Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)

1928-03-25 / 13. szám

pohár, amelyet a szentségben szerzett, egíy. A vér, amely a pohárban csillog, nem a halált jelenti. A vér az élet. A pohárban a Krisztus élete van. Áldozati élet. »Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért«. »Senki sem veszi el az életet én tő­lem, hanem én teszem te azt én magamtól«. A keresztfán végétért élet nem elvesztett élet, hanem odaadott, megszentelt élet; a halál ál­tal megszentelt étet. »Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én meg­iszom ?« Aki részesülni kíván Jézus Krisztus javaiban, annak nem szabad azt felelni, hogy nem teheti meg. Mert a pohár visszautasításával azt jelentené ki, hogy nincsen része Jézus Krisztusnak sem halálában, sem életében. Ami­kor az Úrvacsora szentségével élünk, ezzel a cselekményével is a Jézus kérdésére felelünk. Az ostya és a bor vételével azt feleljük: »Meg­tehetjük«. De mit tehetünk meg? Mire vállal­kozunk ? Miért olvassuk a Szentirásban, hogy az a pohár keserű, és miért azt is, hogy az a pohár a hálaadásnak áldott pohara? Keserű az a po­hár azért, mert benne van a világnak, ai gyarló, esendő emberiségnek minden bűne. Azt mondja a Kiskáté, hogy mi naponként sokat vétkiezünk. Mindez a vétek teszi keserűvé a Krisztus po­harát. Krisztus mindezzel a vétekkel az Atya szent akarata iránt táplált tökéletes engedelmes­séggel szembeszállt. Nem hajolt meg, nem hu- nyászkodott meg a zsarnokság, a képmutatás, a bigottéria, az önzés, az árulás, a gyávaság, a hűtlenség és irigység előtt. Engedte, hogy mind­ez kiélje magát őrajta, és eltiporja őt. És a vi­lág bűne ebbe a látszólagos diadalba fulladt bele. Jézus poharának ajkunkhoz emelése jelenti azt, hogy készek vagyunk vállalni a világ bű­neinek rettenetes terűéből akkora részt, amek­korát az Atya akarata reánkmér és nem keres­sük az »életművészetnek« azt az útját, amelynek lényege a terhek másokra rakása. A Jézus po­harának ajkunkhoz emelése jelenti a testvérisé­get az emberek között, azt a közösséget, amely az Istenhez való viszonyba, az istenes életbe, a vallásosságba bocsátja le legmélyebb gyöke­reit. Az Isten országának mértékeivel méri meg azt, hogy nem vagyunk-e élősdiek, paraziták, eltartottak, a munkanélkülieknek juttatott társa­dalmi segélyből élők. Ha Jézus életének és szen­vedésének fényénél vizsgáljuk a magiunk életét és munkáját, meglepő és megszégyenítő felfe­dezésekre juthatunk, és az ő Szentlelke bennün­ket is megfedd a bűn, igazság és Ítélet tekin­tetében. A papi rendről. A papságot ellenfeleink nem az ige szolgá­latára és a szentségeknek mások részére való kiosztására értik; hanem az áldozásra értik. Mintha bizony az újszövetségiben is szükség lenne a levita papsághoz hasonlóra, amely a né­pért áldozatokat mutatna be és mások számára kiérdemelné a biinbocsánatot! Mi azt tanltjuk, hogy a keresztfán meghalt Krisztus áldozata elegendő az egész világ bűneiért. Azon kívül más áldozatokra nem szorul, mert ez azt jelen­tené, hogy a Krisztus áldozata nem volt ele­gendő bűneinkért. Tehát az emberek nem va­lamely egyéb áldozatok révén igazainak meg, hanem Krisztusnak amaz egyetlen áldozata által, ha hiszik, hogy ez az áldozat megváltotta őket. Ennél az oknál fogva a papokat nem arra hív­ják meg, hogy, miként a törvény alatt, áldoza­tokat mutassanak be a népért, hogy azok által érdemeljék ki a nép számára a bünbocsánatot. A papokat az ige tanítására hívják meg, s hogy a szentségeket kiszo’gáltassák a népnek. Más, a levitáihoz hasonló, papságunk tehát nekünk nincs, amint azt elég világosan tanítja a zsidók­hoz irt levél. Ha azonban a papi rendet az ige szolgálatára értik, akkor nehezményezés nélkül szentségnek nevezzük a papi rendet is. Mert az ige szolgálatára vonatkozólag vannak isteni pa­rancsok és magasztos Ígéretek. Róm. 1, 16: Az evangyéliom Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. Továbbá Ésaiás 55, 11: Az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit aka­rok. Ha a papi rendet így értelmeznék, még a kézrátételt sem vonakodnánk szentségnek ne­vezni. Mert az egyház kapott parancsot lelkészek beállítására vonatkozólag, s ezt a parancsot igen meg kell szívlelnünk, mert tudjuk, hogy Isten helyesli ezt a szolgálatot és jelen van ebben a szolgálatban. Ajánlatos is, hogy az ige szolgá­latát lehetőleg ékesítsük a dicséret minden faj­tájával azokkal a fanatikusokkal szemben, akik arról ábrándoznak, hogy Isten a Szehtlelket nem az ige által adja, hanem az ő ilyen vagy amo­lyan’előkészületeik kedvéért; ha a sötétben tét­lenül, némán ülnek, miközben várják a megvi- lágositást, ahogyan valamikor az enthuziaszták tanították, most pedig az anabaptisták tanítják. Apologia. XIII. Cikk. 98. EVANGÉLIKUSOK LÁPJA 1928.

Next

/
Oldalképek
Tartalom