Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-04-28 / 17. szám
1*29. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 133 kereket, riaszthatna fel alvókat, de bizonyos, hogy nagy csalódások is érnék. Ezen az utón az egyház mesterségesen erőszakolhatna ki ugyan gyümölcstermőt, de nagyon tartok attól, személyes tapasztalataim alapján, hogy ez nagyon sok esetben nem lenne a megtérés és új élet igazi gyümölcse, hanem a komoly keresztyén erkölcs alapján megítélve éretlen és fanyar. Nem tartozom azok közé, akik ellenszenvvel viseltetnek az ébredő keresztyén irányzatokkal szemben. Minden az Isten országa érdekében becsületes jóakarattal végzett munkát meg tudok becsülni. De nem mindegy' nekem, hogy hogyan történik valami az Isten országának a diadala érdekében, sem pedig az, hogy mindenáron történjék valami, lehetőleg rohanó és reklámokba fulladó korunk szellemének megfelelően valami reklámszerű, új és frappáló, tekintet nélkül arra, hogy micsoda gyümölcsöt hoz. En. mivel épen az ébredést a mélyebb és komolyabb megtérés rovására hangsúlyozó keresztyén- ség körében gyakran találkoztam olyan erkölccsel, amely nagyon hasonlított a farizeusok külsóséges, törvényszerű látszatérkölcsiségéhez; mivel épen az ébredések nyomában tapasztaltam a bibliai vallási és erkölcsi fogalmaknak az ösz- szezavarását, az egyház állapotán érzett mélységes fájdalom helyett az annak erőtlenségén való el kedvet lenedést és ennek nyomában fakadó elidegenedést, a separa ti zmusna és sectiz- musra való hajlandóságot, egyházunk körében az evangélikus-lutheránus öntudat meggyengülését: azért bizonyos mértékig bizalmatlan vagyok ez irányzatokkal szemben. Meggyőződésem ez: ébredjünk és ébresz- szünk. De sem magunkkal, sem másokkal szemben ne álljunk meg a félúton. Ne csak arra törekedjünk esetleg, hogy az alvók felriadjanak, hanem hogy tényleg felébredjenek és ébren is maradjanak s.az ébredés pillanatában elnyert isteni kegyelmet s új ismeretet naponként érvényesítsék az élet minden irányú folyásában. Hirdessük az evangéliummal és apostolok tanításával megegyező lutheri értelemben vett gyökeres és komoly megtérést, mert csak ez termi a hitnek igaz gyümölcseit. Nagytiszteletű Szerkesztő Urnák stb. Györköny, 1929. április 10. Schmidt János, ev. félkész. Kis János Bonyhádon. 1841-ben Bonyhádon volt a kerületi gyűlés. Az egyházkerület u. i. — mint az egykorú új- ság írja — megelőzőleg elhatározta, hogy gyűléseit ezentúl minden évben más egyházmegye területén tartja. így jutott a fenti évben Bony- hád e megtiszteltetéshez. — Az eset méltán keltett izgalmat. Két nagy tekintélynek örvendő vezető férfiúnak: dr. Kis János szuperintendensnek s Matkovich István septemvirnek a látogatását jelentette. Kis János már 1812 óta állott a kerület élén, azóta lankadatlan papi és irói munkásságáért újabb s újabb elismerésben és kitüntetésben részesült. 1819-ben a Keszthelyi Helikon ünnepségén fát ültettek tiszteletére; 1821-ben Ferenc király nemesi rangra emelte; 1830-ban az Akadémia rendes tagjának választotta. Matkovich István septemvir a győri ügyészségből emelkedett a legmagasabb bírói méltóságra. 1835 óta a kerület felügyelője. Kis János még Győrben megismerkedett vele, akkor, mikor a theológia elvégzése után a győri kis- gimná/iumban tanári állást vállalt. Emlékezéseiben a baráti szeretetnek rendkívül meleg hangján, nemes egyszerűséggel következőleg ir róla: «Velem egyidejű jó barátok sem hianyzának. Azok közül különösen ki kell emelnem Matkovich Istvánt és doktor Szentgyör^yi Józsefet. Legelébb is Győrbe menésem után hamar az elsőnek hajlandóságát s s/ivességét nyertem meg; ki akkor csak kezek') ügyész, de már is kitűnő talentumú volt. Minthogy ötét jeles ügyessége fokonkint főbb hivatalokra, s utóbb a hétszernél yű törvényszéki bíróságra, melvet most is nagy dicsérettel visel, felemelte, a haza előtt eléggé ismeretes tulajdonságait szükségtelen volna hosszasan rajzolnom. Csak azt említem, hogy’ miután 1835-ben a dunántúli kerii- letbcli evangélikusok világi felügyelőjévé választatott, ékítem estvéjen ismét szorosabb s előttem igen becses viszonyba lépett velem, s igy reánkillcnek egy német költő következő sorai: Die frühe sich verloren hatten Begegnen sich im Abendschatten, Und gehen Hand in Hand zur Ruh. (Egymástól kik elváltak korán, Találkoznak éltük alkonyán S nyugvóra karöltve mennek.) Mim kerületi felügyelőt külön még egyszer tolláia veszi: «1835-ben — írja — Matkovich litván septemviri nyertük kerületi felügyelői ki:ck, kivei már fiatalkori barátság kapcsolt össze, s ki iránt esmeretes jeles érdemei mellett nem lehet más óhajtásom, mint az, hogy soká forgathassa egyházunk kormányát, s hogy vala- nűg élek, velem nemcsak oly szép egyetértésben maradjon, mint eddig volt, hanem irántam mindig oly jó indulattal is viseltessék, mint eddig viseltetett.» A két kiváló férfiú megjelenése méltán eseménye volt Bonyhádnak. A hőség szint-: elviselhetetlen volt ugyan, mert a gyűlést julius 22., 23. és 24-én tartották, mindazonáltal a legtávolabb eső egyházmegyékből is tekintélyes számú egyházi és világi egyen gyülekezett össze. Az akkori kis gyülekezet bizony nehezen tudta volna ellátni az érkező vendégsereget, de a tevékeny Borbély József lelkész nagy körültekintéssel járt el a dologban. Kiemelkedő egyénisége, nagy ismeretsége módot nyújtott neki arra, hogy’ a
