Evangélikusok lapja, 1928 (14. évfolyam, 1-50. szám)
1928-03-18 / 12. szám
1928. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 91. fokit női gyengeséget viszont kiaknázni igyekszik az emberi élelmesség a '»divat* terén. Belevitte a szépet, a művészit, az ízlést s amikor megindította ezen az úton a szenvedélyek lavináját s mindig újabbat akar produkálni, belevitte az ízléstelenséget, a kihivót, a modortalan- ságot és hadat üzent a pirulásnak. A női hiúság önkénytelenül is tehetetlen rabja lett egy felbujtónak, a divatnak. A divat hajszolá áb.n sokan eljutnak az őrület határáig, vagy legalább is nagyon sokan túl.ép k azt a kere.e1, me’ybcn a nő szabadon és minden megítélés nélkül hódolhatna annak. Az ilyen divatőrü’et, mely egyben szabadabb mozgást és cselekvéseket von maga után, lazítja az erkölcsöket, gyengíti annak fegyelmező, fékező erejét. A keresztyén morál jegyében őrködő egyház bizonnyal nem nézheti s»5t- lanul mindezt. Tiltakoznia kell s mennyiben eredmény nem mutatkozik, repressáliákra van szüksége. S most jön a nagy kérdés, hogy mindezt hogyan hajtsa végre és a divatnak milyen megnyilvánulásaival szemben követe'jc: Ki 1 gyen a megtorló? Az egyház a maga személyében, avagy’ az államhatalom, mely a keresztyén morál fundamentomán épült fel s mely azzal áH, vagy bukik? Szerintem eredményesen csak az utóbbi élhet a vétó jogával, mert minden eszköz rendelkezésére áll s mert renckleteinek ér vényt szerezni mindenkor módjában áll. Az egyház becsukhatja tempőmait azok előtt, kiket annak falai között a divat kilengései miatt látni nemit kar, de ezzel célt nem érhet, mert az utca, továbbra is hódol annak, amit az egyház tilt, templomából kizár. És valljuk be őszintén, hogy az egyház fegyelmi eszközeit talán nem is vennék olyan érzékenyen. Mindenesetre küzdeni kell ellene, legyen az egyház a kezdeményező s követelje a korlátok megszabását az arra ugyancsak illetékes és kötelezett fórumtól. Kedélyesen, komikusán hangzik talán, de hozzanak törvényt arra, hogy utcán, nyilvános helyeken mindenki »csak felöltözve« jelenhet meg. De akkor, amidőn az egyházak (felekezetik) tiltakoznak a modem szokások, bántó és sértő jelenségek ellen, óvakodniok kell, hogy túlzásokba ne menjenek, mert úgy már eleve vesztett ügyük van. Feltétlenül distingváln ok kell, élesen cihatárolni a bántó jelenségeket a möllern szokásoktól, melyek nem sértők, legfeljebb szokatlanok. Szokások voltak, változtak és lesznek újak. Lehet, hogy nem mindig előnyös és sitlszerü az a mi »uj«, de nem bűn, nem vétek, megrovásra nem szo'gálhat okul. Hogy csak egyet említsek, p\ a rövid hajviselet a nőknél. Nem mai keletű, de nem is megszokott. Az a konty nem takar semmit s gy a rövid haj semmivel sem fedhet fel töba kelleténél. A hosszú haj nem jelent er- ölcsöt s következéskép a rövid haj nem eshet z erkölcs és tisztesség rovására. Nem tagadom, hogy a rövid haj sok esetben a nőiesség külső formájának a rovására megy, mert ott is lehet túlzásokról beszélni, de nagyon téves és elfogult nézet, mely ebből eredőleg a lelki, érzelmi, erkölcsi erők fogyatékosságára következtet. A magam részéről ezt nem merném megkockáztatni még gondolatban sem s legfeljebb csak egy statisztikai számadat tudná megérlelni bennem annak ellenkezőjét, amit ide vonatkozólag mondottam. Hogy pedig ezt a témát felvetettem, annak oka a Jöjjetek énhozzám c. lapunk 1928. febr. 5-iki számában olvasható köve.kezó híradás: »A rövid haj és rövid szoknya viselőit a tőketerebesi lelkész nem eng di be a templomba«. Az idézett sorok olvasása közben önkénytelenül is arra gondoltam, hogy ugyanakkor mennyi igaz keresztyén lelkületű anya és leány leikéből szakad fel egy mélységes sóhaj, kik bár rövid hajjal, de meg nem rövidült hittel állanak az életben s lépnek be a templom ajtaján. Tudom, hogy az említett intézkedés csak localis jellegű, de fcltét'.enu alkalmas arra, hogy e szerintem helytelen megítélés szertehintse magvait s esetleg nem kívánatos eseményeknek rugója legyen. E sorok olvasóinak egyike másika talán megkockáztatja feltételezni rólam azt, hogy a rövid haj ágense vagyok. Ám tegyék. Félreérteni mindent lehet! Vélemények se n egyezők s mert én is más véleményen vagyok, mint a mely meggyőződés az említett tiltó rendelkezést szülte, azért szólottám ellene, de nem a rövid haj mellett. Mellette csak annyi a megjegyezni valóm, hogy a templom ajtaját nem a nosszu híj nyitja meg, ill. az azon való belépésnek fe tétele nem az, hanem a hit. A tempőmot becsukni bárki előtt is - nagy felelősség. Az említett híradás végén még a következő megjegyzés áll: »Evangélikus lelkész _— hisszük — nem vál'al bálvédnökséget a farsang idején sem«. Bizonnyal a divatos és lehetetlen táncokra való tekintettel íródott ez a megjegyzés. De talán nem egészen találó, mert hívei körében (falun) kellemetlen helyze be hozhatja azt a lelkészt is, ki híveinek kérésére vállalja a »bálvédnökséget«, mert azok talán meg is követelik, hogy a régi, magyar szokáshoz hiven, körükben lássák papjukat s ha kell, még, ott is elfogadják intelmét. Talán épen ott lehet küzdeni a túltengések ellen és kell is. Ne tiltsunk el senkit oly könnyen a templomtól és ne távolodjunk el híveinktől. Neveljük ott, ahol arra szükség vám és alkalom adódik. Baja, 1928. február hó. Kemény Gábor evang. lelkész.
