Evangélikusok lapja, 1929 (15. évfolyam, 1-50. szám)
1929-04-07 / 14. szám
106. EVANGÉLIKUSOK LAPJA kell teljesítenünk, hogy az igét tisztán és igazán hirdessük. Ne bízzunk emberekben, mert megcsalnak, amiint eddigi is megcsaltak. Hirdessük az igét és éljük azt. Az igazság és az Isten ereje azok mellett van, akik az evangjéliomot, a hitnek, szeretetnek, szolgálatnak, alázatosságnak, önzetlenségnek evangéliomát hirdetik és élik. Minél merészebben és szemérmetlenebbül emeli fel fejét a hazugság, miinél vakmerőbben öltözik az antikrisztus a világosság angyalának ruháiba, annál bátrabban és annál hivebben kell nekünk hirdetni az evangéliomot a gonosz nemzetség közepette. Hz igehirdetés célja. Irta: Gáncs Aladár. Nagyszerű homiletikák vannak. De mindnek Akhilíesz-sarka az a pont, ahol az igehirdetés céljáról van szó. Egy Vademiecum homileticum- ban lapozgattam. Egy helyen a modern igehirdetést teszi bírálat tárgyává. Átszáguld minden retorikai és nem retorikai kérdésen, mér és Ítéletet mond, anélkül hogy megvenné az alapmértéket mindehhez, Ráhibáz igy azután a következő ítélettételre: «A modern igehirdetés nagyon krisztocentrikus. Kevés benne a szociális és hétköznapi életben útbaigazító elemi.» lm, igy elszólhatja magát az, aki elhanyagolja a legfőbb', a kardinális kérdést: mi az igehirdetés célja? Lőhe, akinek művei sok tekintetben megérdemelnének egy igazi reneszánszot, világosan igy szól: «A prédikáció célja az igehirdetésnél nemi más és nem is lehet más, minthogy a gyülekezetét az Ige által az üdvhöz vezesse1, ebben megerősitse és meggyökereztesse.» — Kissé tagolatlan a megállapítás első fele. Feltételezi ugyanis azt, hogy az egész gyülekezet homogén s csakugyan a maga egészében elvezethető az üdvhöz. Ez pedig nagyon ritka eset, s ellentétben van a Biblia és tapasztalat tanuságtéfeleivel. Egyébként azonban nagy vívmány ez a megállapítás. Mert — amint Lőhe előzőleg megjegyzi, abban az időben igen komoly gondolkodású emberek, — nyilván a csüggesztő tapasztalatok alapján — arra a megállapodásra jutottak: «Az ember, amikor prédikál, nézzen inkább magiába, maga fölé, az Urra, — mint a gyülekezetre.» Visszás, szinte perverz megoldás ez, mint Lőhe is mondja, de ezzel a hanggal mi is találkozhattunk s nem épen utolsó rangú lelkészek ajkán. Augusztinusz az igehirdetés célját igy határozza meg: «ut veritas pateat, placeat, moveat.» Nagyszerű, hasznos, de nemi kimentő meghatározás. Ráillik bármely szónoki beszédre. Megnyugtatóan egészíti ki Ravasz a hiányos megállapítást, mikor a «veritas» helyébe az egyetlen igazságot, Isten üdvakaratát helyezi be úgy, ahogy ez a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus örökkévaló és dicsőséges életében kií§29. fejezésre jut. Azt is megállapitja Ravasz, hogy az igehirdetés csak krisztocentrikus lehet. De valamit nélkülözünk az ő megállapításában is. Egy helyen igy szól: «Az igehirdetés az a folyamat, amellyel egy hiányos állapotot teljes állapottá változtatunk.» Eltekintve attól, hogy ez megint csak formai, helyesebben pszikhológiai megállapítás, nagy hiánya, hogy a krisztooent- rikus tartalomra, melyet pedig korábban hangsúlyoz, nincs tekintettel. így elmosódik benne a Krisztushoz való vezetés és a Krisztusban való építés két hatalmas kategóriája közötti különbség, melynek elhanyagolása kiveszi igehirdetésünket az isteni vonalakból s azt illuzórikussá s irreálissá teszi. Ravasznál hiányzik a tagolás azon a ponton, ahol azt Lőhénél oly örömmel üdvözölhettük, mikor az üdvhöz való vezetés és abban való meggyökereztetés között különbséget tesz. Szerintünk enélkül a különbségtétel nélkül nem szabad még pszikhológiai megállapi- tást sem adni az igehirdetésről. Mert azt Ravasz sem képzeli, hogy egy és ugyanazon igehirdetés az abszolút hiány állapotából az abszolút teljesség állapotába tud helyezni. Folyamat, ez a szó nagyon értékes Ravasz meghatározásában. Ezt kell kibővíteni! Az igehirdetés nem csak hogy maga folyamat, hanem maga is bekapcsolódás egy nagyobb folyamatba. Az igehirdetés a legönállótianabb valami. Az, hogy nekünk Igékről kell beszélnünk, eléggé érezteti ezt az önállótlanságot s a bekapcsolódási jelleget. Fokozza ezt az is, hogy egy isten- tiszteleti folyamatba van beiktatva, s ha éneklés nélkül el is képzelhető egy igehirdetés, de bevezető és záró ima nélkül nem. Mihelyst kellő távlatból nézzük, látjuk, hogy az igehirdetés egyik alkotó eleme annak a grandiózus folyamatnak, mely Isten szivéből indult ki az ember meg|- mentésére és helyre állítására. Enélkül teljesen érthetetlen és alaptalan az igehirdetés. És ebbe a folyamatosságba be kell illeszkednie minden alkalommal. így ismerjük fel az igehirdetés egy másik jellemvonását is. Azt, hogy nem annyira magát a folyamatot teszi, mint inkább a medret egy felsőbb folyam számára, amely a Lélek munkája. Ha kielégítő meghatározást akarunk adni, akkor ezt feltétlen tekintetbe kell venni. Hofacker Lajos igehirdetésével való foglalkozás közben lépett fel előttem ez az igazság. Mi volt az ő csodálatos igehirdetésének titka? Az, hogy a Lélek számára mederré tudta tenni az ő prédikációit. Hogy az igehirdetés lényege ebben az irányban van, kitűnik abból is, hogy oly nagyon fontos, — mint azt már a legszélsőbb' irányok is elismerik, — magának az igehirdetőnek személyisége. Ez is mutatja, hogy az igehirdetés mily önállótlan dolog! Ravasz az «Igehirdetésünk megújhodását» tárgyaló előadása végén igy szól: «Hanem azért
