Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-04-28 / 17. szám
134. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1929. megjelenő kiválóságok barátságos fogadtatásban részes ül jeniek. A kerületi gyűlést memicsak az evangj hívek, hanem a katholikusok is ünnepüknek tekintették. Utóbbiak ugyanis, mint az egykorú német újság Írja, «az igazi krisztusi szeretetnek megindító példáját mutatták.» Jó példával maguk a földesurak jártak elől. Perczel Sándor táblabiró s a többi uraság számos küldöttnek adott szállást; magía Perczel fényes asztalánál barátságosan megvendégelte a gyűlés tagjait. A többi katholikus hivő is ajánlkozott az elöljáróság útján, hogy szívesen ad szállást a protestáns vendégeknek. (Kis Jánost és Mat- kovich Pál kér. felügyelőt, István nagybátyját, má r Festeti eh I gn ác gróf is megvendégelte egyedi kastélyában 1808. és 1814. a kerületi gyűlés összes tagjaival együtt.) Perczel Sándor vendéglátó úri szívességének, valamint Borbély József fáradhatatlan buzgalmának érdekes emlékét őrzi az a levél, melyet a serény lelkész «igen sietve» 1841. Julius 23-án Tekintetes Perczel Sándor Tábla Biró Urnák igaz tisztelettel küldött. A levél szószerint igy hangzik: Tekintetes Tábla Biró Ur! Közölvén Fö Tisztelendő Superintendens urunkkal újonnan nyilvánított jelét úri szívességének, noha őnagysága beteges, még is elfogadja a szives meghívást, a többi urakat is meg fogomi hívni. Már többnyire elmennek hazájok felé uraink; talán csak 20—25 fog mlég ma a gyűlésien Jelen lenni. Tapasztalt úri hajlandóságába ajánlva, tisztelettel vagyok Tekintetes Tábla Biró Ur alázatos szolgája Borbély József s. k.» Kis János ekkor már 71 éves volt. Az utazás akkori nemi csekély fáradalmai is kellőképpen megtörhették. De a szives meghívást nemi utasította vissza. Perczel Sándor meghívó levele eddig nem került elő, Borbély József lelkész levelét azonban megőrizte a család levéltára. E sorok írójának alkalma nyílt a levéltár átvizsgálására s e Kis Jánosra vonatkozó kis adat közlésére. Nagy férfiaink élettörténetének ismeretét néha kis adatok is hasznosan támogathatják. Bonyhád. Hajas Béla. A Luther Otthon. Evangélikus egyházunknak egyetlen főiskolai internátusa a budapesti Luther Otthon, amely már két évtizede tölti be nemes hivatását. Csendben működik ez az intézmény, nem sokat hallatt miagáról, de annál áldásosabb az a munka, amelyet kifejt. A Luther Otthon 52 ifjúnak nyújt valóban otthont. A családi körből a fővárosba kerülő ifjú legtöbbször magára van hagyatva. A szülők nem ellenőrizhetik sem testi, sem lelki életét. Ha visz magival úji életébe elég önállóságot, ha takarékos természetű, komoly és biztosan áll vallásos hite fundamentumán, akkor nem lehet rá súlyos hatással a világváros tarka zűrzavara, ezer csábítása. De ha könnyelműségre hajló, vagy túlságosan elkényeztetett, ha nem szokta meg az egyedüllétet, ha szüksége van az idősebbek (szülők, tanárok) állandó jó tanácsára, támogatására, akkor bizony veszedelmes lehet számára a pesti, sokszor nagyon léha, élet. Pedig hát melyik ifjúban nincs hajlandóság a könnyelműségre ?! Nagy megnyugvás a szülök számára, ha tudják, hogy fiukat szerető szem; figyeli, baráti kéz irányítja, papi lélek figyelmezteti és erősit- geti. Nagy megnyugvás az a tudat, hogy mindig megvan a háztól elkerült fiú meleg szobája, rendes, tápláló eledele, nemes szórakozása, mindig rendelkezésére áll egy hivatott orvos, vagy lelkész-pedagógus, ha testi, vagy lelki baj gyötri. A mi Luther Otthonunkban ez mind megvan, nemcsak a testi szükségletekről gondoskodik a legradónálisabban, hanem1, lelkész-tanár vezetőjében minden otthon-tag atyai jó barátját lelheti meg. Érthető, hogy minden év júniusában nagy versengés van aiért a néhány megüresedő helyért, amely az egyetemet elvégzett ifjak távozása után rendélkezésre áll. Természetesen mindig «telt ház» van az otthonban. De egy igen értékes réteg mindig hiányzik: a legszegényebb, kiváló evang. fiuk. Ezek nem tudják megfizetni azt a havi 70—80 P-t, amennyibe a Luther Otthon-beli lakás és ellátás kerül. Ezen szeretne most segíteni a Luther Otthon vezetősége. Az illetékes püspöki hivatalok útjián felhívást bocsájtott ki minden egyházhoz, amelyben — nagy szerényen — csak évi 10—20 P segélyt kér. Ezekből az adományokból minden esztendőben lehetne segíteni 8—10 szegény fiút, aki jgly vagy ingyen, vagy egészen csekély ösz- szegért élvezné az otthon minden áldását. Ki tudja, hány kiváló férfiú nevekedhetne igy egyházunk számára? Reméljük, hogy egyházainknál nem zörget hiába kérésével ez a mi legyeden egyetemi ifjúságunkat támogató intézetünk. Hiszen aránylag kis áldozattal nagy dolgot lehetne itt cselekedni. Annyival is inkább szükség volna a megértő támogatásra, mert szó* van az otthon kibővítéséről s az esetben; inkább számíthatnánk másfelől is komolyabb támogatásra, ha ki tudnók mutatni, hogy egyházaink is megtesznek minden tőlük telhetőt a szegény tanulni vágyó ifjúság érdekében. Minden egyházközségünknek megértő, szerető támogatásába ajánljuk a Luther Otthon ügyét. (I ■ .
