépet. Ebben az irányban nem a tanítványokat terheli a felelős­ség. Ök csak azért felelősek, hegy teljesitik-e unok parancsát vagy nem. A többi nem az ó dolguk. »Prédikáljatok, betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek.« Jó, ha tudjuk, hogy mi a megszabott teendőnk a világban, aminek elvég­zéséért számadással tartozunk. Baj, ha olyan dolgokon kotlunk és olyan kérdésekkel bíbelő­dünk, amelyeket Isten nem miránk bízott. So­kat aggódunk azon, hogy hogyan fogadják az emberek a prédikálásunkat. Ez nem tartozik ránk. Mi ránk az tartozik, hogy hűséggel prédi­káljuk a/ igét. Az Ágostai Hitvallás szerint az egyház nem ott van, ahol az. i^ét mindenki be­fogadja, hiszen akkor az egy ház léte vagy nem léte emberektől tétetnék függővé; az. egyház ott van, aliol az igét tisztán és igazán hirdetik, s a szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgál­tatják ki. A többit bízzuk Istenre. Az bizonyos, hogy senkinek se mindegy, hogy' munkájának megvan-e a gyümölcse, vagy nem. Az is bizonyos, hogy a viíág súlyos követ­keztetéseket von le abból, hogy a kereszty én ember mimódon viseli cl a betegséget, a gyászt, a csalódást, a kudarcot. Es fontos, hegy* éppen ezen a ponton mutassa meg a hivó ember a hitét és annak erejét. Ha valaki egész éjiéi húzza a hálót és semmit sem fog, könnyen elKcdvetle- nedik, más foglalkozás után szeretne nézni. S minthogy kisebb-nagyobb mértékben valameny- nyiüuknck volt része a kudarcban a saját hiva­tása körében, valamennyien ismerjük azt a haj­landóságot is, amellyel készek vagyunk búcsút mondani nem a méltatlan háznak, vagy város­nak, hanem a hivatásnak, amelyben foglalatos­kodunk. A kudarc nemcsak lehangol és kedvet- szeg, de keserűséget is okoz és megnyirbálja lelkesedésünk szárnyait. Azt gondoljuk, más té­ren jobban érvényesülhetnénk, vagy jobban tud­nánk érvényesíteni Istentől nyert tehetségein­ket. Nem mondom, hogy nincs eset arra, hogy valakinek szakítani kell eddigi foglalkozásával, hogy Jézusnak követője lel vessen. Sok példa van arra, hogy érette búcsút ke 11 mondani sok min­dennek, ami drága volt szivünknek. De jelen esetben arról vau szó, hogy a Krisztus szolgá­latában végzett munka kudarcait miként fogjuk fel. Jézus azt parancsolja, hogy a magunk lelki javára értékesítsük. Nem csupán azt mondja, hogy’ a kudarcba nyugodjunk bele. Ennél többet mond. A békesség, amelyet másoknak, méltat­lanoknak hoztunk és felajánlunk, reánk térjen vissza, tehát békességünk fokozódjék. Igen fon­tos szolgálati szabály ez az Isten országa mun­kásainak szolgálati pragmatikájában. Ennek ál­landó szemelőtt tartása nélkül az Ur szőlőjének munkása megsavanyodik, mire a szőlő meg­érik. És jól ügyeljünk arra is, högy Krisztus uta­sítása a kudarccal szemben nem cinikus semmi­bevevést köt lelkünkre, amely cinizmus azt is

Next

/
Oldalképek
Tartalom