Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-18 / 12. szám
92. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1928. R filíppibeliekhez irt levél. (Folytatás.) 2. 14—16. Annak a világnak, amelyben a keresztyén ember hite és reménye szerint van hivatva élni, kettős az arca. Az egyik arc az élvezetek mámorától ragyog. Gyönyöröket klinál, kéjt igér, szépségével és dicsőségével csábit. Amikor ezt az orcáját mutatja, akkor gondoljunk Isten szentségére, s ez a gondolat indítson bennünket arra, hogy félelemmel és rettegéssel vigyük véghez üdvösségünket. Van azonban a világnak egy másik ábrázata is, amely utálatot, undort, csömört kelt bennünk. Ebben is kisértés rejlik. Az emberek nem olyanok, amilyeneknek látni szeretnénk őket. Vannak köztük eldurvultak, romlottak, elfajultak, az Istentől és minden igaztól, széptől, jótól elfordultak. Vannak emberek, akik teljesen elmerültek a legundokabb bűnök pocsolyájában. Velők együttélni valóságos pokol. Velők együtt dolgozni lehetetlen. Tő'ük az Isten országának megerősödését várni kilátástalan. Nincs érzékük semmi nemesebb, tisztább, szebb iránt. Amikor a világnak ezt az arcu1atáet látjuk, abba a kísértésbe jutunk, hogy elvesztjük életkedvünket, sőt élet- bátorságunkat, és begubózzük magunkat, visz- szavonulunk, nem törődünk a világ bajával. Felemelt mutató ujjal, vagy magasan hordott orral, vagy megsavanyodott képpel járunk at világban; kelletlenül, idegenkedéssel. Hangosan zúgolódunk a világ folyása, az emberek beszédei, cselekedetei ellen; vagy magunkban füstölgőnk, boszankodunk. Állandóan harapós kedvünkben vagyunk. Az elfordult és eszeveszett világ diadalmaskodik rajtunk azáltal, hogy elfeledteti velünk, hogy annak a bo’dog Istennek a gyermekei vagyunk, aki jókedvéből munká’ja bennünk mind az akarást, mind a munkálást. Annak az Istennek a gyermekei, aki felhozza napját jókra és gonoszokra, esőt ád úgy a hamisaknak, mint az igazaknak. Az apostol óv és int bennünket a világ ezen kisértése ellen is. Ne engedjük, hogy a világ elvetemültsége és Istentől elrugaszkodása foltokat ejtsen rajtunk, legyünk szeplőtlen gyermekek, legyünk tiszták, mint a galambok és minden tekintetben feddhetetlenek. Ne gondo'juk, hogy jobbak vagyunk már azáltal, hogy naponta reggeltől estéiig a világ bűnein rágódunk, az emberek hibáit ostorozzuk, mások szemében a szá’kát keressük és itélőszékben ülünk. Boszankodásunk- nak, állandó zsörtölődésünknek, elégedetlenkedésünknek füstje könnyen eltakarha ja azt a világosságot, amelyet a keresztyén embernek, aki arra van hivatva, hogy a világ világossága legyen, kisugároznia kell. Kötelességünk a világban nem az, hogy a világ bűneit fordított a'ak- jukban tükrözzük vissza, hanem hogy olyanok legyünk, mint a csillagok, amelyek szelíd és biztos fényükkel megvilágítják az éjszakát és utat mutatnak az utasnak, irányt a hajósnak. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy ragaszkodunk az Igéhez, amelyben van ami éétünk és a világ élete s az életnek üdvösséges beszédét tartjuk a világ elé a magunk életében. Az apostol, aki az evangéliom hirdetésére van elválasztva, akinek egész életét betölti az igehirdetés, azzal is buzdítja olvasóit az ige megtartására és megfelelő élettel való szemléltetésére, hogy az ő élete csak akkor nem lesz hiábavaló; sok fáradozása, nyugalmat nem ismerő pá’yafutása csak úgy ér célhoz, ha a filippibeliek az Igéből élnek, és aszerint élnek Életmunkájának értéke majd a Krisztus napján tűnik k:, akkor, amikor Krisztus megfizet klnek-kinek az ő cselekedetei szerint; de azt tudja az apostol, hogy az Ítélet attól is függ, hogy azokat, akik reábi- zattak, megőrizte-e a Krisztusban. Tehát az ő kedvéért is iparkodjanak feddhelehnül és tisztán élni, zúgolódások és versengések nélküL A gyülekezetnek és az apostolnak sorsa igy kapcsolódik össze a földön és a mennyben, a múlandóságban és az örökkévalóságban. Ez kötelezi az apostolt, de kötelezi a gyülekezetét is. Ha szeretetükkel és hálájukkal bizonyítják elismerésüket az apostol fáradozása iránt, tanúsítsák azt egész életükkel is, mert a földi élet után következik a mennyei élet, s gondol- niok kell arra, hogy ne csak rabságának szenvedéseit enyhítsék, hanem mennyei üdvét is elősegítsék. Szeretetik tartsa mindenkor szem .előtt az örök életet és az ítélet napját is. Jegyzetek. Dr. Ravasz László református püspök a Bethlen Gábor Szövetség előadássorozatában március 6 án a protestáns egység eszközeiről tartott előadást. Az előadásának első részié, amelyben a protestantizmus egységéről szól, a rendelkezésemre álló sajtótudósitásban nem egészen világos. Nevezetesen nem egészen érthető, hogy a protestantizmusnak láthatóan sokfélének kellett lennie, amint a püspök mondja, noha láthatatlan egysége mindig megvolt. Azt hiszem azonban, hogy az előadás második feléből idézhetem a következőket: »A két egyház (az evangélikus és a református) szervezeti és dogmatikai uniója nem lehetséges«. Ha ez igaz, akkor a protestantizmus ezen két nagy történelmi egyházának láthatatlan egysége nem lehet szorosabb, mint általában a Krisztus láthatatlan egysége, amelyről az Apostoli Hitvallás is szól. A püspök az együttműködést nem is arra a láthatatlan protestánsegységre, hanem a két egyháznak Magyarországon meglevő történelmi adottságára kívánja a apozni, amikor azt mondja: »Magyarországon a kálvim'zmus és aí lutherizmus a legszorosabban egymásra vannak
