Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-18 / 12. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 93. utalva és kiegészítik egymást. A protestantizmus nemzeti elhelyezkedése és hivatása is azt tanácsolja, hogy hivatalos egyházi munka induljon meg a protestáns társadalom összefoglalására«. Részemről ugyan az uniót nem tartom lehetetlennek, sót azt hiszem, hogv az unió gondolatát nem lehet kiirtani, de úgy érzem, hogy éppen az unió lehetősége az, ami a két egyház között a jóviszonyt és a békés együttélést itt*ott megzavarja. Mert az uniótól való fruzó- dozás és rettegés indit egynémelyeket arra, hogy a két egyház közötti különbségieket és eltérése - ket sokkal nyomatékosabban hangsúlyozza és erősebben húzza alá, mintha az unió lehetősége nem forogna fel. Innen származik, hogy vannak gyülekezetek, amelyek nagyobb békességben élnek a helybeli római katolikusokkal, mint a helybeli reformátusokkal. Én legalább hallottam i'yen esetekről, bár tapasztaltom ebben az irányban nincsen. Éppen azért én is szükségesnek tartom, hogy a két egyház együtt- munkákodásának módozatait a két egyház hivatalosan állapítsa meg. Úgy emlékszem, már reámutattam ebben a rovatban arra, hogy ezen módozatok között e!sö helyen kellene szerep Ini az áttérések és reverzálisok szabályozásának. A mig ebben a két kérdésben a két egyház nem mer állást foglalni, addig a két egyház társadalmának összefogásának bensőségét és tegyük hozzá: őszinteségét, mindig zavarni fogja a reverzálisok és áttérések ügye. A legkevesebb, amit ezen a téren a két egyháztól elvárhatnak mindazok, akik a protestáns társadalom összefogását óhajtják, az, hogy a vegyes házasságokból származó gyermdcek vallására vonatkozólag térjenek vissza az 1868. évi törvény intézkedéseire. • Még egy református vezető ember előadásáról kell megemlékeznem. Kováts J. István theol. igazgató a Soli Deo Gloria ref. diákszövetség ülésén előadást tartott »A szentszékhez való viszonyunk« címmel. Előadásában azt hangoztatta, hogy a magyarságot a szentszékhez fűző régi jó viszony érdekében szükséges lenne, hogy a magyar állam mentői sürgősebben, az összes lényeges kérdésekre nézve, félreértéseket tisztázó megegyezést hozzon létre Rómával, akár; konkordátum, akár modus vivendi formájában. A konkordátum kötés célszerűségét és időszerűségét egyedül az dönti el, hogy vájjon a magyar állam ma abban a helyzetben van-e, amikor a konkordátumot a saját javára köthetné meg, vagy pedig kénytelen lenne* a pápának deferálni. Az utóbbi esetben természetesen célszerűbb, ha fennmarad a jelenlegi helyzet. Délamerika. A délanierikai államok sokkal hatalmasabb és ádázabb pápai ellenállással szemben vívták ki függetlenségüket, mini amilyennel Északame- rika tizenhárom gyarmatának kellett szembe - szállnia. Mert a XVIII. század második felében Északamerikában Róma gyenge és jelentékt.len hatalom volt, ha összehasonlítjuk az/al a teljhatalommal és abszolút autokráciával, amelyet Délamerika felett annak felfedezése óta gyakorolt. Csodálatraméltó bátefrság és e'szánt ág ki- vántatott meg ahhoz, hogy az egész világ szine előtt nyíltan félrelökjék a pápa politikai szuverenitását és ezáltal kihívják a papoknak féktelen dühét, akik eladdig alacsony szo'gasorban tartották őket. Ma a viszonyok teljesen mások. Most Délamerikában a pápaellenes párt van uralmon. Már 1928. előtt gyökeres változás állott be. Délamerikából 1925-ben nem ment el a Vatikán által hiresztch »zarándok at«, hogv bemutassa hódolatát a pápai trón zsámolyánál. Az 1925. évi zarándoklat egészen más irányú volt. Ez a zarándoklat Északamerikából ment Dél- amerikába, Montevideóba, és ebben hivatalosan képviselve volt az Egyesült Államoknak minden protestáns egyháza, közöttük a mi Egyesült Lutheránus Egyházunk is, elismeréséül annak a nagyon megváltozott állapotoknak, a melyek Délamerikában a tizenkét évvel előbb tartott Panama-Kongresszus óta kialakultak. Délamerika mélyen meg van győződve arról, hogy népét oktatni kell, ha élni akar. S ennek a célnak érdekében odáig elmegy, hogy északamerikai közép és felsőfokú isko'áknak, köztük a mi lutheránus iskoláinknak is, törvényhozási- lag ad privilégiumokat, hogy a kü'önböző egyházak a kormányzat fennhatósága alatt és kormány-szentesítéssel tanit ák meg a gyermekeket a demokrácia és a protestantizmus alapvető igazságaira. Ki merte volna remélni, hogy megérjük azt az időt, amikor korábbi nemzedékeknek ez az utópisztikus álma valóra válik? Délamerika nagyon fájlalja és megalázódnak érzi magát, hogy még ma is, négyszázéves történelme után, száz ember közül hatvanöt nem tud sem Írni, sem olvasni. A hivatalos statisztika szerint »hatvan percent analfabéta«; negyven percent törvénytelen születésű«. Érzi, hogy égető szüksége van olyan erős középosztályra, amilyen az Egyesült Államok ,társada'má- gerincét alkotja. Ez azonban mindaddig nem válik valóra, amíg a nép a maga nyelvén nem olvashatja a Bibliát, aminek a római hierarchia mindig minden erejének latbavetésével fog ellenállni. Aminthogy hasonló az eset Spanyol- országban és Portugáliában és Mexikóban is. A mi misszionáriusainkat és tanítóinkat, úgy a férfiakat, mint a nőket, mindennél inkább meglepte, bátorította az, hogy olyan sok délamerikai szülő akad, akik, jóllehet ők maguk még
